Best WordPress Hosting
 

Sándor Pállal és Tarr Bélával is dolgozott Fassbinder múzsája

Az akkor Németországhoz tartozó felső-sziléziai Königshüttében (ma a lengyelországi Chorzów) született valószínűleg lengyel eredetű, elnémetesedett családban. A második világháborúban besorozott apja Olaszországban esett hadifogságba, és csak 1948-ban térhetett haza. Schygulla és anyja akkor már Münchenben éltek, ahová 1945-ben menekültek, miután Lengyelországhoz került szülőföldjükről kitelepítették a németeket. Apa és lánya idegenek maradtak egymásnak, ami mély nyomot hagyott a kislányban.

Az iskolában hamar felfigyeltek jó fogalmazóképességére; arra biztatták, hogy írjon. Tizenévesen Édith Piaf sanzonjai iránt lelkesedett, érettségi után művészettörténetet tanult Párizsban, ahol egy évig au pair is volt. Hazatérve Münchenben germanisztikát és romanisztikát hallgatott, illetve színi tanulmányokba kezdett. Megismerkedett Rainer Werner Fassbinderrel, aki 1967-ben az általa alapított Action-Theater tagjai közé hívta a szlávos arcú Hannát. A rendezőt követte a a brechti színjátszás elveit követő Antitheaterbe is. Minden hagyományt felrúgó előadásaik nagy visszhangot keltettek, sokszor botrányt kavartak.

Első közös filmjük az 1969-es A szerelem hidegebb, mint a halál volt. Fassbinder 1982-ben bekövetkezett haláláig 42 filmet forgatott, Schygulla 1972-ig egy kivételével az összesben szerepelt. Fassbinder, a német filmművészet egyik legmeghatározóbb és legellentmondásosabb alakja olyan kérdéseket boncolgatott, mint a történelemhez és a politikához fűződő viszony, a társadalmi értékek miatt megsemmisült emberi kapcsolatok, az érzelmi és lelki válságok. Számára Schygulla volt „a” színésznő, akinek számos hatásos nőfigurát írt.

Francia dokumentumfilm nyerte az Arany Medvét a Berlinalén

A Párizsban, a Szajnán, egy állóhajón működő pszichiátriai járóbeteg-gondozó, az Adamant világát bemutató alkotás „mesterien megformált film” és az egész zsűrit magával ragadta – emelte ki a gálán Kristen Stewart, a testület elnöke.

A rendező az elismerést megköszönő beszédében hangsúlyozta, hogy mindenkiben, még a látszólag beteg emberekben is meg kell találni a minden embert összekötő, „közös humánumot”.

A legjobb rendezésért járó díjat, az Ezüst Medvét is francia művész kapta, Philippe Garrel, aki a Le grand chariot (A nagy szekér) című alkotásával szerepelt a világ legrangosabb filmfesztiváljai között számon tartott Berlinalén.

A Berlinalén kapott elismerést Erhardt Domonkos diplomafilmje

A 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be Erhardt Domonkos Szemem sarka című animációja, amely azt a különleges pillanatot mutatja be, amikor a budapesti éjszakában két idegen fiatal élete egy egymásra nézés erejéig összefonódik.

Az elismerő oklevelet (Special Mention) a fesztivál ifjúsági zsűrije ítélte oda az animációs rövidfilmnek, akik a következőképp méltatták az alkotást: „Emlékszel arra a bizonyos pillanatra az életedből? Biztosan különösen varázslatos volt, talán nagyon intenzív is… Ez a film ilyen pillanatokra emlékeztetett bennünket, és már az elején elrepített minket egy utazásra a valóság tükröződő rétegei mögé. A film harmonikus stílusa egyszerre volt inspiráló és elgondolkodtató. Végül a részletekre való odafigyelés és a megható találkozás győzött meg minket. Bepillantás egy lehetséges álomvilágba a szemünk sarkából.” Az elismerést videóüzenetben köszönte meg Erhardt Domonkos a díjátadón, mint mondja, a kiemelt figyelemnek nagyon örül, úgy érzi, a film elérte valódi célcsoportját.

A Berlinale egyik legfiatalabb hivatalos zsűrijében, a Generation 14plus versenyben öt fiatal vesz részt, akik a nemzetközi zsűritől függetlenül ítélik oda a legjobb rövid- és egész estés filmeknek járó Kristálymedvéket és további elismeréseket. Az oklevél elősegítheti, hogy a Szemem sarka több fesztiválon, tévécsatornán is szerepelhessen, hiszen a Berlinale a világ egyik legrangosabb filmfesztiválja és filmforgalmazási platformja is.

Steven Spielberg életműdíjat kapott a berlini filmfesztiválon

Az ír rockzenekar tagjai azért érkeztek Berlinbe, hogy részt vegyenek a Kiss The Future című dokumentumfilm premierjén, amelyben Bono, The Edge és Adam Clayton is szerepel. Bono a 76 éves rendezőt méltatva arról beszélt, hogy Spielberg voltaképpen „nem is ebből a világból való”. Mint mondta: „Spielberg nem olyan, mint egy híresség, tudjuk, hogy ő az egyik legnagyobb nagyágyú Hollywoodban, de az az érzésünk, hogy nem igazán tartozik oda, és ettől egy kicsit megkönnyebbülünk”.

A zenész arról is beszélt, hogy Spielberg életműve nemcsak a munkásságából áll, az egész életével érdemelte ki a díjat. Korábban többek között Dustin Hoffman, Kirk Douglas és Meryl Streep is átvehette a tiszteletbeli Arany Medvét.

Spielberg láthatóan meghatódott az ünnepléstől. A díjat átvéve a filmjein dolgozó munkatársainak és családjának is köszönetet mondott: 

Elfogytak a jegyek a Berlinalén szereplő magyar animációs film vetítéseire

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon való szereplés apropóján több cikkben is foglalkoznak a magyar filmgyártással a Variety fesztiválkiadványában. Filmiparunk jelenlegi helyzetéről Hungary’s Big Relaunch címmel számoltak be, amelyben Káel Csaba, a Nemzeti Filmintézet vezetője is nyilatkozott. Káel elmondta: a Filmintézet évi mintegy 20 játékfilm és 200 televíziós produkció elkészültét támogatja, a játékfilmek számára évente 28,5 millió dollárt – azaz 10,4 milliárd forintot –, a televíziós produkcióknak pedig 19 millió dollárt – azaz 7 milliárd forintot – biztosítanak.

A cikkben továbbá szó esett arról is, hogy a filmfesztivál követőeseményeként megrendezett filmvásáron nem pusztán saját gyártású produkciókkal szerepel Magyarország, de a forgatási helyszíneinket és Budapestet mint európai gyártási központot is szeretnék népszerűsíteni. Tavaly 690 millió dollár értékű üzletet hoztak az országnak a külföldi produkciók. Népszerűségünk a filmesek rendelkezésére álló szolgáltatások mellett annak is köszönhető, hogy akár több mint 30 százalékot elérő adókedvezményt is kaphatnak itthon a filmgyártók. A budapesti székhelyű Mid-Atlantic Films produkciós vállalat társalapítója, Adam Goodman ugyanakkor hozzátette: a filmesek már nemcsak az adókedvezmény miatt érkeznek hazánkba, hanem azért is, mert itt jó szakemberek, kiépült infrastruktúra és modern stúdiók állnak rendelkezésükre.

A lap külön cikkben foglalkozik Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című hibrid animációs filmjével. Mint írják, az „Orfeusz és Eurüdiké stílusú szerelmi történet”, amely Ovidius Átváltozások című művének témáját is idézi, 2123-ban, egy disztópikus jövőben játszódik, amikorra az emberi faj már csak úgy tud fennmaradni a megfogyatkozott erőforrások miatt, ha 50 éves korában mindenki fokozatosan fává változik.  „Az alapötletünk az volt, hogy megkérdőjelezzük az élet értékét a Földön: vajon a homo sapiens életforma a legmagasabb rendű mind közül?” – idézi a lap a rendezőket, akik azt is elmondták: „Amit igazán fel akartunk fedezni, az az áldozat paradoxona. Lehetséges-e feláldozni magunkat, a gyermekeinket, a szerelmünket a nagyobb jó érdekében? Vagy ez csak illúzió?”

Budapesti összepillantás a Berlinalén

A magyar főváros hangulatát magával ragadóan tükröző rövidfilm, melyben a budapesti panoráma is megjelenik, azt a pillanatot mutatja be, amikor két, addig egymás számára ismeretlen ember élete összetalálkozik egy pillantás erejéig. A barátnőjéhez hazafelé buszozó fiú zötykölődés közben veszi észre, hogy a szemközti oldalon ül egy kedves lány, aki zavarba ejti őt. Mindössze az ablak tükröződésében találkozik tekintetük, és a fiú, habár csak gondolatban, de enged a csábításnak és elképzeli, milyen lenne, ha a buszon ülő lánnyal lehetne. 

Erhardt Domonkos diplomamunkájáról azt mondja, szeretett volna végre úgy történetet mesélni, hogy ne a szituáció vagy a környezet megértése vegye el az időt a filmből.

„A film egy régi Ikarus buszon játszódó kamaradarab, így a hétköznapiság ábrázolása nagy szerepet tölt be. Emellett szeretek játszani a filmben az elmondott és a nem elmondott arányával, hogy a nem bemutatott üres rész invitálja a nézőt, hogy saját gondolataival és élményeivel töltse ki a fennmaradó teret, még személyesebbé téve a történetet” – tette hozzá az alkotó.

A Just super című animációs film bekerült a Berlinale versenyprogramjába

A JUST SUPER című animációs filmet beválogatták a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation Kplus versenyprogramjába, és itt lesz a film nemzetközi premierje is. A Berlini Nemzetközi Filmfesztivált február 16. és 26. között rendezik meg, ahol Kristen Stewart lesz a fesztivál zsűrijének elnöke. A Berlinale zsűrijének további tagjait később jelentik be.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál bejelentette a hivatalos versenyprogramját, amelyben a JUST SUPER című vidám és melegszívű animációs film is helyet kapott, miután Norvégiában már sikeresen bemutatták a helyi mozikban. Ez a történet az önmagunkban való hitről és a szuperhősökről szól és a Generation Kplus versenyprogramba választották be.

„Megtisztelő, hogy meghívást kaptunk a világ egyik legnagyobb közönségfilm-fesztiváljára – nem is kívánhattunk volna jobbat a film nemzetközi bemutatójára! A Generation Kplus valóban egyedülálló módon veszi komolyan a fiatal közönséget, ami tükrözi a Qvisten Animationnél meglévő folyamatos törekvéseinket. Ez egyszerűen….JUST SUPER!” — nyilatkozta a film producere, Åshild Ramborg.