JEAN-LUC GODARD (1930-2022)
„Mindig azt gondoltam, amit csinálok, az filozófia, hogy a film azért van, hogy filozofáljon, egy sokkal érdekesebb filozófiával, mint amit az iskolában vagy a könyvekben találunk. A filmvászon gondolkodik.” – állítja Godard egy régebbi interjúban. Állta a szavát, időskori filmjeiben is lázadó, forradalmi gondolkodó és a film filozófusa maradt.
Darida Veronika: Búcsú a film filozófusától (Jean-Luc Godard)
Új-Hollywood fenegyerekei közül Scorsese épített legtudatosabban a filmtörténeti hagyományra, a kiürült amerikai zsánereket az újhullám személyességével lelkesítette át.
A hetvenes évek elején őrségváltó új-hollywoodi rendezők pályájuk hajnalán arra a világraszóló kísérletre vállalkoztak, hogy beemeljék az európai művészfilm vívmányait az amerikai mozi fősodrába, azonban néhány röpke év és néhány bevadult kísérlet után letettek erről. George Lucas a legszilajabb újhullámos rendezőket is felülmúlni igyekvő, formanyelvi sziporkákkal csurig töltött művel (THX-1138), Francis Ford Coppola a Nagyítás parafrázisával (Magánbeszélgetés), Steven Spielberg egy rendhagyó paranoiamozival (Párbaj), Brian DePalma több improvizációval (Üdvözletek; Szia, anya; Dionüszosz) igyekezett kifejezni hódolatát fétisrendezői előtt, azonban rövidesen valamennyien felhagytak a fősodorbeli művészfilm paradoxonjának megteremtését célzó terveikkel.
A legkitartóbbnak Martin Scorsese bizonyult közülük, noha már karrierje kezdetén tisztába jött vele, hogy művészfilmes ambícióiból neki is fel kell adnia. Fel is adott, ezzel együtt ő mentett át a legtöbbet Új-Hollywoodba a hatvanas–hetvenes évtizedforduló amerikai filmjének forradalmi szelleméből. Karakteres, sokszor az experimentalizmussal kacérkodó stílusának köszönhetően sikerült frissen tartania a hetvenes évek közepétől uniformizálódásnak indult és professzionalizmusba pácolódó amerikai moziban azokat az újító energiákat, amelyeknek Hollywood voltaképp a felemelkedését köszönhette.
JEAN-LUC GODARD
„Egy zseni, aki széttépte a szabálykönyveket, anélkül, hogy az elolvasásukkal fárasztotta volna magát.” Godard minden snittjét úgy forgatta, az eisensteini maxima szellemében, mintha az utolsó volna. Ezért minden filmje olyan, mintha az első lenne: mintha épp akkor és ott találná föl a mozgóképet.
Báron György: Kifulladásig (Jean-Luc Godard 1930-2022)
MESETERÁPIAMESETERÁPIA
Sándor Anna: „A mítosz nyelvét értem jobban” (Beszélgetés Boldizsár Ildikóval)
Herczeg Zsófi: Kufliverzum a köbön (Beszélgetés Dániel Andrással és Jurik Kristóffal)
MAGYAR MŰHELY
Legendás színész, de nyitott a fiatal filmesek hívására, nagy sikereit (Amerikai anzix, Nárcisz és Psyché, Dögkeselyű) egymás után újítják fel. Cserhalmi Györggyel nagynevű mestereiről, a régi és az új magyar filmről, az írás öröméről és az Ukrajnában zajló háborúról beszélgettünk.
Gyürke Kata: „Én még a XIX. században járok” (Beszélgetés Cserhalmi Györggyel)
MAGYAR PANTHEON
Az 50-es évek kemény diktatúrájában még volt drámai tétje az ellenállásnak – erről szólnak majd Gyarmathy Lívia történelmi dokumentumfilmjei és utolsó egész estés játékfilmje, a Szökés (1996). A 70-es évek puhadiktatúrájában mindennek már nincs akkora tétje. Éppen ez a távlatvesztés, amelyhez a rendezőnőnek különös szatirikus és lírai érzéke van.
Gelencsér Gábor: Megállt a menet (Gyarmathy Lívia 1932–2022)
MAGYAR MŰHELY
A magyar filmesek a hatvanas évek aranykora óta elkötelezettjei a társadalom és a történelem elemzésének, ezt a filmtörténeti hagyományt tovább viszik a kortárs alkotók is, akik többnyire zsánerfilmekben vizsgálják a magyar múlt „vakfoltjait” vagy máig vitatott, tehát a kollektív emlékezetben „forró” eseményeit.
Benke Attila: A magyar múlt bűnügyei (Kortárs történelmi zsánerfilmek)
40 éve, ezen a napon mutatták be John Carpenter sci-horror klasszikusát, A dologot, ennek apropóján elővettük Orosdy Dániel összehasonlító elemzését a Filmvilág 2011 áprilisi számából.
Ha megszűnik a közérdek összetartó ereje, ha elalszik az értelem, előjönnek a moziszörnyek. A világűr kutatása az ’50-es években új rémeket teremtett.
Amilyen a kor, olyanok a benne élők szorongásai. Az ötvenes évek inváziós sci-fijei és szörnyfilmjei az amerikaiak kollektív félelmét juttatták kifejezésre: a II. világháború után a látványosan gonosz, de távoli nazi helyét a beépülésre kiválóan alkalmas commie vette át. A hidegháború kezdetén a szovjetek démonizálásával, a kémkedésért halálraítélt Rosenberg-házaspárral és az amerikai filmesek sokaságát érintő feketelistával az átlagpolgár paranoiája hosszú távra megkapta a maga táplálékát. Hozzá kellett szokniuk a határaikon belüli támadás gondolatához – amely akár a szomszéd házból is érkezhet, egy másik „igaz amerikaitól”.
MAGYAR MŰHELY
Gelencsér Gábor: Óhullám (A Magyar Nemzeti Filmalap 2011–2019)
Murai András: Gyomorgörcs és puncstorta (Ügynökfilmek a Kádár-korszakról)
Kedves barátaink és olvasóink!
A Filmvilág megjelentetéséhez 2022-ben is nagy szükségünk van olvasóink és a magyar filmszakma támogatására.
Minden megvásárolt vagy előfizetett példány, minden nekünk ajánlott 1% hozzájárul az egyetlen magyar filmművészeti folyóirat fennmaradásához.
MAGYAR MŰHELY
Soós Tamás Dénes: „Ez egy enigma” (Beszélgetés Csuja Lászlóval és Nemes Annával)
Nemes Z. Márió: Az anatómiai térkép eksztázisa (Csuja László – Nemes Anna: Szelíd)
MAGYAR MŰHELY
A „hungarofuturizmus” immunreakció a valóság szürrealizmusára: ha a való világ valószerűtlenné válik, ha a babonák, álhírek, hecckampányok, összeesküvés-elméletek veszik át a józan ész és az empátia helyét, akkor a művészet az emberi butaság ellen a groteszk, a blődli, a karneváli szellem iróniájával tud leghatásosabban védekezni. Hungarofuturisták Jancsótól Buharovokig.
Hirsch Tibor: Régi nemzedékek, új lövészárkok (Generációk filmtörténete – 1. rész)
Szerelem a végnapjait élő Weimari Köztársaság idején.
Mielőtt megnéztem volna Dominik Graf filmjét, elolvastam Erich Kästner 1931-ben megjelent regényét, amelynek alapján a film készült. Egy 1931-es német példányt sikerült szereznem. Különös élmény volt ezt a régi, kissé elrongyolódott kiadást olvasni. Amikor kinyomtatták, sem Kästner, sem a hőse, Fabian nem sejtette a jövőt. És – velem ellentétben – ennek a példánynak az egykori olvasói sem. A regény fontosabb színhelyeit viszont éppúgy ismertem, mint az akkori olvasók. A Schaperstrassén, ahol Fabian lakott, a nyolcvanas évek végén sokszor jártam; itt volt a Gelbe Musik galéria, a világ leghíresebb avantgárd zeneboltja, amely azóta megszűnt. Átellenben vele a Berliner Festspiele székhelye, ahol többször megfordultam. Nem messze innen a Geisbergerstrasse, ahol Fabian Cornéliával a megismerkedésük estéjén sétál. Nézik a homoszexuális bárokat – 1988-ban is ugyanitt voltak a melegek és leszbikusok találkahelyei. Grunewaldban, a kihalt Königsallee-n Fabian megáll az emlékoszlopnál, ahol 1922-ben meggyilkolták Walter Rathenaut, a zsidó származású külügyminisztert. Két évig alig öt percre laktam innen. És sorolhatnám a többi helyszínt, a Kurfürstendammtól az eldugott kis utcákig. 2021-ben az 1988-as nyugat-berlini emlékeimet ébresztette fel az 1931-ben kinyomtatott könyv. Kästnerrel és Fabiannal ellentétben én láttam a berlini falat, és láttam a háború nyomait.
[…] Bővebben!
PASOLINI 100
Harmat György: Mártírium külvárosi réteken (Pasolini egy színtér tükrében)
HOLLYWOODI LEGENDÁK