Best WordPress Hosting
 

Túl közel

„Nem azért csináltam így végig ezt a filmezést, mert építeni akarok magamról valami acélszobrot, hanem nekem ez volt a stratégiám. Hogy mutassam mindig, hogy én milyen k…a erős vagyok; hogy nem kell ebbe belehalni, hogyha ez megjön, mint ahogy a Mama meghalt meg a nagybátyám meghalt” – mondja Einspach Gábor a film vége felé, és bár igaza lenne! Bár igaz lenne, hogy ebbe, a hasnyálmirigyrákba nem kell belehalni, hogy akarattal legyőzhető, és hogy úgy általában semmilyen rákba nem kell belehalni, sőt egyáltalán nem kell meghalni. Senkinek, soha többé.

De hát a hasnyálmirigyrákban megbetegedők nagyobb részének sajnos meg kell, a (filmben is citált) statisztikák rettenetesek. Hősünk mondatai a mágikus gondolkodás nyomait mutatják, de az vesse rá az első követ, aki halálos betegsége idején nem keres hasonló kapaszkodókat. Másmilyenek ugyanis nincsenek.

Gábor és volt felesége a film első felében annak a vélelmüknek is hangot adnak, hogy a válásuk és a betegség között összefüggés lehetett. Noha ez természetesen bizonyíthatatlan – mint ahogy az ellenkezője is –, jól érzékelteti azt a hirtelen pánikot és tanácstalanságot, amely sorsfordító pillanatokban jellemez bennünket. A „normál üzemmenet” esetén érvényes igazságaink és tájékozódási pontjaink hirtelen érvényüket vesztik, és a háló, amelyet a családunk, a barátaink, a kollégáink, a munkánk feszített ki alánk, egyetlen pillanat alatt foszlik szét, mintha sohasem lett volna. Halandóságunkból fakadóan ehhez az elbizonytalanodáshoz nem is kell olyan sok, sőt kis túlzással mindig a mezsgyéjén járunk: a biztonságtudatból, amelyet a hétköznapokban a legtermészetesebbnek hiszünk, akár egész könnyen és váratlanul is kizökkenthet bennünket valamilyen esemény vagy felismerés.

Csütörtöktől látható a mozikban Dér Asia filmje, a Nem halok meg (12)

A Nem halok meg korábban szerepelt a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő programjában, majd a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál versenyprogramjában. 2024. január 4-től kerül országosan mozikba.

Tartalom:

Az alkotás egy különleges ember szellemi és fizikai vívódásainak legmélyére ás. A film főszereplője, Einspach Gábor sikeres galerista és kortárs műgyűjtő, a budapesti művészeti világ egyik meghatározó szereplője. Számára nincs legyőzhetetlen akadály, egyedül érte el mindazt, ahol a jelenlegi életében tart. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlik össze. A betegségben nem a tragédiát látja, hanem a lehetőséget a teljes újrakezdésre. Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatot.

Január 4-től látható a mozikban a Nem halok meg

A miskolci CineFesten és a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon már találkozhattak a nézők a Nem halok meggel, mely a sikeres műgyűjtő és galerista Einspach Gáborról szól. A fővárosi művészeti világ egyik meghatározó alakja megtudja, hasnyálmirigyrákban szenved. Egy olyan betegségben, amit az emberek alig öt százaléka él túl. Ő azonban nem omlik össze, nem tragédiaként, hanem a teljes újrakezdés lehetőségeként tekint betegségére. 

Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatot. A Nem halok meg egyszerre mutatja be egy beteg, de nem elkeseredett ember testi és lelki vívódásait.

Az Anyáim története társrendezője, Dér Asia a kezelés legelejétől fogva követi Gábor mindennapjait, egy különleges ember szellemi és fizikai vívódásainak legmélyére ásva ezzel. A film 2023 őszén – ahogy Moldovai Katalin nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő is – meghívást kapott a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválra, mely a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei seregszemle mellett egyike a 14, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválnak.

Mindenkinek megvan a saját útja ebben a betegségben || Orvos-Tóth, Einspach & Veiszer || Nagylátószög

Einspach Gábor„Mindig megvolt az a kiskapu, ami miatt nem kellett állandóan a halálra gondolnom”

Galeristaként, műkereskedőként, magazin kiadóként és műtárgyak igazságügyi szakértőjeként Einspach Gábor élete magas fordulatszámon, de nem feltétlenül fenntarthatóan pörgött. Amikor 50 évesen megkapta a hasnyálmirigyrák-diagnózisát, nem omlott össze, a betegségben nem a tragédiát látta, hanem a lehetőséget a teljes újrakezdésre. Dér Asia január 4-én mozikba kerülő Nem halok meg című dokumentumfilmjében a kezelés legelejétől fogva követi Gábor mindennapjait, szellemi és fizikai vívódásainak legmélyére ásva, egészen a gyógyulásig. A meglehetősen alacsony túlélési aránnyal kecsegtető betegséggel való megküzdésben orvosain és saját lélekjelenlétén kívül Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus (olyan kötetek szerzője, mint az Örökölt sors, vagy a Szabad akarat) volt segítségére. A Mozinet Nagylátószög új epizódjában a Nem halok meg kapcsán Veiszer Alinda beszélget Einspach Gáborral és Orvos-Tóth Noémivel.

Einspach Gábor: „Az a szerencsés helyzetem volt, hogy nekem mindig, minden beszélgetésnél hagytak az orvosok egy kiskaput, hogy ha lehet operálni, akkor van esély túlélni, most nem lehet operálni, akkor dolgozunk azért, hogy lehessen operálni. Hogy ha jól sikerül az operáció, akkor lehet tumormentessé válni, mindig-mindig megvolt az a kiskapu, ami miatt nem kellett nekem állandóan a halálra gondolni.”

A páncél mögött – Nem halok meg

Betegségfilmből portréfilmmé válik a Nem halok meg, amely Einspach Gábor küzdelmét mutatja be egy halálos kórral. Témához keresett alanyt legújabb filmjében Dér Asia, így talált rá Einspach Gábor műgyűjtőre, galériatulajdonosra, akit hasnyálmirigyrákkal diagnosztizáltak. A különösen veszélyes daganatos betegségből az érintettek mindössze 5%-a épül fel, Gábor viszont elhatározza, hogy ő ezek közé fog tartozni. A Nem […]

The post A páncél mögött – Nem halok meg appeared first on Filmtekercs.hu.

A CineFesten debütál Dér Asia filmje, a NEM HALOK MEG (16)

A Nem halok meg látható lesz a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében, jóval az országos hazai mozibemutató előtt. Dér Asia (Anyáim története, A magunk módjára üvölteni) legújabb filmjét a szeptember 1. és 9. között zajló fesztivál dokumentumfilmes programjában vetítik.

A film felteszi a kérdést: mit tennél, ha megtudnád, olyan betegségben szenvedsz, amit csupán az emberek 5%-a él túl?

Einspach Gábor sikeres galériatulajdonos és kortárs műgyűjtő, a budapesti művészeti világ egyik meghatározó szereplője. Számára nincs legyőzhetetlen akadály, egyedül érte el mindazt, ahol a jelenlegi életében tart. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlik össze. A betegségben nem a tragédiát látja, hanem a lehetőséget a teljes újrakezdésre. Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatot.