Best WordPress Hosting
 

Bookline: íme július legnépszerűbb könyvei

A Bookline nyomtatott könyveit listázó összesítésének első helyét Colleen Hoover It Starts With Us – Velünk kezdődik című kötete szerezte meg. A romantikus történeteket jegyző Hoover egyike azon szerzőknek, akik a TikToknak köszönhetően lettek népszerűek. Ezt jól mutatja az is, hogy a Velünk kezdődik című könyvéről szóló videókat több mint 500 millió alkalommal tekintették meg a közösségi felületen. Az elmúlt hónap legnépszerűbb alkotása az ugyancsak nagysikerű It ends with us című regény második, befejező kötete.

A sikerlista második helyén Stefano Bottoni A hatalom megszállottja című kötete áll. A Magyar Hang gondozásában kiadott könyv Magyarország elmúlt negyven évét mutatja be, középpontjában a jelenlegi miniszterelnökkel. Nemcsak történeti áttekintést nyújt, de elemzi is a mögöttünk álló időszak politikai, társadalmi, közéleti folyamatait is.

Stefano Bottoni könyvét Szinetár Miklós rendhagyó önéletírása követi a sorban. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező Önéletrajz-szerűség és egyebek alcímmel ellátott életrajzi könyve izgalmas és érdekes, tartalmas pályafutásához méltó olvasmány. Szinetár Miklós korábban dolgozott a Magyar Állami Operaház főigazgatójaként, a Magyar Televízió elnökhelyetteseként, emellett számos népszerű színházi, filmes, illetve televíziós alkotás is fűződik a nevéhez.

Szeptember legkeresettebb könyvei – A Bookline sikerlistája

Kertész Balázs Közgazdaságtan lelkes amatőröknek – Avagy miért nem működik a kapitalizmus Magyarországon? című könyve minden bizonnyal azért tudta elérni ezt a kiemelkedő eredményt, mert közérthetően és szórakoztatóan szól olyan fontos kérdésekről, mint hogy mikor jó ötlet az árstop, mitől nő az infláció, mi egy nemzeti bank szerepe, hogyan követik egymást a válságok.

Második lett a sikerkönyvek listáján a nyár és az elmúlt hónap egyik legkeresettebb könyve, az Ahol a folyami rákok énekelnek.

A titokzatos lápi lány története világszerte több mint 12 millió olvasót nyűgözött le, a könyvből készült filmet is kiemelt érdeklődés övezi. A sikerlista harmadik helyén ugyancsak egy nemzetközi sikerkönyv áll, Valérie Perrin Másodvirágzás című könyve, az utóbbi évek legnagyobb példányszámban elkelt francia regénye, számos irodalmi díj nyertese, ami azt a kérdést járja körül, hogy vajon túl lehet-e lépni a legmélyebb fájdalmon, lehet-e újrakezdeni az életet.

Ezek a könyvek taroltak a Bookline júliusi sikerlistáján

A Bookline júliusi sikerlistájának első helyét Delia Owens Ahol a folyami rákok énekelnek című kötete szerezte meg. A szerző első regénye megjelenése óta nagy népszerűségnek örvend, ezt bizonyítja, hogy már több alkalommal szerepelt a hónap három legkeresettebb alkotása között. A hamarosan filmvásznon is látható történet egyszerre fordulatos krimi, érzékeny fejlődésregény, valamint a vadon és az emberi lélek lenyűgöző természetrajza, amiben egy elszigeteltségben élő lány küzdelmekkel teli története bontakozik ki.

A második legkeresettebb könyv Jean Raspail Szentek Tábora című írása lett, a francia író és világutazó regénye először 1973-ban jelent meg, és azon művek táborát erősíti, amik fontos társadalmi eseményeket vetítettek elő. Raspail kendőzetlen őszinteséggel ír a modernkori népvándorlásról, ami kísértetiesen hasonlít a 2015-ös migrációs válsághoz, közel fél évszázaddal azelőtt, hogy mindez ténylegesen megtörtént volna.

A Bookline sikerlistájának harmadik helyét Dr. Máté Gábor A test lázadása című munkájával szerezte meg. A Kanadában élő magyar származású orvos, író könyvében kutatásain, valamint saját tapasztalatain keresztül mutatja be a stresszbetegséget és egyúttal segítséget kíván adni az állandósult feszültség csökkentéséhez.