via kultura.hu => eredeti post link
Ugyanabban az átlagos – mondhatjuk: átlagosan jó – általános iskolában, ahol Marton Éva is énekelt az iskolai kórusban, mi volt az elképzelése, mi lesz a hivatása?
Hetedik-nyolcadik osztályos koromban ott, a Lónyay utcában csak egyet tudtam biztosan: nagyon vonzódom a zenéhez. Több éve tanultam zongorázni az ötödik kerületi zeneiskolában. Éreztem, hogy a zene olyan erőt jelent számomra, amitől nem szeretnék elválni. Az, hogy ebből az érzésből miféle elkötelezettség alakul, csak a gimnáziumi évek során derült ki számomra: felismertem, hogy nem leszek hangszeres muzsikus, hanem tudományos megközelítésben szeretnék foglalkozni a zenével. Előttem állt történész édesapám példája, ami mélyen megérintett. Amikor arról beszéltem neki, hogy engem a zenetudomány érdekel, azt mondta: „Gyere be hozzám a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába, ahol a mellettünk lévő szobában dolgozik Kodály és a csoportja. Megnézheted, mit is jelent a népzenével tudományosan foglalkozni.” Így is történt: Kiss Lajos és más tudósok fogadtak, Kodály akkor épp nem volt ott. Láttam a népdallejegyzéseket, a hatalmas gyűjteményt, érzékeltem a légkört, és végképp határoztam: ez az én irányom!
A konzervatóriumban zeneszerző szakra jártam, ez a képzés adta a legtöbb szakmai irányú ismeretet ahhoz, hogy érettségi után felvételizhessek az akadémia zenetudományi tanszakára.