Best WordPress Hosting
 

Király László: Nem vagyok csillagjós, de a reményről nem mondok le

Az erdélyi Maros megyében található Sóvárad községben született. Apja tanító volt, akit az akkori szokások szerint éveken át egyik faluból a másikba helyeztek, így Király László Nyárádgálfalván és Csikfalván töltötte gyermekéveit, itt is kezdte iskoláit, a könyvek, az írás, a tanulás szeretete itt vált alapélményévé. Tízéves kora óta ír, Arany, Petőfi, Ady voltak első „mesterei”.

Egyetemi tanulmányait Kolozsváron folytatta orosz–magyar szakon, 1966-ban diplomázott. Egyetemi évei alatt is folyamatosan írt, tagja volt a Gaál Gábor Irodalmi Körnek. 1963-ban jelent meg első verse nyomtatásban az Utunk című lapban. A diploma megszerzése után egy rövid ideig Felsőbányán tanított orosz nyelvet, közben a Korunkhoz járt szerkesztést tanulni. A katonai szolgálat letelte után 1968-ban Szilágyi István, az Utunk akkori főszerkesztő-helyettese hívta a laphoz dolgozni, a Korunknak 1989-es megszűntéig szerkesztője is volt. A lap utódja a Helikon folyóirat lett, ahol Király 1990 januárjától szerkesztőségi titkár, majd főszerkesztő-helyettes volt.

Első verseskötete 1967-ben jelent meg Vadásztánc címmel, több költeménye is szerepelt az ugyanebben az évben megjelenő Vitorla-ének című antológiában, amelyben huszonnyolc akkor induló fiatal költő műve kapott helyet. Az irodalomtörténészek ettől a kötettől számítják a második Forrás-nemzedék jelentkezését.

Úgy rajzolja az emberi lelket, mint senki más – Szilágyi István Kossuth-díjas író 85 éves

Kolozsvárott született, apja tímármester volt. A család 1940-ben a szilágysági Zilahra költözött, a kisváros meghatározó élmény volt számára. A második világháború idején apját behívták katonának, és 1943-ban a Don mellett meghalt, elvesztése súlyos megpróbáltatást jelentett a családnak. Iskoláit Zilahon kezdte, 1952-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol vasúti gépipari középiskolába járt. Miután az iskolát megszüntették, Nagyváradon és Szatmáron dolgozott vasúti műhelyekben, mozdonyvezetőnek készült, de szemgyengesége miatt az orvosi vizsgálaton alkalmatlannak minősítették.

Esti gimnáziumban érettségizett le, és 1958-ban felvették a kolozsvári egyetem jogi karára. Egyetemistaként jelentette meg első írását az Utunk című irodalmi folyóiratban, majd 1963-ban megnyerte a lap novellapályázatát az Ahol nem történik semmi című írásával. Abban az évben diplomázott, de a felkínált ügyészi állást nem fogadta el, s később sem vállalt olyan állást, ahol a jogi végzettségére lett volna szükség.

A jogi pálya helyett az irodalom mellett kötelezte el magát, 1963-ban az Utunk munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese, 1990-ben a lap örökébe lépő Helikon című folyóirat főszerkesztője lett.