Zeneszerető családban született, több felmenője is tanult és játszott hangszeren. Tanárként végzett édesanyja a Zeneakadémia zongora szakára is járt két évig, újságíró és költő édesapja a Györffy Kollégium egyik alapítója, később igazgatója volt. A közös otthoni éneklés örömét már gyermekkorában megtapasztalta, így természetes volt, hogy szülei a Kodály Zoltán által elindított budapesti Lorántffy utcai ének-zenei általános iskolába íratták be. A kiváló zenepedagógusok mellett az intézményben megfordult a Kodály-módszer iránt érdeklődő Yehudi Menuhin, Pablo Casals, Dmitrij Sosztakovics és Benjamin Britten is.
Bár a zene a kezdetektől érdekelte, s az ének és a szolfézs mellett hétévesen hegedülni kezdett (első hangszerét nagyapjától kapta), előbb mégis a matematikát választotta. A szegedi tudományegyetemre iratkozott be, de hangszerét sem tette le. A beat generáció több tagjához hasonlóan őt sem hagyta érintetlenül a kor szelleme. Megismerkedett a Beatles, a Shadows zenéjével, zenekarok közelébe sodródott, lemezklubot szervezett. Szakdolgozatát A faktoranalízis és zenei alkalmazása címmel írta, arra keresve a választ, miként lehetne matematikailag megragadni a népdalok közötti rokonságot. Már ennek készítése közben, amikor kutatásai alkalmával eredeti énekes felvételeket hallott az MTA Népzenekutató Csoportjában, megfogta a népdal varázsa. Szakmájával a későbbiekben sem szakított, az MTA Pszichológiai Intézetének matematikus munkatársaként ment nyugdíjba.
1972 nyarán utazott először Erdélybe egyik építész barátjával. Ott megismerkedett Kallós Zoltán néprajzkutatóval, közelebbi találkozása a népzenével döntő hatással volt egész további életére. A következő évben baráti szívességként kísérte el későbbi zenésztársait, Hamar Dánielt és Csoóri Sándort a Népművészet Ifjú Mestere címért zajló megmérettetésre, s az ottani siker nyomán határozott úgy, hogy nyilvánosság előtt is hegedül, és életét a család, a munkahely és a zenélés „szentháromságában” tölti. Még ugyanabban az évben elindították a Muzsikus klubot a később törzshelyükké váló Fővárosi Művelődési Házban, ami idővel a hagyományos táncházak mintájául szolgált, és ahol az ének- és tánctanítás mellett egyéb programok is zajlottak.