Best WordPress Hosting
 

Gutenberg a lövészárok mögött

A mindenkori katona számára fontos az általános és szakmai műveltség, amelynek egyik információhordozója több száz esztendeje a könyv. Ezért nem meglepő, hogy már az 1900-as évek elején több katonai könyvtár volt, melyekben a történelmi, hadtörténeti tárgyú vagy a nyelvtanulásra fókuszáló kiadványok mellett szépirodalmi művek is voltak.

Az első világháború során a frontvonalban szolgáló alakulatok katonái általában rövid, de intenzív időt töltöttek az első vonalban: egy naptól két hétig terjedő időszak volt az általános, mielőtt az alegységeket visszavonták a pihentető táborokba vagy tartalékba. Így a frontvonalon kívül volt lehetőségük írni és olvasni is. A háború kezdetén pedig fellendült az olvasási kedv. Még 1914-ben, a kezdeti lelkesedéskor indították el a Könyvet a harctérre! kezdeményezést, amelynek során nemcsak a sebesült katonák, hanem a harctéren küzdő csapatok olvasmányairól is gondoskodtak. Emellett elindították a Könyvet a sebesülteknek! mozgalmat is.

1917 végéig összesen 2.797.000 kötet és füzet került az olvasó katonák kezébe.

A Félvér Herceg igazi naplója – Őrülten, mélyen: Alan Rickman naplói

Az Őrülten, mélyen alámerülés egy örökké gyötrődő, az életen a szarkazmus segítségével átevickélő nagy tehetség, Alan Rickman gondolataiba. A napló ellentmondásos irodalmi műfaj, így olvasni is szokatlan – főleg olyankor, ha a szerző nem járult hozzá ehhez. Alapesetben ugyanis egy napló magánjellegű feljegyzéseket tartalmaz, amelyeket a szerző önmagának, esetleg a legközelebbi hozzátartozóinak szán. Naplót olvasni […]

The post A Félvér Herceg igazi naplója – Őrülten, mélyen: Alan Rickman naplói appeared first on Filmtekercs.hu.

Alan Rickman majdnem kiszállt a Harry Potterből

A 2016-ban elhunyt Alan Rickman naplói idén ősszel jelennek meg, ezekben a Harry Potter-filmekről is vall. A színész végül a végsőkig kitartott Piton professzor szerepe mellett. Alan Rickman 2001 és 2011 között mind a nyolc Harry Potter-filmben felbukkant Piton professzorként, ám a naplói szerint a 2004-es Harry Potter és az azkabani fogoly előtt, amelyet Alfonso […]

The post Alan Rickman majdnem kiszállt a Harry Potterből appeared first on Filmtekercs.hu.

Betűbe zárva – megjelent Márai feleségének naplója

Matzner Ilona, vagyis Márai Lola, akit Márai Sándor saját naplóiban csak L. betűvel jelölt, hatvankét éven át volt a híresen nehéz természetű író hűséges társa. Lola több mint harminc éven át írt naplóinak szerkesztett változata izgalmas háttérdokumentum, ennélfogva irodalmi szenzáció, egy nagy író hagyatékának felbecsülhetetlen alkotóeleme, amely most kerül először az olvasók elé.

„Nekünk már minden életforma idegen. Be vagyunk zárva a betűbe, az írásba, ebbe a mindent kizáró magányos műfajba! Minden más már idegen számomra. Az írás életmód!” – írta Márai Lola 1949. február 23-án.

Márai Lola naplójához maga Márai Sándor adja meg a kulcsot saját, 1986-os naplójában.