A Magasságok és mélységek csaknem kizárólag Pál Emőke filmje. Minden erénye és hátránya ebből fakad. Mindent a Pál által alakított Sterczer Hilda szűrőjén át, az ő sorsára vonatkoztatva, az ő drámájának mélységeibe pillantva mutat be, és az ő hősies kitartását, csaknem emberfeletti lelkierejét, túlélésének majdnem a lehetetlen kategóriájába eső voltát akarja megértetni. Riadtan és nagy féltéssel figyeljük végtelennek tűnő magányát, közölhetetlen fájdalmát, és hogy az egyetlen lehetősége erősnek maradni, gyermekeinek biztonságot nyújtani, özvegyként az apa és férj eltűnte-elhunyta által keletkezett űrben helytállni.
Egyszerűen lehetetlennek érezzük, hogy valaki ennyire senkire se számíthasson a bajában, hogy Münchhausen báróhoz hasonlóan kizárólag a saját hajába kapaszkodva állhasson ellen az elsüllyedésével fenyegető lehúzó erőknek. Nehezen hihető, hogy valaki ennyire egyedül áll a világban, és mégsem omlik össze. Pál Emőkének azonban elhisszük. A film csaknem istennői státusba emeli Hilda alakját, aki a lehetetlennel is képes megbirkózni, és mindent kibír, amit az átlagember elviselhetetlennek gondol. Hegymászói erények. El is hangzik, hogy ha korábban kezdi vagy nem anyaként kell helytállnia, még Erőss Zsoltnál is nagyobb hegymászó lehetett volna. Ám az ő „csúcstámadása” idelenn zajlik, és kíméletlen megpróbáltatásairól nem adnak hírt a lapok.
Sterczer Hildáról mint „a Hópárduc feleségéről” tudunk, ezért ismerjük. Ilyen címmel jelent meg róla könyv. Ez a „státus” ízléstelen és a bulvár legrosszabb hagyományait idéző. Nem szabadna valakit a házastársa függelékének tekinteni, abból levezetni, hogy híres emberrel kötötte össze az életét. A Magasságok és mélységek – és ez nagyszerű – hadat üzen a káros gyakorlatnak. Noha a történet Erőss Zsolt utolsó hegymászásának és halálának történetével indul, az csupán bevezetés az igazi drámához: a gyász elnyúló folyamatához és annak a megrázó tapasztalatnak az átadásához, hogy az élet nem állhat meg.