Best WordPress Hosting
 

Hat film a jövőről, amely nekünk már a múlt

Egyéniséggyilkos vízió – 1984 (1984)

George Orwell az 1940-es években írt iregénye a világirodalom talán leghíresebb disztópiája, melyre a negatív jövőkép definíciójaként hivatkozhatnának a szótárak. Számos szállóige-értékű kifejezést adott a kultúrának: mindenki hallhatta már az újbeszél és a duplagondol  (1szavakat, de a „Szeretem Nagy Testvért” is ismerősen (és borzongatóan) cseng. A könyv filmváltozata stílusosan 1984-ben debütált. Michael Radford rendezése alapvetően követi az irodalmi forrásszöveget, amely egy olyan lehetséges – most már múltbéli – jövőt tár elénk, amelyben a Föld lakossága átvészelt egy nukleáris háborút, majd három részre szakadt. Az egyik ilyen terület Óceánia diktatúrája. Itt él a főszereplő, Winston Smith hivatalnok, aki a negatív utópiák kedvelt típusát testesíti meg: a környezetétől lassan elidegenedő, annak visszásságaira ráébredő magányos figurát. A regény és a film is érzékletesen mutatja be a gondolkodás szabadságának (elsősorban a nyelvi redukció által megvalósított) korlátozását, illetve azt, ahogy egy elnyomó rendszer a lakói magánéletét is irányítja. Az állandó megfigyelés lehetősége régen tényleg csak baljós sejtés volt, a technológia mai fejlettsége révén azonban valósággá vált.

A majdnem kétórás mozi főbb szerepeiben John Hurt, Richard Burton (ez volt az utolsó filmje) és Suzanna Hamilton látható. Nem lehet véletlen, hogy a nyolcvanas években egymást érték a diktatúrákat hasonlóan ábrázoló alkotások, mint A fal című Pink Floyd-film, a Szárnyas fejvadász vagy a Brazil – ez is az orwelli történet hatalmas hatását mutatja. A könyv és a belőle készült film olyan államalakulatot rajzol meg, amely minden egyéni megnyilvánulást elítél és szigorúan megbüntet, ez pedig igencsak aktuális felvetés a 21. századra jellemző szabványosító tendenciák közepette.

A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő – 120 éve született George Orwell

Eric Arthur Blair néven látta meg a napvilágot 1903. június 25-én az akkor brit uralom alatt álló indiai Motihariban, ahol apja az Indiai Polgári Szolgálatnál dolgozott. A család néhány évvel később Angliába költözött, Orwell iskoláit bentlakásos magánintézetekben végezte, majd 1917-től királyi ösztöndíjjal az Eton College hallgatója volt. Tanulóéveinek leteltével belépett a birodalmi rendőrséghez, s öt évig Burmában teljesített szolgálatot. 1927-ben otthoni szabadsága alatt úgy döntött, hogy nem tér vissza a szolgálatba: egyrészt mert már kamaszkorától kezdve író akart lenni, másrészt pedig ebben az időben kezdte megismerni és elutasítani azt az imperializmust, amelynek szolgálatában állt.

Leszerelését követően kötelességének érezte, hogy felfedezze az egyszerű, hétköznapi emberek Angliájának világát: szobát bérelt a londoni Notting Hillen, innen járta be az East Endet, hogy megismerje a város szegényeit. 1928-ban egy párizsi munkásnegyedben lakott, itteni tartózkodása alatt két, azóta elveszett regényt írt, közben konyhai kisegítőként edényt mosogatott. 1929 végén hazatért Angliába, ahol tanítással és komlószedéssel keresett pénzt, s közben rendületlenül írt. 1933-ban jelent meg első könyve Csavargóként Párizsban és Londonban címmel, immár George Orwell szerzői néven (Orwell egy suffolki folyó, szüleinek otthonától délre.)

A következő három évben neve egyre ismertebbé vált, tanított, recenziókat írt és egy könyvesboltban dolgozott. Burmai napok című regénye az Egyesült Államokban jelent meg, mert az angol kiadó attól félt, hogy a könyv sértődéseket okozhat Burmában, majd napvilágot látott Egy lelkész lánya és a Hadd repüljön a kukoricalevél című műve.