via kultura.hu => eredeti post link
Krízishelyzetben erősen megnő a szimbólumok szerepe. Minden háború abszurd, illogikus, ezért fogalmi nyelvvel kevésbé lehet leírni. Az ember viszont logikus mintázatokat, összefüggéseket szeret maga körül látni, ezért nyúl a jelképekhez. A szimbólumok világa átlátható, rendezett, még akkor is, ha ez a rendszer nem racionális alapokon nyugszik.
A szimbólum egy háborúban a hadviselés része: sokkal erősebb, mélyebb pszichés benyomást tesz ránk, mint maguk a puszta tények. Emlékezzünk a térre kiállított üres babakocsik megrázó erejére: jelképiségénél, vizualitásánál fogva sokkal erősebb üzenet, mint pusztán kimondani egy tényadatot, nevezetesen a meghalt csecsemők számát.
Időrendben talán az első nagy erejű szimbólum az orosz elnök elegáns, fehér, elképesztően hosszú asztala, ahol megbeszélést folytatott vezető politikusokkal. Kétszemélyes tárgyalási szituációban a nagyjából négy méteres távolság óriásinak tűnik. Hogy mit mond ez a vendéglátóról, annak szándékairól, a tárgyalópartnerekkel teremtett viszonyról? Utólag különböző interpretációk születtek arról, hogy ezek a külsőségek hogyan jelezték előre a későbbi eseményeket. A kérdés itt valószínűleg nem az, hogy kifürkészhetjük-e a jeladó titkos szándékait (hiszen egy dörzsölt politikus a szimbólumokat félrevezető szándékkal is alkalmazhatja), hanem hogy mit óhajtott ezzel üzenni a világ közvéleményének. A viselkedéskutatók is elismerik, hogy egy politikus jól meg tudja tanulni azt is, hogy metakommunikatív jelzésekkel félrevezesse, összezavarja a „kódfejtőket”.