Best WordPress Hosting
 

Böszörményi Gyula: A ​hullaházi skandalum

Megjelent Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozatának utolsó kötete, A hullaházi skandalum. Újra együtt nyomozhatunk Milivel és a báró úrral, hiszen a páros most sem maradt rejtélyes gyilkosságok nélkül. A Könyvmolyképző kiadó felajánlásából pedig egy példányt is nyerhettek, ehhez pedig nem kell mást tennetek, mint velünk tartani és játszani.

Könyv adatai

Kiadó: Könyvmolyképző KiadóMegjelenés: 2022. szeptember 20.Eredeti megjelenés: –

A hullaházi skandallum – Böszörményi Gyula emlékdedikálása

Az idei Könyvfesztiválra jelenik meg Böszörményi Gyula utolsó regénye, A hullaházi skandallum. Az öröm mellett ez a Könyvfesztivál a búcsú érzésével is párosul, hiszen Gyula bátyó sajnos a nyáron elhunyt – közölte a kiadó.

Ezen az eseményen szeretnénk az olvasókkal együtt búcsúzni Böszörményi Gyulától.

Az esemény ideje alatt GE02 standunkon üzenetet írhatsz kedvenc szerződnek, amit kedved szerint felragaszthatsz az erre biztosított falra, vagy elhelyezheted egy kosárba.

Mekkora az emberi lábnyomod, Gyula?

Böszörményi Gyula író 1964-2022 (Kucó, Gergő és az álomfogók, Elveszett történet, 9… 8… 7…, Rontásüzők, Lúzer Rádió, Ambrózy báró esetei stb.)

Mindannyian elmegyünk. Ki előbb, ki később. Nem ez a probléma. Az a probléma, hogy milyen nyomokat, milyen emberi lábnyomot hagyunk magunk után.

(A kifejezést az ökológiai lábnyom sugallja, amely „azt fejezi ki, hogy mennyire használjuk fel, illetve használjuk túl Földünk javait.”)

Böszörményi Gyula búcsúztatása

Böszörményi Gyula írót 2022. június 29-én érte a halál, búcsúztatása házuk udvarán lesz, erről az író felesége tájékoztatott:

Kedves Rokonok, Barátok, Kollégák, Ismerősök, Tisztelők!

Alig 18 évvel ezelőtt a házunk udvarán indítottatok el bennünket közös utunkra. Most úgy látjuk méltónak, hogy ugyanez az udvar – amely számos remek irodalmi rendezvénynek is teret adott –

Elhunyt munkatársunk, Böszörményi Gyula író

2010 őszén, mikor körlevelet írtam több száz írónak, hogy elindítanánk egy új online fórumot Librarius.hu néven, mindössze négyen válaszoltak, köztük volt Böszörményi Gyula is. Mert mindig hitt abban, hogy léteznek új és újabb utak, neki lehet vágni az ismeretlennek, a szellemi kaland volt az ő motorja is.

Személyes kapcsolatunk titkos részét képezte, hogy Tiszakécskén lakott, ahol apai nagymamám töltötte a gyerekkorát.

Nem sokszor találkoztunk, de azok közül a legemlékezetesebb szintén Tiszakécskéhez kötődik, ahol Könyvkóstoló címen vezettek irodalmi esteket feleségével, Noémivel a könyvtárban. Közönség előtt beszélgetni a reakciók miatt mindig különleges, de ezen az esten a Gyulával való beszélgetés kötötte le minden figyelmem, mert annyira közös világban mozogtunk, mint akik gyerekkoruk óta ismerik egymást. Persze, csak két év volt közöttünk.

Elhunyt Böszörményi Gyula író

Elhunyt Böszörményi Gyula József Attila-díjas író. Az alkotót június 29-én, 57 évesen érte a halál – tudatta pénteken Facebook-oldalán kiadója, a Könyvmolyképző.

Böszörményi Gyula 1964-ben született Miskolcon. Gyerekkora óta izomsorvadásos betegségben szenvedett, ennek következtében súlyos mozgássérült lett, és kerekesszékbe kényszerült. A nyolcvanas évektől cikkei, novellái jelentek meg az Élet és Irodalomban, az Ifjúsági Magazinban és más folyóiratokban.

A 2002-ben megjelent Gergő és az álomfogók című meseregényével lett országosan ismert. Ezt további négy Álomfogó-regény követte, és még több, ugyanebben a világban játszódó regényt írt. A sorozat második kötete (Gergő és a bűbájketrec) 2003-ban Magyarországon az év sikerkönyve lett. Ugyanebben az évben a Gergő-regények megkapták az Év Gyermekkönyve díjat és a Körtemuzsika-díjat is.

Elhunyt Böszörményi Gyula író

Böszörményi Gyula ifjúsági, sci-fi és fantasy regényeket, novellákat írt, bennük gyakran használt fel mitológiai és népmesei elemeket. Esszékötetei is ismertek, valamint színpadi, rádiós és televíziós munkái is jelentősek. Megkapta a József Attila-díjat, elismerték Az év gyermekkönyve díjjal, kitüntették a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének különdíjával.

Böszörményi Gyula 1964. július 23-án született Miskolcon. Kétéves korában izomsorvadásos betegség támadta meg, ennek következtében súlyos mozgássérült lett. Egészségügyi gyermekotthonba került, együtt nevelkedett értelmi fogyatékosokkal, megfigyelései alapján írta meg Kucó című művét, amelyből rádiójáték és színházi előadás is született.

Tizenévesen kezdett el írni, írásai többek között az Élet és Irodalom, az Emberhalász, a Debreceni Napló, a Magyar Ifjúság, az Ifjúsági Magazin hasábjain jelentek meg. Müller Péter Sziámi ösztönzésére kezdett el gyerekeknek írni.