Best WordPress Hosting
 

Pöttyös olvasmányok

Bálint Ágnes: Madárfürdő

Ez a könyv visszarepített az időben, gyermekkorom élményeit hozta vissza. Nyaralás a nagyszülőknél, panellakásba költözés, vidéki élet, igazi retro érzéseket idézett.

A háromgyermekes család története a Gőzmozdony utcából, a nagyszülők házából indul, amit már eléggé kinőttek és a vasút semmiféle bővítést nem engedélyez, mert hamarosan kisajátítás alá kerül a telek és az épület. Kutya, macska, papagáj is van a nagyszülőknél, amit a gyerekek nagyon élveznek. 

Mesevilágot hagyott ránk – Száz éve született Bálint Ágnes

Már kisgyermekként is jól rajzolt, majd a harmincas évek végétől Bécsben a Wiener Frauenakademie nevű művészeti iskolában tanult – többek között – könyvillusztrálást és plakátrajzolást is. Ezt az iskolát nagyon szerette, közben (14 éves korában) a Magyar Úriasszonyok című folyóirat mellékletében a Fánni, a modern tündér című meséjét folytatásokban közölték. Első meseregénye, Az elvarázsolt egérkisasszony 1941-ben jelent meg, ekkor 19 éves volt, ezt egy évvel később a Cimborák követte.

1958. február 1-jétől 1986-os nyugdíjazásáig a Magyar Televíziónál dolgozott. Bálint Ágnest a TV Maci szülőanyjának nevezik, mert ő írta az Esti mese szignálfilmjének eredeti forgatókönyvét, és ő találta ki a kis maci karakterét is. A hatvanas évek elejétől bábjátékokat írt, majd rajzfilmek forgatókönyveit. Ezek mellett képes- és mesekönyveket, mese-, valamint ifjúsági regényeket írt. Dramaturgként dolgozott Fekete István, Csukás István, Marék Veronika, Romhányi József, Tarbay Ede rajzfilmes adaptációin.

Gyermekei elmondása szerint a televíziós munkája volt az, ahol igazán elemében érezte magát, élvezte, hogy munkatársaival közösen megvalósíthatja álmait, ötleteit, és egy harmonikus, gyerekeket és felnőtteket egyaránt elbűvölő mesevilágot teremthet.