Sem nem csupán versként, sem nem csupán zeneként, hanem Kölcsey szövegének és Erkel zenéjének egységeként gondolunk rá. Adottnak, eredendően és szorosan hozzánk tartozónak érezzük, pedig, lám, még „csak” kétszáz éves idén. Vannak, akik túl szomorúnak, pesszimistának tartják, és azt mondják, jobb lenne, ha nem ebbe a tükörbe pillantva gondolkodnánk magunkról. Mások viszont a legihletettebb és legfelemelőbb magyar műnek tekintik. Egy azonban – mint ez a körkérdésünkre adott válaszokból is kiderül – biztos: kicsit mindannyian más- és másmilyennek látjuk.
Bokor Barna színművész
A magyar Himnuszban valójában mi, magyarok találkozunk határon innen és túl: minden nézet és hitrendszer feloldódik benne, ami ezt a nemzetet jellemzi. Csak egy magyar himnusz van. Erdélyi vagyok, és köztudott, hogy az ottani embereknek különösen érzékeny pontjuk ez a költemény. Tízéves korom előtti emlékeim szerint csak félve-suttogva daloltuk, mert börtön járt érte, ha valaki a Himnuszt vagy Szózatot énekelte. Később, a rendszerváltás után nagyon sok templomban a szertartás része lett.