Ahogy feltételezni lehetett, ma már alig esik szó a Magyar Állami Operaház főigazgatói pályázatával kapcsolatos nyáreleji felbolydulásról. A zsivaj elült, de bánja-e, hogy forgott a neve az aspiránsok táborában?
Egyáltalán nem. Azt hiszem, hogy bármi, ami általam került a pályázatba (Miklósa Erikáéba – a szerk.), az vállalható. Engem semmiféle hátrány nem ért azért, mert néhány ötletemmel csatlakoztam egy képességes és lelkes csapathoz. 2024-ben az Operaházban a Bartók TáncTriptichon premierjét dirigálom, ez a program három táncjáték régi, illetve új koreográfiája: A fából faragott királyfi Velekei Lászlóé, A csodálatos mandarin Venekei Mariannáé, a Táncszvit pedig Várnagy Kristófé. Régi mániám egyébként, és nem csak az Operával kapcsolatban, hogy szükségtelen a kereket feltalálni, hiszen létezik, elég csupán funkcionálisan működtetni, ami persze sokkal egyszerűbben hangzik, mint amennyi munkát és figyelmet a mindennapokban megkíván. Lehet, hogy ez Magyarországon sokszor szürreális álomnak tűnik, de én ebben nagyon hiszek. Nem is vagyok hajlandó másban hinni.
Nyáron a franciaországi Annecyban egy kamarazenei fesztiválon járt.