Best WordPress Hosting
 

Templomot tervezett, regényt írt, de IV. Károly koronázási ünnepségét is ő készítette elő

Erdélyi szász család sarjaként jött a világra Temesvárott, apja, Karl Kosch postatisztviselő volt. A nagyszebeni és a kolozsvári diákévek után a budapesti Műegyetem építész szakán folytatta tanulmányait, tervezésben az elsők közé tartozott, amiről számos elismerés, pályázati díj tanúskodott. 1907-ben lediplomázott, diplomamunkája, az Egy főúri kastély terve – konzulense Schulek Frigyes volt – osztatlan sikert aratott, és diplomadíjra terjesztették fel. Ebben az évben adta nyomdába első könyvét is Székely balladák címmel, amelyet jegyajándékul szánt kedvesének, későbbi feleségének, Balázs Idának.

Ösztöndíjasként Székelyföld, Torockó és Kalotaszeg építészetét és néprajzát tanulmányozta. Így alakította ki sajátos stílusát, amelyben a szecesszió és az erdélyi népi építészet, díszítőművészet elemei keverednek. 1908-ban önálló építészeti irodát nyitott, első munkái között szerepelt – más tervezőkkel közösen – az óbudai református parókia, a zebegényi katolikus templom és az állatkerti pavilonok tervezése is.

1910-ben a kalotaszegi Sztánán felépítette Varjú-várnak nevezett nyaralóját, későbbi lakóházát, és megírta Régi Kalotaszeg című könyvét. Kalotaszeg címmel lapot is indított, illetve megtervezte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot.

Székely faluban született, spanyol kolostorban halt meg Nyírő József

Nyírő József 1889. július 18-án született az Udvarhely megyei Székelyzsomborban, ahol apja az elemi iskola igazgató-tanítója volt. A gyulafehérvári papnevelő intézetben, majd a bécsi egyetemen tanult, ahol teológiai doktori oklevelet szerzett. Pappá szentelése után Nagyszebenben, majd Besztercén hittant tanított. Ekkoriban a Nagyszebeni Egyházi Tudósító, valamint a Pfarrblätter szerkesztője volt. 1915-ben a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben kilépett az egyházi rendből, megnősült, és Kide molnárjaként dolgozott tovább. Miután 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával elnyerte a Zord idők című irodalmi lap pályázatának első díját, írásból élt. 1923-ban többekkel együtt megalapította a Kaláka kiadóvállalatot, majd az Erdélyi Szépműves Céh könyvkiadót, és részt vett az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat megalapításában is.

1924-ben jelent meg első novelláskötete, a Jézusfaragó ember, mely országos sikert aratott költői szépségű elbeszéléseivel. 1926-os Havasok könyve kötetéből készítette el 1941-ben Szőts István Emberek a havason című filmjét, amely 1942-ben a Velencei Filmfesztiválon díjat kapott.

Nyírő 1931 és 1933 között „kivonult” az irodalmi életből, alsórákosi kisbirtokán gazdálkodott. Tamási Áron 1932-ben megjelent Ábel a rengetegbenének sikerén felbuzdulva írta meg Uz Bence című regényét, amelynek híres tréfacsináló főhőse ugyanúgy a székely életrevalóság és leleményesség képviselője, mint Tamási Ábele. 1933-tól Székelyudvarhelyen, majd Kolozsvárott élt, egészen 1941-ig, amikor az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után behívott képviselőként a magyar országgyűlés tagja lett.