Best WordPress Hosting
 

Matula kunyhójától a kárókatona-telepig

A Kis-Balaton, elnevezésével ellentétben nem a Balaton kicsinyített mása, hanem a Zala folyó torkolatvidéke, ahol száraz, mocsaras és vízzel elárasztott területek váltogatják egymást. Ez a több mint ezernégyszáz hektáros terület ma már a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

Fekete István két regénye, a Tüskevár és a Téli berek is itt játszódik.

Marianna úgy ismeri ezt a térséget, mint a tenyerét. Ha az irodai munkája nem köti a látogatóközponthoz, kint van a terepen. Arról faggatom, milyen kuriózumnak számító állatok élőhelye a Kis-Balaton. Rögtön említ néhányát, kiemeli az északi pockot. Ez a kicsi, plüssfigurára emlékeztető rágcsáló egy jégkorszaki reliktum, vagyis maradványfaj, amely a jégkorszak visszahúzódásával került ide. Magyarországon csupán két helyen él, a Fertő-Hanság területén és a Kis-Balatonnál. Szintén kuriózumnak számít a lápi álarcos szitakötő.

Kedvenc vakációzós filmjeink leginkább a gyerekkorunkból

Összegyűjtöttünk a kifejezetten könnyed nyári témájú mozikat, Tüskevártól a Családi vakációig, Égigérő fű, Le a cipővel!, de Mr. Bean és Hulot úr is nyaral, a Mézga család is elutazott… és még rengeteg ötlet, ha nem jutsz messzire idén otthonról.