Best WordPress Hosting
 

Újranyitott Újbuda ikonikus étterme

A közel egy évig tartó felújítás után 2024. január 30-án vadonatúj, igazi 21. századi külsővel nyílt meg ismét az Érem utcai VakVarjú Buda, az ikonikus étteremcsalád legidősebb tagja. Az új „köntösnek” köszönhetően egy modern, játékos, a színekkel és formákkal bátran kísérletező, izgalmas és kedves étterem született a helyén, amely továbbra is magán viseli a „budaiság” minden jellemző vonását.

 

Az ünnepélyes megnyitón Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa elmondta, hogy Újbuda és az újbudai VakVarjú törzsvendégeinek szenvedélyes szeretete nagyban megkönnyítette ezt a komoly anyagi ráfordítást igénylő beruházást. Ezt szerették volna meghálálni azzal az időkapszulával, amelyet az alapzatban rejtettek el, benne a törzsvendégek kedves gondolataival, fotóival, és a kisvarjúk rajzaival, így szó szerint elmondható, hogy az új VakVarjú Buda az ő szeretetükre épült. Mi sem jobb példája ennek, hogy amikor ott jártunk, alig egy héttel az újranyitás után, ebédidőben is telt ház fogadott bennünket. Látszott, hogy a vendégek már tűkön ülve várták, hogy újra betérhessenek kedvenc éttermükbe.

Modern külső, megszokott budai báj: Megnyílt a felújított VakVarjú Buda

A tavaly április óta tartó felújítás után újra kitárta szárnyait Vendégei előtt 2023. január 30–án a VakVarjú Buda. Az étteremcsalád legidősebb fiókáját az alapoktól újították meg, hogy egy modern, játékos, a színekkel és formákkal bátran kísérletező, ám a „budaiság” minden jellemzőjét továbbra is magában foglaló izgalmas és kedves étterem szülessen a helyén.

 

A vadonatúj külsővel megnyílt Érem utcai fészekben az alapzatba a törzsendégek kedves gondolataival, fotóival, és a kisvarjúk rajzaival teli időkapszulát helyeztek el az építkezés alatt a tulajdonosok – az új VakVarjú Buda az ő szeretetükre épült!

Dobay Horváth-kert néven nyílt új cukrászda Budán  

„Legyen a Dobayban Budán”

Megnyitotta második cukrászdáját Dobay Horváth-kert – Cukrászda és Pékség néven a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező Budapest Party Service Kft. Az első Dobay Cukrászda szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt Halásztelken tárta ki kapuját, amivel egy húszéves álma valósult meg a tulajdonosoknak, Semsei Rudolfnak és feleségének, Dobay Eszternek. Buda legújabb és legtrendibb cukrászdájában a hagyományos és házias ízek egy csipetnyi francia eleganciával párosulnak.

Dobay Horváth-kert – Cukrászda és Pékség