Bornai Tibor
A Magyar Zene Háza június 10-én bemutatta a KFT negyven éve megjelent, Üzenet a liftből / A fodrász című albumára épülő show-ját. Ennek kapcsán beszélgettünk Bornai Tiborral, a zenekar billentyűsével.
Közismert az anekdota, mely szerint Erdős megtapsolta Koncz Zsuzsa Jelbeszéd című lemezét, mert csak később esett le neki a politikai üzenete. Az Üzenet a liftből című, meglehetősen rendszerkritikus album esetében volt ilyen utólagos „ahaélménye” Borsnak és Erdősnek?
Ugyanabban az átlagos – mondhatjuk: átlagosan jó – általános iskolában, ahol Marton Éva is énekelt az iskolai kórusban, mi volt az elképzelése, mi lesz a hivatása?
Hetedik-nyolcadik osztályos koromban ott, a Lónyay utcában csak egyet tudtam biztosan: nagyon vonzódom a zenéhez. Több éve tanultam zongorázni az ötödik kerületi zeneiskolában. Éreztem, hogy a zene olyan erőt jelent számomra, amitől nem szeretnék elválni. Az, hogy ebből az érzésből miféle elkötelezettség alakul, csak a gimnáziumi évek során derült ki számomra: felismertem, hogy nem leszek hangszeres muzsikus, hanem tudományos megközelítésben szeretnék foglalkozni a zenével. Előttem állt történész édesapám példája, ami mélyen megérintett. Amikor arról beszéltem neki, hogy engem a zenetudomány érdekel, azt mondta: „Gyere be hozzám a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárába, ahol a mellettünk lévő szobában dolgozik Kodály és a csoportja. Megnézheted, mit is jelent a népzenével tudományosan foglalkozni.” Így is történt: Kiss Lajos és más tudósok fogadtak, Kodály akkor épp nem volt ott. Láttam a népdallejegyzéseket, a hatalmas gyűjteményt, érzékeltem a légkört, és végképp határoztam: ez az én irányom!
A konzervatóriumban zeneszerző szakra jártam, ez a képzés adta a legtöbb szakmai irányú ismeretet ahhoz, hogy érettségi után felvételizhessek az akadémia zenetudományi tanszakára.
A jubileum alkalmából az opera-énekesnő férje, dr. Marton G. Zoltán, A Császárné szolgálatában című kétrészes életrajzi könyvének első kötete is megjelenik az Opera gondozásában.
A Magyar Állami Operaház örökös tagjai idén tavasszal dr. Ókovács Szilveszter főigazgató javaslatára döntöttek arról, hogy kivételes nemzetközi pályafutása és kerek születésnapja alkalmából soraikba választják a New York-i MET és a milanói Scala sztárját, a Bécsi Állami Operaház kamaraénekesét és számos más rangos operaház rendszeres vendégét. Az Opera Magyar Szent István-renddel kitüntetett új örökös tagja Kossuth-díja révén egyben a Nemzet Művésze címmel egyenrangú, a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselésére is jogosulttá vált. A meghatott opera-énekesnő a díjak átvételekor mondott rövid beszédében úgy fogalmazott, hogy ezzel a két elismeréssel hazaérkezett.
A gálaesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képviseletében dr. Vigh Andrea rektor és Meláth Andrea ének tanszékvezető is köszöntötte a Zeneakadémia professor emeritáját, korábbi tanszékvezetőjét, aki az ünnepi alkalomból az intézmény legmagasabb elismerését, a Liszt-gyűrűt vehette át. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által 2018-ban alapított kitüntetésben a Zeneakadémia kimagasló művészeti és oktatói tevékenységet végző tanárai részesülhetnek. A 14 karátos aranygyűrű Molnár Pál ötvösművész alkotása, rajta a Zeneakadémia díszei köszönnek vissza: fő motívuma az eozin gömb és a lant.
Párját ritkító karrier. Olyan, amilyenre a nemzetközi operavilágban alig találni hasonló példát. A legjelentősebb dalszínházak tisztelték meg a kamaraénekesi címmel. Medálokkal, oklevelekkel ismerték el nemcsak a hangját, a játékát, hanem a művészi attitűdjét. Marton Éva 80 éves és aktív.
Amikor ott állt kóruspróbán a Lónyay utcai tornateremben, mit gondolt, mi lesz önből? Merre visz az útja?
Igen elszántan azt gondoltam, hogy operaénekes leszek. Nem is járt más a fejemben. Pedig kezdetben fogalmam sem volt róla, mi az, hogy operaénekes. Egy átlagos általános iskolába jártam, nem volt semmilyen tagozat, de volt egy igen figyelmes és jól képzett, áldozatkész énektanárunk, Raksányi Magda. Ő valamilyen okból nem lehetett operaénekes, a tanításban élte ki az ambícióit. Amikor meghallotta az én több mint három oktáv terjedelmű hangomat, azt mondta jó lenne, ha zenét tanulnék. Vékony, csilingelő, kristálytiszta hangom volt, hitte, ha tanulok, tovább fejlődik a matéria és az a kis ember, akire komoly lehetőségek várhatnak. Végső soron egy idegen ember fedezte fel bennem az értéket, amivel születtem.