Best WordPress Hosting
 

Újranyitott Újbuda ikonikus étterme

A közel egy évig tartó felújítás után 2024. január 30-án vadonatúj, igazi 21. századi külsővel nyílt meg ismét az Érem utcai VakVarjú Buda, az ikonikus étteremcsalád legidősebb tagja. Az új „köntösnek” köszönhetően egy modern, játékos, a színekkel és formákkal bátran kísérletező, izgalmas és kedves étterem született a helyén, amely továbbra is magán viseli a „budaiság” minden jellemző vonását.

 

Az ünnepélyes megnyitón Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa elmondta, hogy Újbuda és az újbudai VakVarjú törzsvendégeinek szenvedélyes szeretete nagyban megkönnyítette ezt a komoly anyagi ráfordítást igénylő beruházást. Ezt szerették volna meghálálni azzal az időkapszulával, amelyet az alapzatban rejtettek el, benne a törzsvendégek kedves gondolataival, fotóival, és a kisvarjúk rajzaival, így szó szerint elmondható, hogy az új VakVarjú Buda az ő szeretetükre épült. Mi sem jobb példája ennek, hogy amikor ott jártunk, alig egy héttel az újranyitás után, ebédidőben is telt ház fogadott bennünket. Látszott, hogy a vendégek már tűkön ülve várták, hogy újra betérhessenek kedvenc éttermükbe.

Az elmúlt 15 év szeretetén épül újjá a VakVarjú Buda

Szeptember 13-án különleges és szívmelengető eseményre várták az érdeklődőket a felújítás alatt álló VakVarjú Buda étteremben: több mint 150 törzsvendég kedves gondolataival és fotóival megtöltött időkapszulát rejtettek el a talapzatban.

Az időkapszulába belekerültek még az étterem felújításával kapcsolatos gyermekrajzok, VakVarjú LEGO, az Újbuda újság legfrissebb és a renoválásról korábban hírt adó száma, a vendégektől kapott több mint 100 életkép, valamint az elmúlt 15 év meghatározó pillanatairól készült fotók is.

Tizenöt év után megérett egy komoly átépítésre kedves vendéglő, amely a VakVarjú étteremcsalád legelső egysége volt, árulta el közleményében Semsei Rudolf tulajdonos, aki Újbudán nőtt fel és ott is él, így a budai VakVarjú különösen közel áll a szívéhez. Mint mondta, éppen ezért nem is volt kérdés, hogy amikor megérett az idő a felújítására, pénzt és energiát nem sajnálva azonnal belevágtak modernizálásába.