Best WordPress Hosting
 

Ricky Gervais antireklámjaival vesz rá minket, hogy röhögve igyuk magunkat halálra

Ricky Gervais a zseniális komikus/színész megannyi sikersorozat alkotója nemrég társtulajdonosa lett egy szeszfőzdének. Csodálatos antireklámokkal igyekszik minél több vásárlót szerezni, hogy boldog vagyis több pénze legyen. A kockázatokról és mellékhatásokról pedig egy kamu dokit kérdez, akiről kiderül, hogy egészen más a szakmája. Nem kertel, beledöglünk, de addig is legalább röhögjünk.

Penélope Cruz és Brad Pitt megidézték az Egy férfi és egy nőt a Chanel kisfilmjében

Eleve nyerő párosítás, Penélope Cruz és Brad Pitt a Chanel kisfilmjébe, de úgy meg pláne, hogy megidézzék Claude Lelouch 1966-remekét, az Egy férfi és egy nőt. Az eredeti helyszínen (Deauville) is forgattak, szól Francis Lai klasszikus filmzenéje, ízléses, elegáns, működik a kémia.

Oscar kisokos 2024: minden érdekesség az idei jelöltekről

Ahogy megszokhattátok, itt az ez évi statisztikaóceán a 96. Oscar aktuális mezőnyéről. A válogatás a teljesség igényével készült, és mindig előkerül még valami, ahogy kutat az ember. Az biztos, hogy semmi fontos nem maradt ki: történelmi tettek, nagy pozitív és negatív sorozatok, meglepő tények és rengeteg apróság egy helyen!

Millie Bobby Brown bevitte a kutyáját a showbizniszbe, és elmesélte a víz alatti lánykérést

A nemrég 20. életévét is betöltő Millie Bobby Brown Jimmy Fallonál járt, hogy új netflixes moziját, A hercegnő és a sárkányt népszerűsítse. Egy ponton behívták Winnie nevű kutyáját, aki aztán ellopta a showt. Szó esett még a nagy eljegyzésről is. Jake Bongiovi a víz alatt kérte meg a kezét búvárkodás közben, ahol a gyűrű, hamar veszélybe került. Ha ez valakinek még nem lenne elég, Millie a végén nyers tojást is vágott a fejéhez.

Javier Bardem válaszolt a netezők kérdéseire, kiderül, miért nem vezet és imád festeni

Javier Bardemet a Dűne: Második része kapcsán kapták el, hogy a netezők égetően fontos kérdéseire válaszoljon. Egyébként mosolyogva és lelkesen teszi, legtöbb kollégájáról, rendezőjéről óriási tisztelettel beszél. Elárulja, miért nem vezet, mi volt a legfontosabb dolog, mikor elnyerte az Oscar-díját. A Nem vénnek való vidék ikonikus frizurája is szóba kerül, a megismerkedésük Penélope Cruzzal, no meg a hobbijai (imád festeni). Az is, hogy Luna, a lánya, mennyire örült, mikor kiderült apukája játszik A kis hableányban. Eddig is kedveltük, de ez így is maradt.

Viccesen felidézzük, hogy Denis Villeneuve Érkezése, milyen jó film

A Dűne: Második része is eljutott végre a moziba, így a Screen Junkies viccesen nosztalgiázva elővette Denis Villeneuve 2016-os remekét, az Érkezést. Anno 8 Oscarra jelölték, végül csak a hangvágásért kapta meg, de időtálló darab. Érdemes újrázni!

Schwarzenegger kedvenc akciófilmje a Terminátor 2., de a Titanicot mondta elsőre

Schwarzeneggert is alávetette kérdezős játékának Stephen Colbert. Arnie nem emlékszik rá, hogy valaha kért-e mástól autogramot. Azért is gyúr, hogy fenéken billentse a halált. Kedvenc akciófilmjére a Titanicot vágta rá, de a Terminátor 2.-t tartja annak igazából.

Emma Stone és Yorgos Lanthimos egész jól ismerik egymást

A 11 Oscarra jelölt Szegény párák anyagilag (átlépte a 100 millió dolláros bevételt) és kritikailag (eddig 93 díjat nyert el) szintén óriási siker lett. Yorgos Lanthimos rendező már nem először (A kedvenc) dolgozott együtt Emma Stone-nal, így a szakmai kapcsolaton túl már tényleges barátság is van köztük. Most egy kérdezz-felelek jegyében kiderült, hogy mennyire is ismerik egymást. Kiderül, mitől fél a legjobban a direktor úr és hány tetoválása van Emmának.

Megkérdezték az idei Oscar-jelölteket, melyik filmen sírtak utoljára?

Szeretjük, mikor a világhírű színészek, filmesek hirtelen mozinézőként szerepelnek. Az idei Oscar-jelöltek közül is megkérdeztek jó párat, hogy melyik mozin sírtak utoljára. Carey Mulligan például az Érdekvédelmi területet mondja, de sokan említik az Előző életeket és a Téli szünetet is, de olyan régebbi darabok is előkerülnek, mint a Bronxi mese vagy A szerelem hullámhosszán.

Natalie Portman, Pedro Pascal, Lilly Gladstone, Barry Keoghan és sztárkollégái válaszolgatnak

Natalie Portman, Pedro Pascal, Lily Gladstone, Barry Keoghan, Jenna Ortega, Charles Melton, Colman Domingo, Greta Lee,  Da’Vine Joy Randolph, Jodie Comer válaszolgattak ilyen kérdésekre: Melyik színésszel keverték már őket össze? Emlékeznek-e az első meghallgatásukra? Milyen műfajú moziban próbálnák ki magukat a legszívesebben? Melyik filmet látták a legtöbbször?

Viccesen felidézzük, hogy a Nem vénnek való vidék, milyen jó film

A Screen Junkies viccesen nosztalgiázva elővette a 4 Oscaros Nem vénnek való vidéket 2007-ből. Coen tesók remekén amúgy nem fog az idő. Felidéződik Bardem vicces frizurája, a penge párbeszédek és, hogy Tommy Lee Jones nem vacakol ujjlenyomatokkal. Persze spoileres, így ha még nem láttad, akkor óvatosan!

Schwarzenegger és Danny DeVito újra együtt, Matt Damon Ben Afflecknek segít popsztárrá válni – a legjobb Super Bowl reklámok

Az idei Super Bowl során is szórták a milliókat a cégek menő drága reklámokra, amikben legalább annyi a sztár, mint a mozielőzetesekben. Az egyik legnosztalgikusabb Schwarzi és DeVito újraegyesülése, de Ben Affleck és Matt Damon is szívderítő, ahogy segíti barátját popsztárrá válni. Es akkor még pár név: Sir Anthony Hopkins, Jason Momoa, Scarlett Johansson, Patrick Stewart, Chris Pratt, Jeff Goldblum, Glenn Close, Jason Sudeikis Drew Barrymore, Vince Vaughn, Aubrey Plaza, Martin Lawrence…, beletettük Scorsese és Taika Waititi rendezését is.

Carey Mulligan és Bradley Cooper egész jól ismerik egymást

A 7 Oscarra jelölt Maestro házaspárját, Carey Mulligant és Bradley Coopert itt letesztelték, mennyire is ismerik egymást vagy csak szimplán két színész, akik együtt dolgoztak. Furcsa forgatási szokások mellett az is kiderül, ki melyik rendező filmjében szeretne játszani, mi volt az első munkájuk még a színészkedés előtt, Carey legnehezebb jelenete a közös mozijukban, de az is, hogy Bradley leginkább egy David Bowie albumot vinne egy lakatlan szigetre. Az lejön, hogy őszintén bírják egymást.

Christopher Nolan újraforgatott egy Oppenheimer jelenetet és Einstein irodájában beszélgetett egy nagyot

Stephen Colbert egy jó hosszú napot töltött együtt Christopher Nolan rendezővel. Többek között újraforgattak egy Oppenheimer jelenetet, ami egy ponton Benny Hill jelenetbe váltott át. Majd beültek Einstein irodájába és rengeteget beszélgettek a 13 Oscarra jelölt filmről, szereposztásról, zenéről, miért nem lett Cilllian Murphy végül az ír Batman, a direktor úr össze tudna szerelni-e egy atombombát vagy, hogy értette-e a Tenetet? Humoros és egyben tartalmas csevegés, aminek a  végén Nolan elfogadta Colbert meghívását, hogy közösen megnézzék nála az összes Halálos iramban mozit.

A kacsatáncot járó John Travoltából megint mém lesz – videó

Csakhogy vidámabb legyen a csütörtök! Zajlik A Sanremói Dalfesztiválon a 69 éves John Travolta volt a díszvendég (nem először). Arra számíthatott, hogy a Szombat esti láz és a Ponyvaregény táncmozdulatait esetleg meg kell idéznie, de amire nem volt igazán felkészülve, hogy kacsatáncot járjon a vendéglátókkal. A zavarodottság és a kín egyszerre leolvasható az arcáról. Tökéletesen tudta, megint mém lesz belőle.

Ewan McGregor lánya inkább Nicolas Cage-et szerette volna apjának közös mozijukba

Ewan McGregor és lánya, Clara vendégeskedtek Jimmy Kimmelnél. Most mutatják be odaát a Bleeding Love című közös filmjüket, amiben pont apa-lánya párost játszanak. Aranyos pillanat, mikor Clara elárulja, miközben írta a történetet, megfordult a fejében, hogy Nicolas Cage játssza majd el a faterját (akit itt agyon is dicsérnek többek között az Álmaid hőséért). Az is …