Emma Watton:
Istenem, 16 éves vagyok, miért kell ilyen nyomorban tengődnöm? Az apám büszkeségébe halunk bele mindannyian. Az egy dolog, hogy elszegényedett, mert nem jól intézte a dolgait, de miért nem kér segítséget a testvéröccsétől. Ha kérne, akkor nekünk sem kellene nemes úrikisasszony létünkre nélkülöznünk. Milyen élet az, amelyben két ruhám van, egy ünneplő és egy hétköznapi? A hétköznapit már nem lehet többet foltozni, mert a folt hátán is folt van. Az ünnepit meg nem vehetem fel hétköznap. Az anyám kidolgozza a lelkét is, a két testvérhúgomról nem is beszélve. Apám nem vesz emberszámba bennünket, mert ha nem így volna, tenne valamit, nem hagyná, hogy ennyit dolgozzanak szerencsétlenek. Én még hallgassak is, megfogadott Lord Evans társalkodónőnek a lánya mellé, hogy ne unatkozzon szegény. Nem értem én ezeket a gazdag fehércselédeket, mindenük megvan, tele a szekrényük ruhákkal, gyönyörű a szobájuk, annyiféle ételt ehetnek, amennyit csak bírnak, elég kinyitni a szájukat és máris mindent megkapnak.