Best WordPress Hosting
 

„Szellemi központ vagyunk” – Fecske Csaba költő a Miskolc iránti hűségről

Kiűzetés című válogatott kötetét olvasva, egyetemes, metafizikus lírájával szembesülve egy ideig azt hittem, rossz ötlet lenne önt Miskolcról kérdezni, hiszen ez a költészet a világ bármely városában keletkezhetett volna. De aztán rátaláltam a Miskolcon járt az őszre, a Városom: Miskolcra, A Széchenyi utcai koldusra, A talpolcai tónálra, az „Írószobám”-ra, a Kora reggelre, a Burjánzik továbbra, és nagyon megörültem nekik, mert olyasféle városi „helyzetjelentésekként” tekintek rájuk, amelyek úgymond „leföldelik” ezt a lírát, azaz utalnak a talajra, amelyből sarjadt. Ön hogyan gondol Miskolcra mint a munkássága és az élete korábbi színterére? Mit gondol: vannak-e a költészetének olyan színei, árnyalatai, karakterjegyei, amelyek félreérthetetlenül Miskolchoz kötik?

Az ön által említett versek is jelzik, hogy vannak ilyenek. De én szögligeti születésű vagyok, 14 éves koromig ott nevelkedtem, és csak középiskolásként lettem miskolci – igaz, utána több mint ötven évig éltem a városban. Csak nemrég, a feleségem elvesztése után és az egészségi állapotom romlása miatt költöztem a lányomhoz a környékre, Arnótra.

Kisdiákként nehezen szerettem meg Miskolcot. Palóc tájszólásom volt ugyanis, és csúfoltak miatta. Szögligetiként vágytam a városba, és az volt az álmom, hogy híres költő leszek, de miután miskolci lettem, szinte azonnal visszavágytam a szülőfalumba. Ki-kijártam a Tiszai pályaudvarra, vágyakozva néztem a hazafelé induló vonatokat, és hazaüzentem az oda induló ismerősökkel. Ma is visszavágyom, de már nem tudnék ott élni. Valójában az álmaim, a gyermekkorom falujába vágyom vissza, amely már nem létezik, és a szereplői nagyrészt kiköltöztek a temetőbe. Talán valójában az óvodába vágyom vissza – pontosabban óvodáskoromba, mert óvodás nem voltam, Szögligeten akkor nem volt óvoda. (Szüleim, nagyszüleim idejében volt, és most is van.) A miskolci Vörösmarty (korábban Weöres Sándor) óvodában ezt egyszer elpanaszoltam, és ezért tiszteletbeli óvodásnak fogadtak, erről papírom is van. Weöres amúgy a szívem csücske, a legfontosabb mesteremnek tartom.

Finomságok, ahogy reformkori költők, írók szerették

Pápa, 1842. április – a tizenkilenc éves Petőfi Sándor megírja A borozó című költeményét. „Gondűző borocska mellett / Vígan illan életem; / Gondűző borocska mellett, / Sors, hatalmad nevetem” – szólal meg a bor mámorában úszó lírai én. Két évvel később a Szomjas ember tűnődése című versben pedig azt olvassuk: „Ejnye, mi az istennyila! / Üres már a ládafia? Üres ám / Jaj pedig be ihatnám!” Nem csoda hát, hogy a gyanútlan olvasó azt gondolná, hogy Petőfi bizony „nem a csizmájába töltötte a borát”.

A csárdák költője azonban nem tartozott sem a nagyivók, sem a nagyevők közé. Tompa Mihályhoz címzett versében azt írja „Egyébiránt ne gondold, barátom, / Hogy én valami vad fickó vagyok, / Mihelyst a bor szinét meglátom; / Nem én! csak úgy csendesen vígadok.” Juhász Gyula is hasonlókat ír róla az Alkohol és irodalom című tanulmányában: „Ami pedig Petőfit illeti, róla csak a hazai legenda terjesztette, hogy szerette az italt. A legnagyobb magyar lírikus igen ritkán és igen mértékletesen élt a borral, amire két meggyőző példával szolgálhatunk. Az egyik saját nyilatkozata, amelyben igen erélyesen visszautasítja egyik pesti lapnak híresztelését, mintha ő az éjjel a Pilvax kávéházban mulatott volna, a másik egy kortárs közlése, amely szerint az ifjú költő nagyon különösnek találta, hogy Vörösmarty előtt boros üveg állott, amikor valamelyik délutáni irodalmi ügyben fölkereste a magyar költők akkori királyát.”

Ami pedig a költő étkekhez fűződő viszonyát illeti, legtöbbször négy fogás képezi a szóbeszéd tárgyát: a bakagombóc, a tejfölös torma, a túrós tészta, valamint a bivalytejes és túrós puliszka.

Petőfi másképp Horvátországban – Villáminterjú Zsille Gáborral

Nem először jársz ezzel a műsorral Horvátországban. Mi hívta életre ezt a programot, hogyan került éppen Horvátország a fókuszba?

Valóban, az első Petőfi-előadásomat tavaly októberben tartottam horvát földön, a Zágrábi Liszt Intézet igazgatója, Mladenovics Anna és kulturális titkára, Thuróczy Zoltán meghívására. Egy fergeteges szervezésű ünnepi est szónoka voltam, Petőfi másképp címmel: olyan érdekességeket osztottam meg klasszikus költőnkről, amelyek nem szerepelnek az iskolai tankönyvekben, ennélfogva nem élnek a köztudatban. A közönség soraiban jelen volt Tamaskó Eszter, a Rijekai Egyetem magyar tanszékének lektora, valamint Kiss Gabriella, a Zágrábi Egyetem hungarológia szakának lektora, és úgy érezték, ezt az ő diákjaiknak is hallaniuk kell. Lelkes szervezésüknek, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökségnek köszönhetően valósult meg január derekán a rijekai, illetve zágrábi előadásom, mindkét helyszínen több tucat főből álló hallgatóság előtt.

Miért látod fontosnak, hogy horvát nyelvterületen is behatóan ismerjék Petőfit?

Toldi – moziváltozat

írta Nikodémus Alkotója immár másfél éve halott, sorozatverzióját tavaly ősszel levetítették a közszolgálati tévécsatornán, mégis érdemes jegyet váltani Jankovics Marcell Toldi-adaptációjának szélesvásznú változatára, melynek mozipremierjét itthon október utolsó előtti hetében tartották. Az újkori magyar animáció állócsillaga generációkat tanított népmondáink, kultúrkincsünk… Olvass tovább →

The post Toldi – moziváltozat appeared first on FilmDROID.

Jankovics Marcell Toldi adaptációja október 20-tól látható a mozikban

Egy hónap múlva, október 20-án kerül a hazai mozikba a magyar animáció egyik legnagyobb alakja, a tavaly elhunyt Jankovics Marcell utolsó alkotása, a Toldi. Arany János elbeszélő költeményének főszereplője egy igazi magyar szuperhős, egy naphérosz. Toldi Miklós történetén keresztül tanúi lehetünk egy irgalmatlan erejű kamaszfiú felnövésének, aki megtanulja használni és uralni a saját képességeit, hogy […]

The post Jankovics Marcell Toldi adaptációja október 20-tól látható a mozikban appeared first on Filmtekercs.hu.

A walesi bárdok helyszínén emléktáblát kapott Arany János

Emléktáblát avattak Arany Jánosnak a walesi Montgomery városában, amelyet a költő A walesi bárdok című híres balladájában örökített meg.

Az emléktáblát, amely magyarul, angolul és walesi nyelven méltatja Arany Jánost és költeményét, Kumin Ferenc, Magyarország londoni nagykövete és Jill Kibble, a nem egészen 1300 lakosú walesi kisváros polgármestere avatta fel.

Az emléktáblán olvasható ismertetés szerint Arany János a balladában azoknak a walesi regösöknek a legendás hősiességét énekli meg, akik 1277-ben, a híres montgomery-i lakomán halált megvető bátorsággal szegültek szembe a Walest leigázó I. Eduárd angol királlyal.