Best WordPress Hosting
 

Rangos dokumentumfilm-fesztiválok kurátorai érkeznek Budapestre

A dok.incubatort 2010-ben alapították képzésekben tapasztalt szakemberek, hogy segítsenek a dokumentumfilmes szakmának túlélni a médiaválságot. Az idei projektek között szerepel egy nyolchónapos vágóműhely nyolc nemzetközi, nyolc cseh és szlovák, valamint négy magyar alkotócsapat (rendező, vágó, producer) számára, amelyek filmjükkel a nemzetközi piacra kívánnak lépni. Oktatóik elsősorban abban támogatják a workshop résztvevőit, hogy a végső vágásra megtalálják a lehető legerősebb dramaturgiát, és az új digitális technológiák és online marketingeszközök segítségével okos forgalmazási stratégiát alakítsanak ki, amely képes széles nemzetközi közönséghez eljuttatni a filmeket.

A dokumentumfilmes szakma eseményét első alkalommal rendezik Magyarországon, a találkozó számos kapcsolatépítési lehetőséget teremt nemcsak a döntéshozókkal, hanem saját koprodukciós fórumán keresztül is. A résztvevők exkluzív betekintést kapnak az itt készülő nemzetközi dokumentumfilmekbe, ami alapján kiválaszthatják a versenyprogramjukba legjobban illeszkedő alkotásokat. 

A világhírű Sundance-t Ania Trzebiatowska kurátor képviseli Budapesten, de jelen lesz Thom Powers a Torontói Nemzetközi Filmfesztiváltól, Heather Haynes, a Hot Docs kurátora, valamint Aurélien Marsais a Visions du Réeltől is, hogy filmeket keressen versenyszekcióik számára.

A Berlinalén kapott elismerést Erhardt Domonkos diplomafilmje

A 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be Erhardt Domonkos Szemem sarka című animációja, amely azt a különleges pillanatot mutatja be, amikor a budapesti éjszakában két idegen fiatal élete egy egymásra nézés erejéig összefonódik.

Az elismerő oklevelet (Special Mention) a fesztivál ifjúsági zsűrije ítélte oda az animációs rövidfilmnek, akik a következőképp méltatták az alkotást: „Emlékszel arra a bizonyos pillanatra az életedből? Biztosan különösen varázslatos volt, talán nagyon intenzív is… Ez a film ilyen pillanatokra emlékeztetett bennünket, és már az elején elrepített minket egy utazásra a valóság tükröződő rétegei mögé. A film harmonikus stílusa egyszerre volt inspiráló és elgondolkodtató. Végül a részletekre való odafigyelés és a megható találkozás győzött meg minket. Bepillantás egy lehetséges álomvilágba a szemünk sarkából.” Az elismerést videóüzenetben köszönte meg Erhardt Domonkos a díjátadón, mint mondja, a kiemelt figyelemnek nagyon örül, úgy érzi, a film elérte valódi célcsoportját.

A Berlinale egyik legfiatalabb hivatalos zsűrijében, a Generation 14plus versenyben öt fiatal vesz részt, akik a nemzetközi zsűritől függetlenül ítélik oda a legjobb rövid- és egész estés filmeknek járó Kristálymedvéket és további elismeréseket. Az oklevél elősegítheti, hogy a Szemem sarka több fesztiválon, tévécsatornán is szerepelhessen, hiszen a Berlinale a világ egyik legrangosabb filmfesztiválja és filmforgalmazási platformja is.

Budapesti összepillantás a Berlinalén

A magyar főváros hangulatát magával ragadóan tükröző rövidfilm, melyben a budapesti panoráma is megjelenik, azt a pillanatot mutatja be, amikor két, addig egymás számára ismeretlen ember élete összetalálkozik egy pillantás erejéig. A barátnőjéhez hazafelé buszozó fiú zötykölődés közben veszi észre, hogy a szemközti oldalon ül egy kedves lány, aki zavarba ejti őt. Mindössze az ablak tükröződésében találkozik tekintetük, és a fiú, habár csak gondolatban, de enged a csábításnak és elképzeli, milyen lenne, ha a buszon ülő lánnyal lehetne. 

Erhardt Domonkos diplomamunkájáról azt mondja, szeretett volna végre úgy történetet mesélni, hogy ne a szituáció vagy a környezet megértése vegye el az időt a filmből.

„A film egy régi Ikarus buszon játszódó kamaradarab, így a hétköznapiság ábrázolása nagy szerepet tölt be. Emellett szeretek játszani a filmben az elmondott és a nem elmondott arányával, hogy a nem bemutatott üres rész invitálja a nézőt, hogy saját gondolataival és élményeivel töltse ki a fennmaradó teret, még személyesebbé téve a történetet” – tette hozzá az alkotó.