Best WordPress Hosting
 

Egy fenséges nyugalmú színész – Morgan Freeman 85

A fekete bőrű színész a Tennessee állambeli Memphisben egy borbély és egy tanárnő ötödik gyermekeként született 1937-ben. Mivel nehéz anyagi körülmények között éltek, a kisfiút még csecsemőkorában atyai nagyanyjára bízták, aki Charlestonban élt. Kilencévesen debütált a színpadon egy iskolai előadáson, három évvel később már a rádióban szerepelt. Jóllehet elnyert egy egyetemi drámaösztöndíjat, inkább a légierőhöz csatlakozott, mert

a filmek iránti rajongását túlszárnyalta a repülés utáni vágya.

Hamarosan azonban leszerelt, mivel pilótakiképzés helyett radartechnikusi feladatokat kapott.

Barbra Streisand 80

Brooklynban született, tanító apját csecsemőként vesztette el, szegénységben nőtt fel. A nem túl előnyös külsejű, szégyenlős lány énekesnői karrierről álmodott, de ennek még anyja sem adott sok esélyt, mondván: ekkora orral soha nem lesz belőle sztár. Nem lett igaza, lánya, aki egy kicsit kancsal is, egyre följebb jutott, és csak egy dolgot hagyott el: nevéből egy „a” betűt, így lett belőle Barbra Streisand.

A középiskola mellett színi tanfolyamot is végzett, tandíját gyermekfelügyelettel kereste meg. Érettségi után titkárnőnek állt, dolgozott telefonközpontosként és kínai vendéglőben, de közben klubokban is énekelt.

Huszonegy évesen megjelent első lemeze, amelyért rögtön Grammy-díjat kapott.

Első rendezésére készül Daniel Radcliffe

Daniel Radcliffe először lépne a kamera másik oldalára egy olyan projektben, amelynek a forgatókönyvét is ő írta. A téma pedig mi más is lehetne, mint a filmipar! Megannyi színész nyomdokaiba lép Daniel Radcliffe: a színész most a rendezésben próbálná ki magát, ráadásul saját forgatókönyvből is dolgozna. Ez utóbbi már készen is van! A film témája […]

The post Első rendezésére készül Daniel Radcliffe appeared first on Filmtekercs.hu.

Oscar 2022 – CODA, papírforma szinte mindenhol és egy magyar díjazott

 

A CODA lett a legjobb film és ismét magyar Oscar-díjasnak örülhetünk, Sipos Zsuzsanna a Dűne berendezője – Patrice Vermette production designerrel – vehette át a szobrocskát. Az előzetes várakozásoknak megfelelően Denis Villeneuve filmje tarolt a technikai kategóriákban, a legtöbbet, összesen hat Oscart gyűjtött az este. Nyert Jane Campion, Jessica Chastain, Will Smith és a Vezess helyettem, de szinte mindenhol papírforma győzelmek születtek (mi egyébként nagyjából előre szóltunk). Az est legnagyobb maflását pedig Will Smith adta Chris Rocknak. Alább vastagítva olvashatók kategóriánként a győztesek.