Best WordPress Hosting
 
Szexi Erdélyi Fejedelemség – Tündérkert

A kortárs, magyar történelmi filmek és sorozatok minőségi mérlege eddig nem túl biztató. De látszik-e már a fény az alagút végén a Tündérkert esetében, vagy most is csak a szembejövő mozdony világít? SPOILERMENTES KRITIKA az első két részről. A történelmi film bizony nem könnyű műfaj nemzetközi színtéren sem. Legtöbb esetben pedig inkább beszélhetünk történelmi közegbe […]

The post Szexi Erdélyi Fejedelemség – Tündérkert appeared first on Filmtekercs.hu.

Madarász Isti: a Tündérkert életem eddigi legnagyobb projektje

A rendező akkor kapcsolódott be a munkafolyamatokba, amikor már készen voltak a forgatókönyvek, melyek, mint mondta, lenyűgözték. Hozzátette, először a szereplők keresésével és válogatásával kezdték a munkát, majd belefogtak a helyszínek felkutatásába és az akciójelenetek kitalálásába. A sorozatban látható jeleneteknek többek között a Visegrádi és a Sümegi vár adott otthont, Báthory Gábor kolozsvári palotáját pedig a Kiscelli Múzeumban elevenítették meg – ismertette Madarász Isti. A Tündérkertet csaknem száz napig forgatták és nagyságrendileg 1500 embert mozgatott meg a produkció – fűzte hozzá. A rendező beszélt még a forgatás alatti nehézségekről és az évszakokon átívelő munkáról is. A közönség kérdésére elmondta, szívesen megfilmesítenék az Erdély-trilógia többi részét is.

Szamosi Zsófia, aki a Tündérkertben Báthory Erzsébetet alakítja, a panelbeszélgetésen beszélt karaktere megformálásának folyamatáról, forgatási élményeiről. A színésznő kiemelte mindazok munkáját, akik Báthory Erzsébet sorozatbeli megjelenésén dolgoztak. Elmondta, hogy nagyjából két és fél órába telt, amíg előkészültek a jeleneteihez. Elmondása szerint a Tündérkert egy árnyaltabb és a valósághoz közelítőbb figurát mutat be Báthory Erzsébet karakterében.

A sorozatban Bethlen Gábort alakító Bokor Barna többek között arról is beszélt, hogy karakterének megformálása nagy, de egyben megtisztelő feladat volt. Hozzátette, szerepe kedvéért több technikai nehézséggel is szembe kellett néznie, többek között meg kellett tanulnia lovagolni is. Bokor Barna szerint az erdélyi színészekkel való közös munka nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a köztük és a magyar színészek közötti távolság egyre átjárhatóbb legyen. A produkcióban tizenhét erdélyi színész vett részt, és a munkakapcsolat mellett barátságok is kötődtek – mondta.

Nekem a Himnusz

Sem nem csupán versként, sem nem csupán zeneként, hanem Kölcsey szövegének és Erkel zenéjének egységeként gondolunk rá. Adottnak, eredendően és szorosan hozzánk tartozónak érezzük, pedig, lám, még „csak” kétszáz éves idén. Vannak, akik túl szomorúnak, pesszimistának tartják, és azt mondják, jobb lenne, ha nem ebbe a tükörbe pillantva gondolkodnánk magunkról. Mások viszont a legihletettebb és legfelemelőbb magyar műnek tekintik. Egy azonban – mint ez a körkérdésünkre adott válaszokból is kiderül – biztos: kicsit mindannyian más- és másmilyennek látjuk.

Bokor Barna színművész

A magyar Himnuszban valójában mi, magyarok találkozunk határon innen és túl: minden nézet és hitrendszer feloldódik benne, ami ezt a nemzetet jellemzi. Csak egy magyar himnusz van. Erdélyi vagyok, és köztudott, hogy az ottani embereknek különösen érzékeny pontjuk ez a költemény. Tízéves korom előtti emlékeim szerint csak félve-suttogva daloltuk, mert börtön járt érte, ha valaki a Himnuszt vagy Szózatot énekelte. Később, a rendszerváltás után nagyon sok templomban a szertartás része lett.

„Bethlen itt dobog bennem” – Bokor Barna színművész erdélyiségről és a Tündérkertről

Nem is tudtam, hogy éppen a születésnapodra beszéltük meg az interjút! Azt nyilatkoztad, hogy karmikusnak éled meg ezt a napot, amelyen minden kicsit érzékenyebben érint, és bármi megtörténhet. Mondj egy ilyen esetet a múltadból!

Sok

születés és újraszületésnap van az életünkben, amelyeket gyakran észre sem