Szürke, esős nap volt, de estefelé vörösleni látszott az égbolt vékonyan. Hazafelé bandukoltam a hársfaillattal terhelt lombok alatt, és arra gondoltam, mennyi idő eltelt azóta, hogy ezeken az utakon járok, de semmi emlékezetes nem maradt meg belőlük.
Ott álltam a kedvenc focipályám sarkán, ahol, úgy terveztem, hosszú délutánok meccsei várnak ránk. De még csak labdába sem rúgtam.
Leültem a pálya melletti padra, igaz, kissé vizes volt, de az esőkabátomat magam alá gyűrtem. Néztem a zöld gyepet, az üres pályát, és óhatatlanul cselező játékosokat képzeltem bele. Kötényt, kapufát, ilyesmiket.