Nemrég lemezre vette Johann Sebastian Bach Két- és háromszólamú invencióit. Miért izgalmas ez egy komoly tapasztalattal rendelkező előadóművész számára, hiszen a java része zeneiskolai tananyag?
E két sorozatot valóban pedagógiai céllal komponálta a mester, eredetileg nagy tehetségű elsőszülött fiának, Wilhelm Friedmann-nak ajánlva. Az ő tizedik születésnapjára, 1720-ban állította össze a Clavierbüchlein című gyűjteményt, amelybe a kisfiú zenei fejlődését segítő darabokat válogatott össze. Itt található ezek első verziója, akkor még Praeambulum és Fantasia elnevezéssel. Bach – a rá jellemző módon – később is csiszolgatta, tökéletesítette a műveket, amelyek végső változata (immáron Invenciók és Sinfoniák megjelöléssel) 1723-ban készült el; könnyen kiszámítható, hogy éppen háromszáz évvel ezelőtt, ami ritka szép jubileum. Hálás vagyok Gőz Lászlónak, a Budapest Music Center (BMC) igazgatójának, hogy a felvétel a BMC Records kiadásában éppen idén láthatott napvilágot.
Az évforduló kapcsán már több alkalommal eljátszottam a sorozatokat, ami lehetőséget ad egy tévhit eloszlatására. Bach körül mindig sok ifjú tanítvány volt – akik azonban már komolyabb zenei alappal kerültek hozzá –, és tudjuk, hogy az első órákon rögtön az invenciókkal kellett foglalkozniuk. Csak akkor léphettek tovább, ha mesterük elégedett volt a darabok megszólaltatásával. Ezeket a műveket ma csupán zeneiskolai tananyagként tartják számon. Én viszont úgy gondolom, hogy az invenciók zenei-művészi szempontból mindenképpen, de a művek egy része technikailag is meghaladja a zeneiskolás korosztály szintjét. Bach nem tudta megtagadni önmagát, és fiataloknak is azzal a legmagasabb igénnyel komponált, mint istentiszteletre kantátát. Az ifjú muzsikusok fejlődését szem előtt tartó koncepció és a lenyűgöző művészi-mesterségbeli tudás találkozásának köszönhetően születtek meg e páratlan miniatűr gyöngyszemek, amelyek mindegyike önmagában zárt mikrokozmosz. Már megjelenik bennük a kettős ellenpont, a fúga- és kánonszerkesztés is, nemkülönben a mély líraiság.