Best WordPress Hosting
 

Úgy rajzolja az emberi lelket, mint senki más – Szilágyi István Kossuth-díjas író 85 éves

Kolozsvárott született, apja tímármester volt. A család 1940-ben a szilágysági Zilahra költözött, a kisváros meghatározó élmény volt számára. A második világháború idején apját behívták katonának, és 1943-ban a Don mellett meghalt, elvesztése súlyos megpróbáltatást jelentett a családnak. Iskoláit Zilahon kezdte, 1952-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol vasúti gépipari középiskolába járt. Miután az iskolát megszüntették, Nagyváradon és Szatmáron dolgozott vasúti műhelyekben, mozdonyvezetőnek készült, de szemgyengesége miatt az orvosi vizsgálaton alkalmatlannak minősítették.

Esti gimnáziumban érettségizett le, és 1958-ban felvették a kolozsvári egyetem jogi karára. Egyetemistaként jelentette meg első írását az Utunk című irodalmi folyóiratban, majd 1963-ban megnyerte a lap novellapályázatát az Ahol nem történik semmi című írásával. Abban az évben diplomázott, de a felkínált ügyészi állást nem fogadta el, s később sem vállalt olyan állást, ahol a jogi végzettségére lett volna szükség.

A jogi pálya helyett az irodalom mellett kötelezte el magát, 1963-ban az Utunk munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese, 1990-ben a lap örökébe lépő Helikon című folyóirat főszerkesztője lett.

„A hagyaték talált meg engem” – Demeter Zsuzsa irodalomtörténész Bálint Tibor látható és láthatatlan írásairól

Bálint Tibor születésének 90. és halálának 20. évfordulója számvetésre késztette a kolozsvári író emlékét, munkásságát gondozó irodalomtörténészeket. A Helikon folyóirat, a Bálint Tibor Baráti Társaság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Bukaresti Egyetem több tematikus beszélgetést, tudományos tanácskozást szervezett, és született egy, az író életútját bemutató tárlat is. Demeter Zsuzsa irodalomtörténész, a Helikon folyóirat szerkesztője négy éve kutatja az író hagyatékát. Ennek a munkának az eredményeképpen született meg az értelmező írásokat, esszéket tartalmazó kötet, amely közelebb hozza az olvasókhoz „a világ abszurditására érzékeny” Bálint Tibort. A szerzővel beszélgettem. 

Nemrég jelent meg a Bálint Tiborról szóló könyved a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában. Mi motivált abban, hogy feldolgozd Bálint Tibor életművét?

Úgy is fogalmazhatnék, nem én találtam meg a hagyatékot, a hagyaték talált meg engem. A kolozsvári Helikon szerkesztőjeként magunk is őrzünk írói hagyatékokat (vagy azok egy részét), amelyeket valamilyen formában feldolgozunk, archiválunk. Illetve nemrégiben a lap jogelődjének, az Utunknak is előkerült az írásos és fotóhagyatéka, már ami megmaradt belőle ’89 után, ennek most zajlik a feldolgozása. De egy-egy írói évforduló kapcsán gyakran forgatom az Utunk folyóiratot. Így tudtam arról, hogy Bálint Tibornak, aki a lap állandó szerzője volt, számos olyan írása olvasható akár az Utunkban, akár az Utunk Évkönyvben, amelyek végül nem kerültek be a köteteibe. Egy idő után érdekelni kezdett ez a láthatatlan, folyóirat-irodalomként fennmaradt életmű – s abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Bálintné Kovács Júlia, az író özvegye rendelkezésemre bocsátotta a teljes kéziratos hagyatékot, így olvashattam a levelezését, láthattam a kéziratait.