Best WordPress Hosting
 

Síron túl is tartó szerelem – legújabb bemutatójára készül a Miskolci Balett

A Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál idén is a Miskolci Balett bemutatójával indul. A szerelem hatalma címet kapta a táncelőadás, mely Héloise francia apátnő és Abélard, a messze földön híres tudós pap egymásra találásáról, majd a kor dogmái miatt bekövetkező elszakítottságáról szól. A tragikus történetet Kozma Attila viszi a táncszínpadra.

[Dátum: 2024.04.28. 21:54]

Legendás szupersztárt jelentett be a Sziget

Hatalmas bejelentéssel indult a Sziget 2024-es programjait és újításait bemutató sajtótájékoztató. Eszerint a fesztivál első napján, augusztus 7-én a Sziget Nagyszínpadára érkezik a BRIT Awards-on idén „Global Icon” különdíjjal elismert, nem mellesleg tavaly évvégi, legújabb lemezének egyik daláért Grammy-díjat is bezsebelt legendás pop szupersztár, Kylie Minogue.  

[Dátum: 2024.04.27. 09:26]

Mesebeli utazás a tánc szárnyán – interjú a Tiszavirág Néptáncegyesület elnökével

A Tiszavirág Néptáncegyesület 2016 óta szerves, mondhatni megkerülhetetlen része a szegedi és Szeged környéki hagyományőrző életnek. Ezúttal nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint hogy nagyszabású gálaestjükkel megnyissák az Újszegedi Szabadtéri Színpad idei műsorfolyamát. Az előadás kapcsán az egyesület elnökével, Tóth Gáborral beszélgettünk. 

[Dátum: 2024.04.21. 17:40]

A kacsatáncot járó John Travoltából megint mém lesz – videó

Csakhogy vidámabb legyen a csütörtök! Zajlik A Sanremói Dalfesztiválon a 69 éves John Travolta volt a díszvendég (nem először). Arra számíthatott, hogy a Szombat esti láz és a Ponyvaregény táncmozdulatait esetleg meg kell idéznie, de amire nem volt igazán felkészülve, hogy kacsatáncot járjon a vendéglátókkal. A zavarodottság és a kín egyszerre leolvasható az arcáról. Tökéletesen tudta, megint mém lesz belőle.

Balettirodalmi klasszikus Miskolcon – az Anyegint mutatja be a Miskolci Balett

A Miskolci Balett évek óta állítja színpadra a világ- és filmirodalom nagy klasszikusait: Casablanca, Anna Karenina, Gépnarancs, Álom luxuskivitelben, Üvöltő szelek, Szentivánéji álom, és persze a magyar irodalom rajongóinak is kedvezett már a János vitézzel, A helység kalapácsával vagy a Rózsa és Ibolyával. Idén egy olyan klasszikust visznek színpadra, amely nem csak a világirodalom, de a balettszínpadi irodalom kánonjában is méltó helyet foglal el. Alekszandr Szergejevics Puskin Anyegin című műve november 25-től látható a Miskolci Nemzeti Színházban Kozma Attila rendezésében.

[Dátum: 2023.11.28. 22:47]

Tóth Nikolettet, a tavaly megsérült táncművészt támogatja a Margitszigeti Színház

Augusztus 4-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatják be az ExperiDance Fergeteges című előadását. A lenyűgöző produkcióban – balesete előtt – Tóth Nikolett táncművész táncolta Sissi szerepét. Nikolett még 2022. június 27-én szenvedett súlyos koponya- és gerincsérülést, amikor a Jókai utcán keresztül a munkahelyére tartott, és akkor a művésznőre omlott egy lakóház épületrésze.

[Dátum: 2023.07.22. 16:55]

Rómeó és Júlia, az örök klasszikus a Margitszigeti Színházban

Szerelem, érzékiség, szenvedély. Rómeó és Júlia, az örök klasszikus! A Prokofjev zenéjére készült balett, most Valentina Turcu rendezésében, kirobbanó energiákkal kerül színre a Maribori Balett előadásában a Margitszigeti Szabadtéri színházban július 13-án, csütörtökön. A 80 perces előadás a nézőt az utolsó pillanatig rabul ejti, esszenciálisan maximumra fokozva az érzelmeket.

[Dátum: 2023.07.12. 00:27]

Több mint színház, Élmény a Margitszigeten!

A Margitszigeti Szabadtéri Színház gazdag és felejthetetlen élményt kínál az idei nyárra. A 2023-as évad az évfordulók és ünnepek éve. Idén 85 éves a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, amit Bán Teodóra ügyvezető igazgató, művészeti vezető kerek 20 éve vezet.

[Dátum: 2023.05.29. 11:53]

Az Aura kapujában – a Hollow kollektíva legújabb előadásáról

Az Aura kapujánál állunk. Előttünk egy mindenen túli, szinte utópikus táj vibrál élénk atmoszférájával. A távolban éteri hangok zengenek, amik kitöltik a szűk nyílás előtt elterülő homályos, füstös teret. A zenébe tompa énekhang szövődik, ahogy az utazók és vezetőik orpheuszi útjuk végén dalukkal egy másik világ kapuját nyitják fel. Meleg fény árad odaátról, ami ellepi a sötétben meghúzódó arcokat. A feltárulkozó hely, az Aura vidéke egy közvetlen, autentikusabb együttlétet és közösségiséget ígér. Úgy tűnik, elérhető távolságban van; ha pár lépést megteszek a kietlen színpadi tájban, megérkezhetek. Vagy elég lenne annyi, hogy csatlakozzak az éneklők karához, akik „mágikus” hangjukkal nyitották fel a portált. Az Aura azonban mintha nem adná magát, kitér előlem. Nyitott kapuszárnyainál állok, a küszöböt azonban nem léphetem át. 

Fotó: Szalai Dániel

Az idevezető út hosszú volt, több állomással és helyszínnel tűzdelve. Az alászállás várakozással vette kezdetét. A Trafó nagytermének még kietlen síkjáról indult, ahol a nézők óvatosan merészkedhetnek közelebb az akkor még nem megszilárdult, épülőfélben lévő világhoz. A tájat alkotó elemek és a benne élő szereplők lassan formálódtak jól kivehető alakokká. Ugyanígy, a megjelent tömeg szintén fokozatosan idomulni kezdett a felállított térhez és az azt átszövő viszonyrendszerhez. A szervező művészek (Muskovics Gyula, Páll Tamás és Szeri Viktor) folyamatosan formálták át, rendezték újra a kialakult terepet. Új, a végigjárt narratívához és az eköré szerveződő rítushoz kapcsolódó tárgyakat alakítanak ki, amik tovább tagolják és formálják a tájként megjelenő színpadot. A közönség közül eközben kiválasztják azokat, akik a kiosztott gyűrűk és az ezekkel járó instrukciók által közvetlenebbül vesznek részt az esemény alakításában. Ezek a gyűrűk azok, amikkel eljuthatnak az Aurához. Az alkotók itt intuitív módon kutatják fel és jelölik ki a megfelelő hangoltsággal rendelkező nézőket, akik beléphetnek a világba. Ez mégsem zárja ki a közönség többi részét. A tér nyitott marad, a ki nem mondott szabályrendszer, ami mentén a közönség bizonyos tagjai is aktívvá válhatnak, nem zárja ki mások csatlakozását. A kialakított terepen feloldódnak az aktív (ilyen a színpad) és passzív (azaz nézőtér) cselekvést kijelölő zónák határvonalai. A táncosok (Glaser Martin és Kacsó Imola) is ezeknek a területeknek az újraformálását segítik elő. Tevékenységük mintha nem lenne egy adott pontra lehorgonyozva, szabadon járják körbe az Aura előtti vidéket. Táncuk eközben mintha párhuzamban lenne a háttérben vetített virtuális világ működésével. Mozgásuk mechanikus jelleget ölt, testük mintha nem az „evilági” fizikai körülményekhez alkalmazkodna, aminek lényegi része például a tárgyak ellenállása. Repetitív, gépies mozgásukkal a színháztér elemeibe ütköznek, mintha azok átjárhatóak lennének.

80 éves Christopher Walken, 20 érdekesség, klassz fotók és videók az emlékkönyvéből

Éljen sokáig a 80 éves Christopher Walken! A zseniális Oscar-díjas (A szarvasvadász) karakterszínész, kit nyugtalanító sármja egyfajta titokzatos sötétséggel ruházza fel, tökéletessé téve különcök, pszichopaták és gazemberek megformálására. Hosszú volt az idő Hollywoodig: előtte kipróbálta magát oroszlánszelidítőként, hivatásos táncosként, visszautasította Han Solo szerepét, leköpte Robert De Nirót, 20 érdekesség, fotók, videók a felejthetetlen tekintetű színészről.

Kopogó cipők minden tudása – Emblematikus táncok a kortárs filmben

Lehet, hogy Magic Mike az utolsó táncát járja, de a zsánerfilmes palettát természetesen több olyan tánc színesíti, ami a koreográfia látványértékén túl árnyalt dramaturgiai funkcióval is bír. Listánkban tíz kortárs film vagy sorozat vív riszapárbajt: közös bennük, hogy úgy adnak kiemelt hangsúlyt egy-egy táncjelenetnek, hogy a műfajuk se nem musical, se nem táncfilm. Quentin Tarantino […]

The post Kopogó cipők minden tudása – Emblematikus táncok a kortárs filmben appeared first on Filmtekercs.hu.

Felül semmi – Magic Mike utolsó tánca

A Magic Mike-filmek félmeztelenül vonagló, férfi revütáncosai jellemzően arra a nézői tekinteteknek alávetett, tárgyiasított testképre hívták fel a figyelmet, ami általában a nők vásznon való ábrázolása kapcsán kerül szóba. A Magic Mike utolsó tánca azonban sikertelenül igyekszik feminista erőfitogtatásként újrafogalmazni a korábbi kiszolgáltatottság témakörét. Mike (Channing Tatum) egyszerű alkalmi munkákból tartja el magát, miután a […]

The post Felül semmi – Magic Mike utolsó tánca appeared first on Filmtekercs.hu.