Best WordPress Hosting
 

Rangos dokumentumfilm-fesztiválok kurátorai érkeznek Budapestre

A dok.incubatort 2010-ben alapították képzésekben tapasztalt szakemberek, hogy segítsenek a dokumentumfilmes szakmának túlélni a médiaválságot. Az idei projektek között szerepel egy nyolchónapos vágóműhely nyolc nemzetközi, nyolc cseh és szlovák, valamint négy magyar alkotócsapat (rendező, vágó, producer) számára, amelyek filmjükkel a nemzetközi piacra kívánnak lépni. Oktatóik elsősorban abban támogatják a workshop résztvevőit, hogy a végső vágásra megtalálják a lehető legerősebb dramaturgiát, és az új digitális technológiák és online marketingeszközök segítségével okos forgalmazási stratégiát alakítsanak ki, amely képes széles nemzetközi közönséghez eljuttatni a filmeket.

A dokumentumfilmes szakma eseményét első alkalommal rendezik Magyarországon, a találkozó számos kapcsolatépítési lehetőséget teremt nemcsak a döntéshozókkal, hanem saját koprodukciós fórumán keresztül is. A résztvevők exkluzív betekintést kapnak az itt készülő nemzetközi dokumentumfilmekbe, ami alapján kiválaszthatják a versenyprogramjukba legjobban illeszkedő alkotásokat. 

A világhírű Sundance-t Ania Trzebiatowska kurátor képviseli Budapesten, de jelen lesz Thom Powers a Torontói Nemzetközi Filmfesztiváltól, Heather Haynes, a Hot Docs kurátora, valamint Aurélien Marsais a Visions du Réeltől is, hogy filmeket keressen versenyszekcióik számára.