Best WordPress Hosting
 

Hat film a jövőről, amely nekünk már a múlt

Egyéniséggyilkos vízió – 1984 (1984)

George Orwell az 1940-es években írt iregénye a világirodalom talán leghíresebb disztópiája, melyre a negatív jövőkép definíciójaként hivatkozhatnának a szótárak. Számos szállóige-értékű kifejezést adott a kultúrának: mindenki hallhatta már az újbeszél és a duplagondol  (1szavakat, de a „Szeretem Nagy Testvért” is ismerősen (és borzongatóan) cseng. A könyv filmváltozata stílusosan 1984-ben debütált. Michael Radford rendezése alapvetően követi az irodalmi forrásszöveget, amely egy olyan lehetséges – most már múltbéli – jövőt tár elénk, amelyben a Föld lakossága átvészelt egy nukleáris háborút, majd három részre szakadt. Az egyik ilyen terület Óceánia diktatúrája. Itt él a főszereplő, Winston Smith hivatalnok, aki a negatív utópiák kedvelt típusát testesíti meg: a környezetétől lassan elidegenedő, annak visszásságaira ráébredő magányos figurát. A regény és a film is érzékletesen mutatja be a gondolkodás szabadságának (elsősorban a nyelvi redukció által megvalósított) korlátozását, illetve azt, ahogy egy elnyomó rendszer a lakói magánéletét is irányítja. Az állandó megfigyelés lehetősége régen tényleg csak baljós sejtés volt, a technológia mai fejlettsége révén azonban valósággá vált.

A majdnem kétórás mozi főbb szerepeiben John Hurt, Richard Burton (ez volt az utolsó filmje) és Suzanna Hamilton látható. Nem lehet véletlen, hogy a nyolcvanas években egymást érték a diktatúrákat hasonlóan ábrázoló alkotások, mint A fal című Pink Floyd-film, a Szárnyas fejvadász vagy a Brazil – ez is az orwelli történet hatalmas hatását mutatja. A könyv és a belőle készült film olyan államalakulatot rajzol meg, amely minden egyéni megnyilvánulást elítél és szigorúan megbüntet, ez pedig igencsak aktuális felvetés a 21. századra jellemző szabványosító tendenciák közepette.

Top 10 tudományos-fantasztikus film a jövőről

1. Érkezés (Denis Villeneuve, 2016)

Denis Villeneuve-re leginkább a Dűne rendezőjeként gondolunk, pedig ő rendezte az Érkezés című filmet is, a műfaj talán legjobbját. A barokk zeneművek szerkezetét idéző alkotás története látszólag egyszerű: egy nyelvésznő megfejti az űrlények kommunikációját. Valójában azonban arról szól, hogy miért vagyunk mi, emberek a Föld nevű bolygón. A rendező nem arról fest képet, hogy miként pusztítja el magát az emberi faj, hanem arról, hogyan jön majd el a világbéke akkor, amikor a maga teljességében leszünk képesek látni az életet. Akkor, amikor megzabolázzuk az időt.

A főszereplőnő a film végén csak ennyit kérdez a férjétől:

Tisztelettel adózva – a tíz legjobb legacy sequel

5, 10, akár 30 évvel később játszódó folytatások, eredeti karakterek új szerepkörben és új, az eredeti film hangulatához illő fiatal csillagok. Ezek a tíz legjobb legacy sequel. A sztárok helyét a franchise-ok vették át mind a nagyvásznon és ugyanúgy a kisképernyőn, de ne gondoljuk azt, hogy továbbírásra csak a napjaink története késztet. Június végén Indiana […]

The post Tisztelettel adózva – a tíz legjobb legacy sequel appeared first on Filmtekercs.hu.

85 éves Sir Ridley Scott, a filmművészet gladiátora

Sir Ridley Scott a filmművészet gladiátora ma ünnepli 85. születésnapját, reméljük, még sokáig fenéken billenti a halált, és még pár mozival megajándékoz minket.

55 érdekesség az 55 éves Denis Villeneuve rendezőről

Korunk egyik legtehetségesebb rendezője, Denis Villeneuve ma ünnepli 55. születésnapját. 28 esztendős karrierje során több mint 90 díjat nyert el, filmjei pedig többnyire egyet jelentenek a minőségi mozizással.

Most már biztos, hogy készül a Szárnyas fejvadász sorozat

Szárnyas fejvadász 2099 (Blade Runner 2099) címmel érkezik a sorozat az Amazon gondozásában. Ridley Scott klasszikusa újabb formát ölt! Idén februárban felröppent a hír, hogy Szárnyas fejvadász sorozatot készít az Amazon, Ridley Scott pedig producerként tér vissza. Már akkor kiderült, hogy a tervek egy 10 részes sorozatról szólnak, amely Denis Villeneuve 2017-es Szárnyas fejvadász 2049 […]

The post Most már biztos, hogy készül a Szárnyas fejvadász sorozat appeared first on Filmtekercs.hu.

85 éves Dustin Hoffman, a hollywoodi kis nagy ember

Az örökifjú Dustin Hoffman, mikor még Gene Hackman-nel voltak szobatársak, nem jósoltak nekik nagy jövőt színészként, aztán szépen rácáfoltak. Hogyan hozta meg kitartása és tehetsége ezt a nem mindennapi karriert? Áttekintettük életművét, archív fotókat kapartunk elő, mókás megnyilvánulásait, reklámokat, milyen szerepekre mondott nemet… 85 évbe rengeteg minden belefért.

Szintipop, walkman, panelházak – 80-as évek nosztalgia a kortárs filmekben és sorozatokban

Tombol körülöttünk a nyolcvanas évek iránti nosztalgia: divatban és zenében, tévében és moziban is egyre közelebb húzódik a retrózás határa a jelenünkhöz, az elmúlt években megkerülhetetlenné vált az a markáns popkulturális esztétika, ami egyszerre vonzó és kínos. De mihez kezdenek a filmesek a hidegháború utolsó évtizedével, a VHS korszakkal, a neonnal és a punkkal a […]

The post Szintipop, walkman, panelházak – 80-as évek nosztalgia a kortárs filmekben és sorozatokban appeared first on Filmtekercs.hu.

40 éves a Szárnyas fejvadász 35 érdekesség és videók

40 éve, 1982. június 25-én mutatták be a Szárnyas fejvadászt, ami idővel csak megkapta a neki kijáró kultuszt. Steve elég komoly cikket rakott róla össze 35 érdekességgel és videókkal + személyes szálakat is belefűzött.

A kozmosz hangjai – Vangelis pályaképe

Május derekán jött a hír, hogy meghalt Vangelis. A görög szintimágus, akinek a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász és az 1492 – A paradicsom meghódítása filmzenéjét köszönhetjük, egy merőben szokatlan, ugyanakkor saját korának technikai adottságaihoz szorosan kötődő pályafutás révén írta be… Olvass tovább →

The post A kozmosz hangjai – Vangelis pályaképe appeared first on FilmDROID.

Egy mérnök/feltaláló elemzi ki a jövő technológiáját a filmekben (Vasember, Wall-E, A.I.)

Dr. Jordan Nguyen orvosbiológiai mérnök és feltaláló elemezte ki a jövő technológiáját a filmekben (Vasember, Wall-E, A.I., Én, a robot, Ex Machina)….