A fülsiketítően hangos és vérzivataros világpolitikai történések miatt nyugtatóként nyúltam Huszti Gergely Villa Abbázia című művéhez. Már a könyv címe is valami békebeli, századfordulós olvasmányélményt ígért, némi romantikus felhanggal, de még ez utóbbit sem bántam, holott nem vagyok a zsáner rajongója. Az egyes szám első személyben elmesélt fejlődéstörténet azonban ennél sokkal többet – talán túl sokat is – kínál az olvasónak. De menjünk csak sorban.
1911-ben járunk, amikor a tizenkilenc éves, nagypolgári családból származó Erőss Ada éppen férjhezmenetelre készül, bár nem önszántából és egyáltalán nem boldogan. Apja hibás üzleti döntései miatt a család pénzügyi helyzete meredek zuhanásba kezd, a harminc évvel idősebb lókupeccel való frigytől várják a megoldást. Csakhogy Ada az oltárnál váratlanul nemet mond vőlegényének, hatalmas botrányt okozva. Hogy eltüntessék szem elől, Abbázia egyik szanatóriumába küldik, ahol talán egy újabb jómódú kérő is akad majd. De a lánynak más, merész terve van: orvos szeretne lenni.
Arról csak sejtéseink lehetnek, hogy a főhősnő miért nem a házasságban látja a kiteljesedését. Az író lebegtet egy sötét, családi titkot, de a megfejtés csak a könyv végén érkezik, akkor is meglehetősen elnagyoltan. Hasonlóan kidolgozatlan a könyv kétharmadánál kibontakozó krimiszál, az étkezési zavaros, bulimiás tünetegyüttes, a morfiumfüggő signorával átélt erotikus kaland pedig rettentő idegennek tűnik Ada karakterétől. A két, egymástól igen különböző jellemű férfival kialakuló szerelmi háromszögben is túl gyakoriak az érzelmi irányváltások, bár lehetséges, hogy egy kamaszkorból éppen kilépett fiatal lánynál ez akár természetesnek is tekinthető.