Best WordPress Hosting
 

„Valami változást éreztünk a levegőben” – Grosan Cristina a Hétköznapi kudarcok sikeréről

A zsűri kiemelte, hogy az ambiciózus történet egyéni hangvétele, erős női karakterei és a friss feldolgozás egyaránt egyértelművé tette, hogy ez a film az idei mustra egyik legkülönlegesebb alkotása. Szeretettel gratulálok! Milyen érzés az első magyarként átvenni ezt az elismerést?

Egyelőre kicsit zavarban vagyok, annyira sok minden történt ezzel a filmmel az utóbbi egy hónapban. Mindent érteni szeretnék, mivel analitikus személyiség vagyok: hogy mi miért történt, hogy ki hogyan áll ehhez az elismeréshez, hogy mi vezetett idáig. 2018 óta dolgozom rajta. Idén nyáron már a vége felé közeledtünk, amikor jött az értesítés, hogy szeretnék beválogatni a Velencei Filmfesztivál Giornate degli Autori szekciójába. Külön megtiszteltetés volt, hogy még nem is fejezték be a szelekciót, amikor szóltak, hogy minket mindenképp szeretnének. Több mint ezer nevezés érkezett, és csak tíz film maradt versenyben. Onnantól kezdve feszített tempóban kellett plakátot, trélert, sajtóanyagot gyártanunk.

Négy ország koprodukciójáról van szó: a film magyar–olasz–szlovák–cseh. A velencei premieren nagyon stresszeltem, de szerencsére rendben ment minden. A másnapot végiginterjúztam. Ez az időszak olyan sűrű volt, hogy mire a végére értünk a fesztivál programjainak, eléggé elfáradtam. Összecsomagoltam, és már a reptér felé tartottam, amikor csörgött a telefonom, hogy én nyertem a negyven év alatti legjobb rendező díját. Azt sem tudtam, hogy jelöltek erre a kategóriára. Sokfajta díj van Velencében, próbáltam az ilyesmitől távol tartani magamat. Örültem, hogy ott lehettünk a filmmel. 

Nem akarunk neked rosszat, csak mégis

A Kék hold egy rendkívül fontos és érdekesen felvezetett témára alkalmazza már-már karikatúraszerűen a román új hullám stílusát. Irina (Ioana…

A Nem akarunk neked rosszat, csak mégis bejegyzés először KULTer.hu-én jelent meg.

Magyar hangja…

Miből fakad a magyarok szinkronimádata, miért preferáljuk a hazai változatokat az eredeti, feliratos formátum helyett? Hogyan készülnek a szinkronizált filmek, milyen kihívásokat tartogat a szinkronkészítés a színészek és szakemberek számára? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az egészestés dokumentumfilm, amely azt is vizsgálja, hogy miképp vált a magyar kultúrörökség és kultúrkincs részévé a szinkronizálás és néhány emblematikus magyar szinkron.

Búcsú – Hat hét

Egy leányanya örökbe adja babáját, akihez egyáltalán nem kötődik. Látszólag. A Hat hét főszereplőjének azonban ennyi ideje még van meggondolnia magát. Az anyák sorsáról szóló filmek (szerencsére) eddig sem hiányoztak a magyar filmtörténelemből. Mészáros Márta már a hetvenes években is nemzetközi elismerést szerzett „női témáival”, ahol többször az anyává válás, vagy a nehéz anyai sors […]

The post Búcsú – Hat hét appeared first on Filmtekercs.hu.

125 éve született Tamási Áron

A székelyföldi Farkaslakán (ma Lupeni, Románia) látta meg a napvilágot szegény, sokgyermekes földművescsaládban. Kisgyerekként a bal tenyere súlyosan megsebesült, és mint mezei munkára alkalmatlan kezdhette meg iskoláit Székelyudvarhelyen. 1917-ben hadiérettségit tett, és a gimnáziummal párhuzamosan a tiszti iskolát is elvégezte. 1918-ban részt vett a piavei csatában, helytállásáért vitézségi érmet és néhány nap szabadságot kapott, amelynek letelte után már nem tért vissza a frontra. 1918 novemberében a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, de amikor románul kezdtek oktatni, átjelentkezett a kereskedelmi akadémiára. Diplomájának megszerzése után bankoknál dolgozott, ekkor indult írói pályafutása is:

1922-ben a Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság novellapályázatát.

1923-ban a jobb megélhetés reményében vagy csak kalandvágyból az Egyesült Államokba utazott, ahol alkalmi munkákból élt, majd banktisztviselőként dolgozott. Kínzó honvágyát írással enyhítette, hazaküldött novelláiból állt össze Lélekindulás (1925) című kötete. A székely népballadák, népi mókák világát idéző könyvre felfigyelt a közönség és a kritika is. 1926-ban hazatért Kolozsvárra, az Újság munkatársa lett, kapcsolatba került az Erdélyi Helikon és a Korunk körével is.

Kellemes bariton – Magyar hangja…

Csapó András a Magyar hangja… című dokumentumfilmjével felültet minket a nosztalgiavasútra, és legendás magyar szinkronhangok segítségével idézi fel kedvenc filmélményeinket – miközben a szinkronszakma kulisszatitkait is felfedi. Feel good doksi a teljesség igényével, apróbb hiányosságokkal és sok-sok szeretettel. A hazai szinkron legendás (sőt egyenesen kultúrkincs), halljuk sokszor, mégis tömegek zúgolódnak a gagyi magyar hangokon – […]

The post Kellemes bariton – Magyar hangja… appeared first on Filmtekercs.hu.

Átadták a 18. CineFest díjait

A filmmustra szombati záróünnepségén a közönségdíjat Lévai Balázs és Tiszeker Dániel Nyugati nyaralás című alkotása kapta. A CineDocs kategória díját a német Erec Brehmer és Angelina Zeidler Akik lehettünk volna című filmje érdemelte ki, a legjobb rövidfilm Latifa Said Zárt ajtók mögött című alkotása lett. A CineNeWave kategória díját Fábián Nikoletta Nyugvó köd című alkotása kapta.

A magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay Attila-díjat Horesnyi Máté vehette át. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetségének (CICAE) díját Lukas Dhont Közel című filmje kapta.

A fődíj mellett a Porrá leszünk elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége, a FIPRESCI legjobb nemzetközi filmnek járó díját is. Oláh Kata Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című rendezése pedig a FIPRESCI legjobb magyar filmnek járó elismerését kapta.

Már le is forgattak egy filmet a Depp-Heard-perről

Igaz, egy tévéfilmről van szó, viszont Amber Heard és Johnny Depp becsületsértési tárgyalása akkorát szólt, hogy muszáj voltak gyorsan reagálni rá. Ismeretlen színészekkel és alkotókkal készült el a Heard-Depp-per első játékfilmes feldolgozása. Június elsején zárult le az a tárgyalássorozat, amely hosszú hetekig tartotta fenn a közvélemény figyelmét, köszönhetően annak, hogy a procedúra nyilvánosan követhető volt […]

The post Már le is forgattak egy filmet a Depp-Heard-perről appeared first on Filmtekercs.hu.

A Vagdalthús-hadművelet (Operation Mincemeat, 2021)

írta Nikodémus Oly kényelmes hinni, hogy ha egy jó ügy mellé állunk, egyből jó emberek is leszünk. Vagy legalábbis annak fogunk tűnni, hiszen a nemes elköteleződés jótékonyan eltakarja kitartóan dédelgetett magánbűneinket. Hogy mégis miképp lehet ezt véghezvinni egy világégés közepén,… Olvass tovább →

The post A Vagdalthús-hadművelet (Operation Mincemeat, 2021) appeared first on FilmDROID.

Kiválónak mondják a Zsivány Egyes előzménysorozatát

Megérkeztek az Andor című sorozat első rövid értékelései: a Star Wars kisképernyős kiadásai közül ez lehet a legjobb történet eddig. A mandalóri sikeres volt, a Boba Fett könyve viszont már a keményvonalas Csillagok háborúja-rajongóknak is okozott pár homlokráncolást. A Disney által felvásárolt franchise egy jó ideig még biztos nem tér vissza a mozivásznakra, ezért a […]

The post Kiválónak mondják a Zsivány Egyes előzménysorozatát appeared first on Filmtekercs.hu.