Újságíróként kezdted a pályádat. Mikor jött a váltás az újságírás és a szépirodalom között?
Nem akarom megtagadni a médiás múltat, de szerintem nem nagyon volt váltás. Az egyik újságnál egyszer azt a kritikát kaptam, hogy „csókolom, ez az írás szép és jó, de mi nem szépirodalmi lap vagyunk”. Akkor fogtam magam és ugyanazt a cikket beajánlottam máshová, most már novellaként, és elfogadták. Az abból az időből származó írásaim gyűjteményének, a 33 áthalló című kötetnek érdekessége, hogy egytől egyig igaz történetek olvashatók benne.
Ez a ’stílus’ talán azzal kezdődött, amikor találtam egy újsághirdetést, amelyben az állt, hogy valaki dedikált Zámbó Jimmy-kazettákat árul. Azonnal hívtam a megadott telefonszámot, persze nem vették fel, de akkor már bennem volt a téma és egyik nap nekiindultam magam. A csepeli temetőbe mentem, ahol Jimmy síremléke áll, és útközben találkoztam egy csapat rajongóval, akik éppen a sírhoz tartottak. Felvettem őket, és útközben az autóban beszélgettünk, majd az egyik nő meghívott magához. A lakás tele volt „ereklyékkel”; de hogy a legmegdöbbentőbbet mondjam, a nő elővett egy cigarettacsikket, amit Jimmy állítólag az utolsó koncertjén szívott. A rajongóktól megtudtam, hogy valahol Sashalmon létezik egy eladó kocsma, ahol annak idején gyakran fellépett az énekes. Természetesen oda is elmentem. Egy évek óta zárva tartó egység volt, a tulajdonos megmutatta a régi színpad helyét. Végül nem vettem kocsmát, de előkerült két dedikálatlan kazetta – kedvezményes áron.