Best WordPress Hosting
 

Így törte meg a székelyek ellenállását Mária Terézia

Az I. Lipót által a török kiűzése után, 1691-ben kiadott és 1848-ig hatályos Diploma Leopoldinum Erdélyt a Habsburg Birodalomhoz csatolta, ám külön tartományként, nem pedig a Magyar Királyság részeként, az oklevél alapján a székelyek a katonáskodásért cserébe megtarthatták adómentességüket. A hétéves háború (1756–63) alatt azonban Mária Terézia – hivatalosan a török-tatár betörések elleni védelem, a pestis behurcolásának megakadályozása és a csempészek üldözése érdekében – határőrség felállítását rendelte el, a valódi cél azonban az volt, hogy ezen alakulatokat betagozzák a hadseregbe és külföldön is bevethessék.

A szervezéssel a feltétlenül udvarhű, a helyi viszonyokat nem ismerő és semmibe vevő morva Adolf von Buccow tábornokot bízták meg, aki 1762-től Erdély gubernátoraként addig példátlan módon a katonai és a politikai igazgatás felett is ellenőrzést gyakorolt. A magyarul nem tudó Buccow egyik első rendelkezéseként a magyar ügyviteli nyelvet latinra változtatta, azt is jelezve, mi vár az erdélyi rendekre.

A román határőr alakulatok szervezése gyorsan haladt, mert a román jobbágyok számára a katonáskodás a felemelkedést jelentette. A székelyek azonban védelmezték szabadságukat, adómentességüket és kiváltságaikat, és csak saját törvényeik szerint, saját maguk közül választott tisztek alatt lettek volna hajlandóak a katonáskodásra. Az összeírás ezért a székely közigazgatás megkerülésével zajlott, Buccow parancsait nem volt hajlandó írásba foglalni, a sorozóbizottságokat saját közvetlen irányítása alá rendelte. A tiltakozókat ígéretekkel, majd fenyegetésekkel, idővel már erőszakkal igyekezett jobb belátásra bírni, de hiába, az elégedetlenség egyre nőtt.

Székely faluban született, spanyol kolostorban halt meg Nyírő József

Nyírő József 1889. július 18-án született az Udvarhely megyei Székelyzsomborban, ahol apja az elemi iskola igazgató-tanítója volt. A gyulafehérvári papnevelő intézetben, majd a bécsi egyetemen tanult, ahol teológiai doktori oklevelet szerzett. Pappá szentelése után Nagyszebenben, majd Besztercén hittant tanított. Ekkoriban a Nagyszebeni Egyházi Tudósító, valamint a Pfarrblätter szerkesztője volt. 1915-ben a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben kilépett az egyházi rendből, megnősült, és Kide molnárjaként dolgozott tovább. Miután 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával elnyerte a Zord idők című irodalmi lap pályázatának első díját, írásból élt. 1923-ban többekkel együtt megalapította a Kaláka kiadóvállalatot, majd az Erdélyi Szépműves Céh könyvkiadót, és részt vett az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat megalapításában is.

1924-ben jelent meg első novelláskötete, a Jézusfaragó ember, mely országos sikert aratott költői szépségű elbeszéléseivel. 1926-os Havasok könyve kötetéből készítette el 1941-ben Szőts István Emberek a havason című filmjét, amely 1942-ben a Velencei Filmfesztiválon díjat kapott.

Nyírő 1931 és 1933 között „kivonult” az irodalmi életből, alsórákosi kisbirtokán gazdálkodott. Tamási Áron 1932-ben megjelent Ábel a rengetegbenének sikerén felbuzdulva írta meg Uz Bence című regényét, amelynek híres tréfacsináló főhőse ugyanúgy a székely életrevalóság és leleményesség képviselője, mint Tamási Ábele. 1933-tól Székelyudvarhelyen, majd Kolozsvárott élt, egészen 1941-ig, amikor az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után behívott képviselőként a magyar országgyűlés tagja lett.