Krausz László néven született. Kisgyerekként bohóc akart lenni, de a polgári iskola elvégzése után a fővárosba ment kertésznek tanulni, mert az akkori nehéz időkben az a hír járta, hogy a mezőgazdasági munkás zsidókat nem deportálják. Nem így történt, családjának valamennyi tagjával együtt 1943-ban a mauthauseni lágerbe került, ahonnan mindössze 31 kilóra soványodva tért haza. Apja nem élte túl a holokausztot, bár családja sokáig reménykedett, hogy hazajön. Amikor bizonyossá vált, hogy hiába várják, édesanyja úgy döntött, a család Amerikába megy, ahol rokonaik éltek. Csak a 21 éves László maradt itthon, aki úgy döntött: színész lesz, hogy jókedvre derítse az embereket, és öt évet adott magának, hogy álmai valóra váljanak.
Internátusban lakott, a Kertészeti Főiskolán 1948-ban szerzett diplomát. Közben Bálint Lajos, a Nemzeti Színház rendezőjének magánnövendékeként folytatott színitanulmányokat, Verebes Károly is betanított neki néhány számot. Kezdetben paródiákkal aratott sikereket kávéházakban és a háború utáni idők úgynevezett tömbmulatságain: a bérházak udvarán Csortos-, Gózon-, Jávor-utánzásait élvezhették a lakók. Színpadon a Pódium Kabaréban lépett fel először 1946-ban, egy Nóti Károly-tréfában, ekkor választotta művésznevét oldalági rokona, Kabos Gyula tiszteletére, s a közönség hamarosan „a Kiskabosként”, illetve Vörös Kabosként emlegette.
„Megvette már az e hetit?”