Best WordPress Hosting
 

Mindannyiunk Lottó Ottója – Kabos László 100 éve született

Krausz László néven született. Kisgyerekként bohóc akart lenni, de a polgári iskola elvégzése után a fővárosba ment kertésznek tanulni, mert az akkori nehéz időkben az a hír járta, hogy a mezőgazdasági munkás zsidókat nem deportálják. Nem így történt, családjának valamennyi tagjával együtt 1943-ban a mauthauseni lágerbe került, ahonnan mindössze 31 kilóra soványodva tért haza. Apja nem élte túl a holokausztot, bár családja sokáig reménykedett, hogy hazajön. Amikor bizonyossá vált, hogy hiába várják, édesanyja úgy döntött, a család Amerikába megy, ahol rokonaik éltek. Csak a 21 éves László maradt itthon, aki úgy döntött: színész lesz, hogy jókedvre derítse az embereket, és öt évet adott magának, hogy álmai valóra váljanak.

Internátusban lakott, a Kertészeti Főiskolán 1948-ban szerzett diplomát. Közben Bálint Lajos, a Nemzeti Színház rendezőjének magánnövendékeként folytatott színitanulmányokat, Verebes Károly is betanított neki néhány számot. Kezdetben paródiákkal aratott sikereket kávéházakban és a háború utáni idők úgynevezett tömbmulatságain: a bérházak udvarán Csortos-, Gózon-, Jávor-utánzásait élvezhették a lakók. Színpadon a Pódium Kabaréban lépett fel először 1946-ban, egy Nóti Károly-tréfában, ekkor választotta művésznevét oldalági rokona, Kabos Gyula tiszteletére, s a közönség hamarosan „a Kiskabosként”, illetve Vörös Kabosként emlegette.

„Megvette már az e hetit?”

Nekünk a tenger – Filmtörténeti kalandozás a Balaton körül

A Balaton a II. világháború előtt ősi szokások egzotikus színhelye is, ám jellemzően tehetős városiak kiruccanásának célja. Az 1950-es évek írói, festői megtehették, hogy időszakosan vagy végleg ide vonuljanak vissza, a fővároshoz kötött filmesek azonban javarészt a dolgozók pihenése helyszíneként ábrázolták. Két kivétel, két remekmű Makk Károlytól: a Liliomfi (1955) és a Ház a sziklák alatt (1958). A Kádár-korszak konszolidációja szervezett tömeges nyaralást, fusizott víkendtelkeket hozott. Exkluzív vetületét a nyugati turizmus beindulása generálta; a Balaton de luxe az aranyélet, a magyar álom szezonális színhelye. Az 1980-as években fordul a trend: a gyarapodással nőtt az igényesek köre, kínossá vált a sufnituning, a lehúzás.

Az Ítél a Balaton (Fejős Pál, 1932) népi egzotikumot melodrámával elegyít. Bevezetésként szokást ismertet: a balatoni halász nem fog halat, ha hűtlen a felesége. Marit (Medgyesi Mária) apja (Csortos Gyula) a nevelt fiához, Janihoz (Páger Antal) kényszeríti, de a lány az ellenséges család fiát, Mihályt (Elekes Ernő) szereti. Az apa Marit evező nélküli csónakban a tajtékzó tó ítéletére bízza. Ha a víz megkíméli, bűnei megbocsáttatnak, ha nem, az emberáldozat révén helyreáll a megélhetéshez szükséges egyensúly. Mindkét férfi a nőt mentené, a férj, Jani azonban vetélytársát is kihúzza, majd a vízbe vész. A film négy – magyar, angol, francia, német – verziójából utóbbi kettő maradt fönn. Változatok, különböznek, de abban egyeznek, hogy Janit önfeláldozása pozitív hőssé teszi, mert felülírja a gyilkos, ősinek tartott „természeti törvényt”.

Boronyák Rita cikke a Magyar Kultúra magazin 2023/6. számában jelent meg. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa!