Best WordPress Hosting
 

„Mondottam, lábnyom, mértéked legyen nulla”

Ünnepélyes keretek között megnyílt Az álom vége? Klímaváltozás Az ember tragédiájában és ma című kiállítás csütörtökön este a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM). Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója megnyitó beszédében a klímaváltozás kapcsán hangsúlyozta: „Küzdenünk kell, hogy bízva bízhassunk. Helyettünk ezt nem fogja megoldani senki.” Dr. Pálvölgyi Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, egyetemi docens pedig a bizalomra helyezte a hangsúlyt. „Ha nem bízunk egymásban és az intézményeinkben, akkor tényleg el vagyunk veszve.”

A Petőfi Irodalmi Múzeumban sokszor volt már olyan kiállítás, amely Madách Imre életét és munkásságát mutatja be, de még soha olyan, amely az eszkimó szín apokaliptikus világát idézi, ezzel is jelezve azt, hogy az embernek egyre nagyobb felelőssége van a saját környezetének védelmében. A kiállítás a klímaváltozás felgyorsulása miatt igencsak aktuális. A tárlatból megtudhatjuk azt is, hogy George Byron, Charles Fourier vagy éppen Jókai Mór is foglalkozott a jövőbeli klímaváltozással. A jövő század regényének zárófejezetében Jókai Mór például arról ír, milyen következményekkel jár az éghajlat drasztikus megváltozása.

Dr. Pálvölgyi Tamás megnyitó beszédében a bizalomra helyezte a hangsúlyt. Szólt arról is, hogy Madách a Tragédiában a nap kihűlését látta a legnagyobb veszélynek, így Pálvölgyi szerint nehéz konkrét párhuzamot vonni korunk problémája és az író víziója között. Vagyis Madách még addig nem ment el, hogy az ember pusztítja el a Földet, de ettől függetlenül jóslatát jól tesszük, ha nem hagyjuk figyelmen kívül.