Best WordPress Hosting
 

Az első írói tulajdonjogi per áldozata

A Heves megyei Szücsiben született, kisnemesi családban. A pesti piaristáknál tanulva kötött életre szóló barátságot az irodalomtörténész, kritikus Toldy Ferenccel. A pesti egyetemen filozófiát, majd jogot tanult, közben egy évig Pozsonyban a német nyelvet tanulmányozta. Első verseit a Kisfaludy Károly szerkesztette Aurora közölte, az Aurora körében került barátságba Vörösmartyval, aki később sógora is lett. 1828-tól a királyi tábla jegyzője volt, majd egy évvel később Pestre költözött és az irodalomnak szentelte minden idejét.

Már első kritikai írásai, az 1828-as Az epigramma theóriája, majd az 1830-as Figyelmeztetés pesti könyvtáros Wigand Ottó tudományi s mesterségi közönségi tárára, komoly vitákat váltottak ki, utóbbi az ún. conversations-lexikoni pör, a haladás és maradiság összeütközésének indikátora volt. Bajza a haladást képviselte, az irodalom demokratizmusát, az írói függetlenség, az irodalmi lelkiismeretesség elvét hirdette a társadalmi előjogok, a tekintélyelvűség ellenében.

Kisfaludy halála után 1837-ig ő szerkesztette az Aurórát, a tulajdonjog kérdésében azonban vitába keveredett Szemere Pállal, ez volt az első írói tulajdonjogi per Magyarországon. Az Aurorában jelent meg levélregénye Otilia címmel, s érzelmes-választékos almanachlíra stílusú költeményeit is itt adta közre. 1835-ben megjelent kötete a verseken túl műfordításait is tartalmazta.

Kiss Tibor Noé: Inkognitó

Identitást kereső regények kiemelkedő fontosságúak az irodalomban, mivel az olvasók könnyen azonosulhatnak a különböző krízisekkel küzdő főszereplőkkel. Teljesen mindegy, hogy társadalmi, vallási, etnikai vagy éppen nemi identitásról van szó. Sőt, még a kapuzárási pánikot is ide sorolhatnám. Tulajdonképpen bármi okozhat válságot, ami a személyiségünket, önismeretünket befolyásolhatja. Ezek a regények segítenek felépíteni a társadalmi odafigyelést és az…

The post Kiss Tibor Noé: Inkognitó appeared first on ZAMA.HU.

Fél Európát bejárta a Ludas Matyi alapító-főszerkesztője, de előtte még lefordította a Csárdáskirálynőt

Greiner Andor néven született a Somogy megyei Újnéppusztán (ma Rinyaújnép), apja szatócs, majd kishivatalnok volt. Gyermekkorát Szilágysomlyón és Sátoraljaújhelyen töltötte, majd családjával Budapestre költözött, iskoláit is itt végezte. 1901-től a budapesti egyetem bölcsészkarán tanult, együtt látogatta Babitscsal, Kosztolányival és Juhász Gyulával Négyesy László híres szemináriumait. Irodalmi pályája is ekkor indult: miután kiválóan beszélt németül, angolul, olaszul és franciául, emellett megtanulta a provanszál és az ófrancia nyelvet is, először műfordításokkal jelentkezett. 1903-ban a Kisfaludy Társaság pályázatára lefordította Frédéric Mistral Mirèio című eposzát, majd a Roland-éneket – ekkortól kezdte használni a Gábor Andor nevet.

Tanulmányait 1904-ben félbehagyta és újságírónak állt, többek között A Hét, a Pesti Napló, a Jövendő, a Magyar Nemzet és az Új Idők közölte írásait. Publicisztikája a polgári radikalizmus és a korai szocializmus eszméiből táplálkozott, mesterének Voltaire-t tartotta, a racionalizmus talajáról támadta a Ferenc József-i kor ostobaságait.

Népies hangvételű verseiben a városi nincstelenek sorsával, társadalmi kérdésekkel foglalkozott. 1907-től, Nagy Endre Bonbonnière kabaréjának megalakulásától sorra írta kabarétréfáit, vidám jeleneteit, humoreszkjeit, sanzonjait (Szirmai Albert zenéjével). Jelenetei rendszeresen szerepeltek más kabarészínpadokon is. Az 1910-es évekre országosan is elismert szerző lett, sorra jelentek meg prózai és verseskötetei (Buta a feleségem és egyéb bolondságok; Pesti sirámok. Könyv a beteg városról; Tarka rímek; Mit ültök a kávéházban?).

Krasznahorkai László: Sátántangó

Ha jól emlékszem 2018-ban került először a kezembe Krasznahorkai László kötet. Már akkor rengeteget hezitáltam, melyik könyvével kezdjem el a szerző stílusának megismerését. Egy kicsit akkor csaltam, mert a Manhattan-tervre esett a választásom, ami rövid, csupán pár oldalas szöveget tartalmaz. 2024-ben viszont megtettem a nagy lépést, első olvasmányként belekezdtem a Sátántangóba.   A szerző hetvenedik…

The post Krasznahorkai László: Sátántangó appeared first on ZAMA.HU.

Meghalt Ferdinandy György író

Ferdinandy György 1935. október 11. Budapesten született. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte el, ahonnan az utolsó évben eltanácsolták. Osztálytársa volt Sztankay István, a Nemzet Színésze is. 1954–1956 között a Fővárosi Autóbuszüzemben dolgozott. 1956-ban felvették az ELTE BTK magyar-francia szakára, ahová csupán néhány hetet járt, majd kitört a forradalom. A forradalom leverése után, december 13-án elhagyta az országot és többedmagával Franciaországtól kért menedéket. 1956–1964 között Franciaországban kőműves, orosz fordító és könyveladó volt. 1957–1969 között a strasbourgi Dijoni Egyetem hallgatója, 1959-ben a Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1964–1976 között a Puerto Ricó-i Egyetem tanára, ahol spanyol nyelven oktatott. 1964–1970 között a Szomorú Vasárnap című irodalmi lap kiadója volt. 1976–1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. 2000 óta felváltva Puerto Rico és Miami között ingázva élt, a 2010-es évek óta Budapestre tette át a székhelyét.

1960-ban jelenik meg első francia nyelvű novelláskötete, a Sziget a víz alatt (L’île sous l’eau). A kötet sikere után Céline és Cendars kiadójával, Denoëllel köt szerződést. 1964-ben Az év egyetlen napja (Le seul jour de l’année) című elbeszéléskötetéért az egyik legrangosabb francia irodalmi kitüntetéssel, Saint-Exupery-díjjal ismerik el. Első magyar prózakötete, 1965-ben Münchenben jelent meg Futószalagon címmel.

1987-ben hazatért Magyarországra, ekkor egy évig tanított az Eötvös Kollégiumban. 1988-ban a Magvető Kiadó publikálja első hazai könyvét, a Szerecsenségem története című kötetet. 1992-ben a pécsi Janus Pannonius egyetemen tanít. 1993-ban A francia vőlegény című műve megkapja Az év könyve elismerést. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, de kilépett, majd 2015-től újra tagja a társaságnak.

Csáth Géza sötét világa: Mesék, amelyek rosszul végződnek

Csáth Géza két könyve évek óta áll a polcomon, mégis mindig kihagytam. Nem tudom pontosan miért nem kerültek még sorra. Talán amiatt, amit a stílusáról hallottam, tántorított el. Azt olvastam, nem könnyed olvasmányok. Azonban nemrég újra kiadták az 1994-es kiadását követően a Mesék, amelyek rosszul végződnek című gyűjteményét. Valami vonzott ebben a kötetben, talán a…

The post Csáth Géza sötét világa: Mesék, amelyek rosszul végződnek appeared first on ZAMA.HU.

Így olvasnak az írók

Molnár Ferenc csak éjszaka tudott írni. Jókai Mór egész életében hajnal és délelőtt tíz között dolgozott – ha határidőre kellett befejeznie egy könyvet, a felesége gyakran rázárta az ajtót, hogy biztosan elkészüljön. Az irodalmi pletykagyár csak úgy hemzseg a hasonló – igaznak hitt – anekdotáktól, a kulisszatitkokra kíváncsi közönség pedig kapva kap minden apró morzsán, ami kicsit is közelebb hozza a szentként tisztelt klasszikusokat. A feltörekvő irodalmárok más célból űzik „bulvárkutató” tevékenységüket: ők a jó íróvá válás receptjét keresik; olyan tippeket és trükköket szeretnének megismerni, amelyek révén fejlődhetnek.

De mi a helyzet a másik oldallal? Hogyan olvastak nagy magyar szerzőink, és mit gondolnak erről a kérdésről a kortárs írók?

Egyszerre lehet hihetetlenül nehéz és megdöbbentően egyszerű feladat íróként az olvasásról beszélni. Hihetetlenül nehéz, mert teljes nézőpontváltásra van szükség: a szerzőnek le kell választania magáról az alkotói énjét, ki kell lépnie elsődleges szerepéből, és mintegy kívülről szemlélnie saját és pályatársai tevékenységét. Mint amikor egy filmrendező filmet néz, de katarzist ígérő alkotás helyett párhuzamos vágásokat és késleltető szerkezetet lát. Vagy mint amikor a színész nézőként megy színházba, és az előadás alatt csak az jár a fejében, hogy ő hogyan játszaná valamelyik szerepet. Adódik a kérdés, hogy tud-e egy szakmabeli nem szakmabeliként viszonyulni területének tárgyához, laikusként élvezni azt, aminek egyébként a mestere – és az is, szükség van-e egyáltalán ennyire éles határ húzására?

Többször volt rendőri felügyelet alatt a Kossuth-díjas író

Orosházán született 1912. február 10-én Dumitrás József néven. Szegényparaszti családból származott, apja béres, anyja cseléd volt. Kiskunfélegyházán végezte el az Állami Tanítóképzőt, nevét ekkor változtatta Darvas Józsefre. Állást azonban nem kapott, ezért Budapestre költözött, ahol volt könyvügynök, lapkihordó, kovácssegéd. Az illegális Kommunista Párt tagjaként több ízben is összeütközésbe került a hatóságokkal, hosszabb ideig rendőri felügyelet alatt állt.

Írói pályáját versekkel kezdte, 1934-ben két regénye is megjelent (Fekete kenyér, Vízkereszttől Szilveszterig), a Nyugat mindkettőről elismerő kritikát közölt. Munkásságára, szemléletére Ady, Móricz, Szabó Dezső és a marxizmus elmélete hatott, kritikusai szerint prózájában a móriczi hagyományok folytatója volt. A harmincas években került kapcsolatba a népi írók mozgalmával, amelynek balszárnyához tartozott. Írt a Kelet Népe és a Válasz című folyóiratba, tagja volt a Márciusi Frontnak.

Országjáró körútjairól riportokban, szociográfiai írásokban számolt be. Megírta szülőföldje történetét A legnagyobb magyar falu címmel, paraszti gyökereiről a lírai hangú Egy parasztcsalád történetében számolt be. Történelmi regényeiben (A törökverő, Harangos kút) is elsősorban népi hősöket szerepeltet. Önéletrajzi ihletésű regénye, az Elindult szeptemberben írói ars poeticája a mélyszegénységből kiemelkedő értelmiségi útját példázza.

Poézis nélkül a verscsinálás megholt állat – Csokonai 250

Korai halálának is része van benne, hogy örök kamaszként idézzük fel alakját. És tékozlóan pazar tehetségű rebellisként, aki ugyanúgy játszva remekelt dallamhangsúlyos gúnyversben az anyanyelvén, mint hexameteres latin nyelvű dicsőítő énekekben. Toldy Ferenc szerint „a szépészeti fogalomlajtorja minden fokait megjárta” – ez lefordítva annyit tesz: verstani-stilisztikai zseni volt.

De lehet-e a habkönnyű rokokóba öltöztetni a reménytelent, lehet-e az éhséget elfödni dactylusokkal? Mert ez maradt végül: bájoló lágy trillákra gondolni a csurgói iskola fűtetlen magányában. Múzsátlanul ténferegni Nagybajomtól Regmecig.

Amíg két pipára való dohányt elszív valamelyik debreceni praeceptor, addig ő megír egy akadémiai székfoglalót, ha más sors jut neki. Tanárságában vagy kétszáz évet rohant előre: némely kihágását ma „élményalapú oktatás”-nak neveznénk. Amikor elköszönt az alma matertől és vele a tudományos-oktatói karrier ígéretétől, búcsúját magyarul mondta el a debreceni kollégiumban, amelynek nagytereme korábban még csak latinul hallott szónoki beszédet.  Ez egyszerre arcátlan fricska a méltóságos professzori kar és a megkövült tradíciók irányába, és hódolat egy új korszak, a nyelve által megújulni készülő nemzet felé.

Megrázó önéletrajz a személytelenség mögött – Borbély Szilárdra emlékezünk

Szegényparaszti családból származott, az ország egyik legelmaradottabb területén, a magyar-román-ukrán hármashatár közelében fekvő kis Túrricsén nevelkedett. A Debreceni Egyetemen szerzett magyar szakos diplomát, majd az egyetem régi magyar irodalomtörténeti tanszékén lett oktató. Ismert íróként és költőként is folytatta oktatói-tudományos tevékenységét, tanársegéd, aspiráns, adjunktus, majd 1998-tól a tanszék docense volt, s ebben az évben az irodalomtudományok kandidátusa lett.

Egyetemista korában kezdett publikálni, pályája korai szakaszában leginkább verseket, illetve színpadi darabokat írt. Ezek mellett több irodalomtörténeti tanulmánykötete is megjelent, 2001-től tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Elektronikus Textológiai Bizottságának. A Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének munkájában is szerepet vállalt, 2006 és 2009 között az Alföld folyóirat versrovatának szerkesztőjeként is tevékenykedett. 1988-tól haláláig csaknem húsz, többségében lírai kötete jelent meg. Borbély Szilárd 2014. február 19-én önkezével vetett véget életének.

Szülei 2000 szentestéjén rablótámadás áldozatai lettek otthonukban, brutálisan összevert édesanyja meghalt, édesapja soha nem épült fel sérüléseiből, a támadókat pedig végül a bíróság nem ítélte el. Ezt a tragédiát igyekezett feldolgozni 2004-ben megjelent Halotti pompa című verseskötetében, amelyet lírai főművének tekintenek, de több későbbi művében is megjelenik a gyilkosság traumája. Írásai sokkal komorabbá és reménytelenebbé váltak, és bár magára elsősorban mindig is lírikusként tekintett, más műfajokban is alkotni kezdett. Regényei fikciók, saját személyes tapasztalataiból és emlékeiből táplálkoznak, ahogy talán a legismertebb, 2013-ban megjelent Nincstelenek – Már elment a Mesijás? című is. Ez a kötet egy mindentől elzárt, szegény és elmaradott falu mindennapjait mutatja be. Bár a regényben a helység neve nem szerepel, csak GPS-koordinátái, az író később elmondta: Túrricséről mintázta a falut, ahol első éveit töltötte és ahonnan sikerült kitörnie.

Joseph Zsuffa: Bábel verme

Szeptember közepén, a nem olyan régen létrejött & kiadó küldött egy ajánlást a legújabb kötetükről, Joseph Zsuffa, Bábel verme című regényéről. A fülszöveg érdekessége mellett az is megragadta a figyelmem, hogy a szerző egy neves, magyar származású filmes szakember. Az ilyen személyek története mindig adnak valami pluszt, valami extra élményt.   Zsuffa József, magyar származású amerikai…

The post Joseph Zsuffa: Bábel verme appeared first on ZAMA.HU.

Vackortól Szegény Yorickig – A besorolhatatlan költő, Kormos István

A Győrtől nem messze található Mosonszentmiklóson született napszámos családban Kops István néven, a Kormos nevet 1944-ben vette fel. Édesanyja 1925-ben gyerekszülésbe halt bele, s miután apja újra megnősült, őt nagyszülei vették magukhoz, akikkel 1928-ban Budapestre költözött. Elemi iskolai tanulmányai után egy ideig kifutófiú, majd 1946-ig tisztviselő volt egy belvárosi gyarmatáru-kereskedésben.

A második világháború után a Püski Kiadónál dolgozott, lektori tevékenységet folytatott az Egyetemi Nyomdában, a Szikra Könyvkiadónál, majd 1948-ban az Országos Könyvhivatalban, 1949-től egy évig a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat dramaturgja volt. 1951-től haláláig az Ifjúsági Kiadó – 1957-től Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó – szerkesztőjeként dolgozott. Ő indította útjára és szerkesztette a Magyar irodalom gyöngyszemei és a Világirodalom gyöngyszemei című líraiantológia-sorozatokat, valamint a Kozmosz sorozatot, amelyben számos ifjú tehetségnek adott lehetőséget a bemutatkozásra.

Vallomásai szerint húszéves korában kezdett verselni, első, verses meséket tartalmazó kötete 1946-ban jelent meg Az égigérő fa címmel, első verseskötete, Dülöngélünk címmel 1947-ben látott napvilágot.

„Később máshol nem történtek velem többé nagy dolgok” – A kassai Márai Sándor-emlékkiállítás

„Mindent, ami az életben nagyon jó volt, Kassától kaptam. S minden, ami az életben nagyon rossz volt, ott esett meg velem. Tulajdonképpen később máshol nem történtek velem többé nagy dolgok” – írja az Egy polgár vallomásaiban. A családi történetek és az illusztris felmenőktől kapott örökség mellett a város gazdag történelmi múltja hatással volt a gyermeki képzeletre, ami tovább élt a befutott, kiforrott író munkáiban is. Bárhova került is Márai a világban, minden várost Kassához hasonlított, mindenhol az onnan magával vitt szellemiséget kereste.

A Mäsiarska, azaz Mészáros utca 35. szám alatti egyemeletes házban élt a Grosschmid család 1913-tól 1932-es Miskolcra költözésükig. A szürkés-bézses épületen táblák emlékeznek meg Márai Sándorról és Radványi Gézáról, alattuk koszorúk jelzik az utókor háláját. (Az íróét 1991-ben avatták fel, filmrendező öccséét 2016-ban.) És jöjjön egy gyors magyarázat a különböző vezetéknevekről. Az édesapa, Grosschmid Géza ügyvéd minden tekintetben támogatta gyermekeit, de a családi hagyomány szerint, amikor két fia művészi pályára lépését bejelentette, kategorikus kijelentést tett: „Én nem bánom, ha pojácát csináltok magatokból, csak ne az én nevem alatt.” Ez az oka annak, hogy Sándor a nemesi előnevüket, Géza pedig az apai nagymama vezetéknevét választotta.

A Márai Sándor-emlékkiállításnak helyet adó ház Kassán, a Mészáros utca 35. szám alatt. Fotó: Vajda János / MTI

„Amikor a Kárpát-medencét elöntötte a hagymás-paprikás szaft” – Nyáry Krisztiánnal új könyvéről beszélgettünk

A szerelem, bátorság magasztos témái után új könyvében irodalmi alakok gasztronómiai érdeklődését veszi górcső alá. Miért választotta ezt a területet?

Amióta létezik irodalom, a gasztronómia mindig is fontos részét képezte: már a Gilgames-eposzban is lakomajelenetekkel találkozunk. Ennek ellenére bizonyos korokban lenézően kezelték, máskor viszont nagyon divatos téma volt. Ma az éhezésről, az asztali szűkölködésről szóló írásokat hajlamosabbak vagyunk a magas irodalom részének tekinteni, mint a bőségesen terített asztalról szóló műveket. Ami valószínűleg azzal függ össze, hogy a romantika óta azt gondoljuk: egy író lehetőleg legyen szegény és minimum koplaljon. Kíváncsi voltam, hogy a magyar alkotók miként viszonyultak a témához.

Milyen szempontok alapján válogatott a szerzők között?

Úgy rajzolja az emberi lelket, mint senki más – Szilágyi István Kossuth-díjas író 85 éves

Kolozsvárott született, apja tímármester volt. A család 1940-ben a szilágysági Zilahra költözött, a kisváros meghatározó élmény volt számára. A második világháború idején apját behívták katonának, és 1943-ban a Don mellett meghalt, elvesztése súlyos megpróbáltatást jelentett a családnak. Iskoláit Zilahon kezdte, 1952-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol vasúti gépipari középiskolába járt. Miután az iskolát megszüntették, Nagyváradon és Szatmáron dolgozott vasúti műhelyekben, mozdonyvezetőnek készült, de szemgyengesége miatt az orvosi vizsgálaton alkalmatlannak minősítették.

Esti gimnáziumban érettségizett le, és 1958-ban felvették a kolozsvári egyetem jogi karára. Egyetemistaként jelentette meg első írását az Utunk című irodalmi folyóiratban, majd 1963-ban megnyerte a lap novellapályázatát az Ahol nem történik semmi című írásával. Abban az évben diplomázott, de a felkínált ügyészi állást nem fogadta el, s később sem vállalt olyan állást, ahol a jogi végzettségére lett volna szükség.

A jogi pálya helyett az irodalom mellett kötelezte el magát, 1963-ban az Utunk munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese, 1990-ben a lap örökébe lépő Helikon című folyóirat főszerkesztője lett.

A zsoltárhangú költőnő – Gergely Ágnes Kossuth-díjas író, költő, műfordító 90 éves

Eredeti neve Guttmann Ágnes, egyetemistaként vette fel a Gergely nevet. A Békés megyei Endrődön (ma: Gyomaendrőd) született, édesapja újságíró, anyja tisztviselő volt. Kisiskolás volt, amikor a család Budapestre költözött, de a nyarakat többnyire szülőfalujában töltötte. A második világháború idején apját munkaszolgálatra hurcolták, ahonnan nem tért vissza.

Gergely Ágnes iskoláit Budapesten és Szegeden végezte, latintanár, újságíró vagy színész szeretett volna lenni. Tizenhét évesen eredményes felvételi vizsgát tett a Színművészeti Főiskolán, de értelmiségi-polgári származása miatt az úgynevezett politikai rostavizsgán kiesett. Egy merész váltással jelentkezett a Mozdonygyárba, és 1952-ben vasesztergályos szakmai bizonyítványt szerzett, ezt követően elvégzett egy agrártanfolyamot is, majd bejutott a szakérettségi angol osztályába, itt 1953-ban levizsgázott. Még ebben az évben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol 1957-ben vette át magyar-angol szakos középiskolai tanári diplomáját, választható tárgyként felvette a műfordítói gyakorlatot is Kardos Lászlónál.

Pályáját általános, majd középiskolai tanárként kezdte, tanított Újpesten, közben fordított (James Joyce és Dylan Thomas műveit) és verseket írt. Első verseskötetét Ajtófélfámon jel vagy címmel 1963-ban adta ki a Magvető Kiadó, prózai munkássága 1966-ban a Glogovácz és a holdkórosok című szatírával indult. 1963-ban a tanári pályát elhagyva újságíró lett a Magyar Rádió külföldi adásainak szerkesztőségében, majd az Élet és Irodalom rovatvezetőjeként dolgozott. 1973-ban ösztöndíjjal egy évet töltött az Egyesült Államokban, az Iowai Egyetem nemzetközi íróprogramjának résztvevőjeként ismerte meg mélyebben az afrikai irodalom különleges világát.

Mit köszönhetünk Ráday Gedeonnak?

Apja, Ráday Pál II. Rákóczi Ferenc fejedelem diplomatája, a református egyház első egyetemes főgondnoka, a híres péceli Ráday-könyvtár alapítója volt. Ráday Gedeon Pozsonyban, majd Berlinben tanult teológiát, régiségtant, logikát, történelmet, stílus- és szónoklattant, filozófiát, 1732-től Odera-Frankfurtban pedig jogot. 1733-ban apja halála miatt tanulmányait megszakítva hazatért, és bekapcsolódott a megyei politikai életbe. 1741-ben részt vett Mária Terézia koronázásán, és még abban az évben Pest megye országgyűlési követe lett. 1774-től a dunántúli református egyházkerület főgondnoka volt, 1782-ben fia, ifjabb Ráday Gedeon révén bárói, 1790-ben grófi címet kapott.

Magas műveltsége, könyvgyűjtő szenvedélye apja könyvtárának bővítésére sarkallta. Megbízásából a külföldön tanuló és élő magyar diákok, tudósok valamennyi nagyobb európai városban szereztek be neki könyveket, kapcsolatban állt a könyvkereskedőkkel is. Ráday a régi anyag teljessé tételére törekedett, a klasszikusokat, a felvilágosodás irodalmát, kora tudományos munkáit is gyűjtötte. Péceli kastélyában könyvtártermet építtetett, halálakor 12 ezer kötete volt, emellett jelentős kézirat- és éremgyűjtemény is maradt utána.

Már diákévei alatt verselt, ő a rímes-időmértékes, nyugat-európainak is nevezett verselés magyarországi meghonosítója. E versforma – amelyet nálunk hosszú ideig Ráday-versnek neveztek – jelentős mértékben hatott a magyar költői kifejezésmód fejlődésére. Első ilyen költeménye a Tavaszi estve volt. Kísérleteit eleinte titokban tartotta, csak élete végén hozta verseit nyilvánosságra. Orczy Lőrinc „a magyar literatusok attyának” nevezte őt. Művei, főleg mesék és fordítások a Magyar Múzsában, az Orpheusban és a Magyar Museumban jelentek meg.

Krasznahorkai László regénye egy francia irodalmi díj várományosa

A Médicis-díjat 1958-ban Gala Barbisan és Jean-Pierre Giraudoux alapította azzal a céllal, hogy olyan szerzőket ismerjen el, akiknek a hírneve nem éri el tehetségüket. 1970 óta egy francia mellett egy külföldi regényt is díjaznak, 1985 óta az ismeretterjesztő irodalmi esszéket is elismerik.

A Báró Wenckheim hazatér felkerült a Médicis-díj hosszú listájára, amelyen 15 francia és 17 külföldi regény található. A rövid listát október 18-án jelentik be, a két kategória nyerteseit novemberben hozzák nyilvánosságra Párizsban. A zsűri tagjai: Anne F. Garréta (elnök), Marianne Alphant, Michel Braudeau, Marie Darrieussecq, Dominique Fernandez, Patrick Grainville, Frédéric Mitterrand, Andreï Makine, Pascale Roze és Alain Veinstein.

A Báró Wenckheim hazatér idén már elnyert egy rangos francia irodalmi kitüntetést, a Laure Bataillon-díjat, amelyet Nantes és Saint-Nazaire kikötővárosai alapítottak, hogy az előző év legjobb franciára fordított szépirodalmi alkotásait jutalmazzák vele.

Minden eddiginél több külföldi szerzővel és a Túl a Maszat-hegyen folytatásával jön az őszi Margó

A Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban megvalósuló eseményen életművéből készült versgyűjteménnyel ünnepli 70. születésnapját Parti Nagy Lajos, a jelenről fest tragikomikus képet új könyve bemutatóján Bödőcs Tibor és a 20 éve megjelent Túl a Maszat-hegyen folytatásával érkezik Varró Dániel. Itt mutatja be harmadik verseskötetét Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar énekese, a Férfiidők lányregénye folytatásával érkezik F. Várkonyi Zsuzsa, új könyvét hozza el a Margóra Benedek Ágota és Pető Péter is. Babarczy Eszter néhány szabályt írt a boldogsághoz, Nagy Gabriella a cinkotai bádoghordós sorozatgyilkosságot beszéli el. Tisza Kata könyvbemutatóján a társ- és kapcsolati függőségekről, a szabadulásról és a pszichológia lehetőségéről is szól lesz.

Új könyvvel jelentkezik az őszi Margón mások mellett Áfra János, András László, Babiczky Tibor, Baráth Katalin, Bíró Szabolcs, Bódis Kriszta, Bognár Péter, Csalár Bence, Harag Anita, Hartay Csaba, Hatos Pál, Huszti Gergely, Iványi Orsolya, Jánossy Lajos, Jordán Ferenc, Kiss Ottó, Kordos Szabolcs, Mészöly Ágnes, Száraz Miklós György, Tóth Kinga, Szilasi László, Ughy Szabina és Vágvölgyi B. András. 

Bicskám és szívem kinyitva – Szécsi Margit válogatott versei

Milyen jelenség volt? Miként tudott oly erőteljesen hatni olvasóira? A 95 éve született költő hagyatékát ma már unokája, Nagy Borbála Réka gondozza, akit elkísértünk emlékgyűjtő útjára – Sebő Ferenchez.

Készítette: Talum Fruzsina, Honti Gergely, Zagyva Zoltán

Ez a bejegyzés: Bicskám és szívem kinyitva – Szécsi Margit válogatott versei eredetileg innen származik: kultúra.hu.