Ötévesen kezdett zongorázni Vadász Erzsébetnél, már ekkoriban édesanyja ölében hallgatta a zeneakadémiai koncerteket – különösen Fischer Annie és Szvjatoszlav Richter zongorajátéka varázsolta el. Tizennégy évesen megnyerte a tévés Ki mit tud?-ot, egy év múlva már a Zeneakadémián Kadosa Pál osztályába járt. Az intézményben Kurtág György és Rados Ferenc is tanította. Őket tartja meghatározónak játékának fejlődésében, de már ekkor részt vett angliai nyári zongorakurzusokon Sir George Malcolm növendékeként.
A fiatal zongoristát 1976-ban Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, és ekkoriban kezdődött nemzetközi karrierje. 1979-től Londonban és az Egyesült Államokban, 1987-től majdnem egy évtizedig Salzburgban élt, majd feleségével, Siokava Juko (Yuko Shiokawa) japán hegedűművésszel Olaszországba költözött. Megkapta az osztrák és a brit állampolgárságot is, felváltva él Londonban és Firenzében. Élete legnagyobb kockázatának tartja, hogy 1979-ben elhagyta szülőhajázát és a biztos egzisztenciát.
Nevét világszerte zongoraművészként ismerik, de érdekli a kamarazene is, amely szerinte szerénységre tanít. 1989-ben hozta létre Salzburg mellett a Mondsee-i Kamarazenei Fesztivált, amelynek egy évtizedig művészeti vezetője volt. 1995-ben Heinz Holliger svájci oboaművésszel alapította az Ittingeni Zenei Napokat, amelynek programján párhuzamosan szerepeltek régi és kortárs muzsikák. 1998-ban indította Vicenzában az Ommaggio a Palladio című koncertsorozatot, a következő évben nemzetközi kamaraegyüttest szervezett Capella Andrea Barca néven, amellyel zongoristaként és karmesterként rendszeresen fellép. Az elnevezés játék a szavakkal: a Barca olaszul, a Schiff németül jelent hajót, az Andrea az András olasz változata. A zongoraművész 2004 és 2007 között a weimari fesztivál művészeti vezetője volt.