Nyírő József 1889. július 18-án született az Udvarhely megyei Székelyzsomborban, ahol apja az elemi iskola igazgató-tanítója volt. A gyulafehérvári papnevelő intézetben, majd a bécsi egyetemen tanult, ahol teológiai doktori oklevelet szerzett. Pappá szentelése után Nagyszebenben, majd Besztercén hittant tanított. Ekkoriban a Nagyszebeni Egyházi Tudósító, valamint a Pfarrblätter szerkesztője volt. 1915-ben a Kolozs megyei Kide község plébánosa lett. 1919-ben kilépett az egyházi rendből, megnősült, és Kide molnárjaként dolgozott tovább. Miután 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával elnyerte a Zord idők című irodalmi lap pályázatának első díját, írásból élt. 1923-ban többekkel együtt megalapította a Kaláka kiadóvállalatot, majd az Erdélyi Szépműves Céh könyvkiadót, és részt vett az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat megalapításában is.
1924-ben jelent meg első novelláskötete, a Jézusfaragó ember, mely országos sikert aratott költői szépségű elbeszéléseivel. 1926-os Havasok könyve kötetéből készítette el 1941-ben Szőts István Emberek a havason című filmjét, amely 1942-ben a Velencei Filmfesztiválon díjat kapott.
Nyírő 1931 és 1933 között „kivonult” az irodalmi életből, alsórákosi kisbirtokán gazdálkodott. Tamási Áron 1932-ben megjelent Ábel a rengetegbenének sikerén felbuzdulva írta meg Uz Bence című regényét, amelynek híres tréfacsináló főhőse ugyanúgy a székely életrevalóság és leleményesség képviselője, mint Tamási Ábele. 1933-tól Székelyudvarhelyen, majd Kolozsvárott élt, egészen 1941-ig, amikor az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után behívott képviselőként a magyar országgyűlés tagja lett.