Best WordPress Hosting
 

Egy letűnt kor krónikása

A Gyulán született író az érettségit követően a szegedi, majd a pesti egyetemen hallgatott jogot, és elvégezte az ELTE magyar-népművelés szakát is, diplomamunkáját Márai emigrációs pályájáról írta. 1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt. 1982-től írásaiból él.

Első írása, a Tebenned hittem című elbeszélés 1977-ben a Mozgó Világ hasábjain jelent meg. Első regénye az 1985-ben napvilágot látott Sátántangó, amelyben az egyetemes pusztulás víziójához rendelte hozzá a kíméletlen pontossággal megrajzolt realitást. A kritika által nagy elismeréssel fogadott könyvet követte első novelláskötete, a Kegyelmi viszonyok 1986-ban.

A nyolcvanas évek közepétől Tarr Béla filmrendező alkotótársaként forgatókönyvírással is foglalkozott, első közös munkájuk a reménytelenséget és elmagányosodást megjelenítő Kárhozat volt. Tarr készítette el a Sátántangóból a mindmáig leghosszabb, hét és fél órás magyar filmet is. Együttműködésüknek köszönhető az író Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült Werckmeister harmóniák, majd A londoni férfi (Georges Simenon regénye nyomán) és A torinói ló, amely 2011-ben elnyerte a Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját, és Oscar-díjra is jelölték.

Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben

A Los Angeles-i American Cinematheque hétrészes vetítéssorozat keretében mutatja be Tarr Béla legismertebb műveit június 6. és 10. között. A Kossuth-díjas magyar filmrendező munkáit a Bleak Week: Cinema of Despair című programban láthatja a közönség. Az egyhetes fesztivál lényege, hogy olyan filmeket mutasson be szerte a világból, amelyek az emberiség legsötétebb oldalát, a történelem legmélyebb […]

The post Retrospektív vetítéssorozattal tisztelegnek Tarr Béla előtt Los Angelesben appeared first on Filmtekercs.hu.