Best WordPress Hosting
 

Az utolsó interjú Lator Lászlóval

Bár A Lator-tanya alapját családi fotók adják, a költő hozzájuk fűzött kommentárjainak és verseinek köszönhetően egy eltűnt világ és eltűnőben lévő vidék pillanatképei rajzolódnak ki a lapjain, amelyek egyszerre szólnak hétköznapokról és ünnepekről, egy családról és az azt őket körülvevő társadalmi környezetről.  Az első kép 1920-ban, az utolsó 1943-ban készült, a helyszín pedig szinte kivétel nélkül az a kárpátaljai Tiszasásvár, amely 1920-ban Csehszlovákiához, majd 1939-ben ismét Magyarországhoz került. 1945 után a Szovjetunió, annak felbomlását követően, 1991-től pedig Ukrajna része lett. A kötetet a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia adta ki, közösségi finanszírozású, és a Petőfi Irodalmi Múzeum főmúzeulógusa, Kemény Aranka állította össze.  

Mi keltette fel az irodalom iránti érdeklődését?

Olvasgattam ezt-azt, és megpróbáltam én is olyat írni. Aranyt meg Petőfit, de XX. századi költőket is. Nem tudom, hogyan kaptam rá, egyszer csak kedvem támadt hozzá.

„Bedobtak a mély vízbe” – Shrek Tímea az otthon békéjéről

„Az otthon az, ahol béke van” – hallottam tőled egy videófelvételen. Mivel 2023 januárjának végén faggatlak, a dolog szomorúan aktuális, hiszen Kárpátalja a háborút nyögő Ukrajnához tartozik. Hogyan tudott otthonod maradni Kárpátalja és Beregszász most, hogy nincs béke?

Nekem sohasem lesz más hazám és szülőföldem. Beregszászban nőttem fel, mindig is itt akartam élni. Volt választásunk, döntöttünk. Házam, udvarom, kertem és otthonom bárhol lehet a világban, ezek csupán materiális dolgok. Ám az igazi Otthonom mindig itt lesz. Kárpátalja még mindig, a szó legszorosabb értelmében is a béke szigete. Az elmúlt évtizedek során már beleszoktunk vagy inkább hozzászoktunk a magyarokat érő támadásokhoz, de amíg nem lőnek, addig még mindig azt mondom, hogy nyugalom van. Igyekszünk tovább tenni a dolgunkat, az asszonyok a férfiak munkáját is elvégzik, s mivel türelmes és békés nép vagyunk, kivárjuk, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.

Prózádban nem kifejezetten békés, idilli otthonokról és élethelyzetekről írsz. Novelláidat a kilátástalan nyomor, az anyagi és szellemi értelemben vett mélyszegénység jellemzi. Hogyan váltál megrázó gyereksorsok ismerőjévé, drámai életek krónikásává?