via kultura.hu => eredeti post link
Kiűzetés című válogatott kötetét olvasva, egyetemes, metafizikus lírájával szembesülve egy ideig azt hittem, rossz ötlet lenne önt Miskolcról kérdezni, hiszen ez a költészet a világ bármely városában keletkezhetett volna. De aztán rátaláltam a Miskolcon járt az őszre, a Városom: Miskolcra, A Széchenyi utcai koldusra, A talpolcai tónálra, az „Írószobám”-ra, a Kora reggelre, a Burjánzik továbbra, és nagyon megörültem nekik, mert olyasféle városi „helyzetjelentésekként” tekintek rájuk, amelyek úgymond „leföldelik” ezt a lírát, azaz utalnak a talajra, amelyből sarjadt. Ön hogyan gondol Miskolcra mint a munkássága és az élete korábbi színterére? Mit gondol: vannak-e a költészetének olyan színei, árnyalatai, karakterjegyei, amelyek félreérthetetlenül Miskolchoz kötik?
Az ön által említett versek is jelzik, hogy vannak ilyenek. De én szögligeti születésű vagyok, 14 éves koromig ott nevelkedtem, és csak középiskolásként lettem miskolci – igaz, utána több mint ötven évig éltem a városban. Csak nemrég, a feleségem elvesztése után és az egészségi állapotom romlása miatt költöztem a lányomhoz a környékre, Arnótra.
Kisdiákként nehezen szerettem meg Miskolcot. Palóc tájszólásom volt ugyanis, és csúfoltak miatta. Szögligetiként vágytam a városba, és az volt az álmom, hogy híres költő leszek, de miután miskolci lettem, szinte azonnal visszavágytam a szülőfalumba. Ki-kijártam a Tiszai pályaudvarra, vágyakozva néztem a hazafelé induló vonatokat, és hazaüzentem az oda induló ismerősökkel. Ma is visszavágyom, de már nem tudnék ott élni. Valójában az álmaim, a gyermekkorom falujába vágyom vissza, amely már nem létezik, és a szereplői nagyrészt kiköltöztek a temetőbe. Talán valójában az óvodába vágyom vissza – pontosabban óvodáskoromba, mert óvodás nem voltam, Szögligeten akkor nem volt óvoda. (Szüleim, nagyszüleim idejében volt, és most is van.) A miskolci Vörösmarty (korábban Weöres Sándor) óvodában ezt egyszer elpanaszoltam, és ezért tiszteletbeli óvodásnak fogadtak, erről papírom is van. Weöres amúgy a szívem csücske, a legfontosabb mesteremnek tartom.