Best WordPress Hosting
 

Túl közel

„Nem azért csináltam így végig ezt a filmezést, mert építeni akarok magamról valami acélszobrot, hanem nekem ez volt a stratégiám. Hogy mutassam mindig, hogy én milyen k…a erős vagyok; hogy nem kell ebbe belehalni, hogyha ez megjön, mint ahogy a Mama meghalt meg a nagybátyám meghalt” – mondja Einspach Gábor a film vége felé, és bár igaza lenne! Bár igaz lenne, hogy ebbe, a hasnyálmirigyrákba nem kell belehalni, hogy akarattal legyőzhető, és hogy úgy általában semmilyen rákba nem kell belehalni, sőt egyáltalán nem kell meghalni. Senkinek, soha többé.

De hát a hasnyálmirigyrákban megbetegedők nagyobb részének sajnos meg kell, a (filmben is citált) statisztikák rettenetesek. Hősünk mondatai a mágikus gondolkodás nyomait mutatják, de az vesse rá az első követ, aki halálos betegsége idején nem keres hasonló kapaszkodókat. Másmilyenek ugyanis nincsenek.

Gábor és volt felesége a film első felében annak a vélelmüknek is hangot adnak, hogy a válásuk és a betegség között összefüggés lehetett. Noha ez természetesen bizonyíthatatlan – mint ahogy az ellenkezője is –, jól érzékelteti azt a hirtelen pánikot és tanácstalanságot, amely sorsfordító pillanatokban jellemez bennünket. A „normál üzemmenet” esetén érvényes igazságaink és tájékozódási pontjaink hirtelen érvényüket vesztik, és a háló, amelyet a családunk, a barátaink, a kollégáink, a munkánk feszített ki alánk, egyetlen pillanat alatt foszlik szét, mintha sohasem lett volna. Halandóságunkból fakadóan ehhez az elbizonytalanodáshoz nem is kell olyan sok, sőt kis túlzással mindig a mezsgyéjén járunk: a biztonságtudatból, amelyet a hétköznapokban a legtermészetesebbnek hiszünk, akár egész könnyen és váratlanul is kizökkenthet bennünket valamilyen esemény vagy felismerés.

Csütörtöktől látható a mozikban Dér Asia filmje, a Nem halok meg (12)

A Nem halok meg korábban szerepelt a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő programjában, majd a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál versenyprogramjában. 2024. január 4-től kerül országosan mozikba.

Tartalom:

Az alkotás egy különleges ember szellemi és fizikai vívódásainak legmélyére ás. A film főszereplője, Einspach Gábor sikeres galerista és kortárs műgyűjtő, a budapesti művészeti világ egyik meghatározó szereplője. Számára nincs legyőzhetetlen akadály, egyedül érte el mindazt, ahol a jelenlegi életében tart. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlik össze. A betegségben nem a tragédiát látja, hanem a lehetőséget a teljes újrakezdésre. Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatot.

Január 4-től látható a mozikban a Nem halok meg

A miskolci CineFesten és a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon már találkozhattak a nézők a Nem halok meggel, mely a sikeres műgyűjtő és galerista Einspach Gáborról szól. A fővárosi művészeti világ egyik meghatározó alakja megtudja, hasnyálmirigyrákban szenved. Egy olyan betegségben, amit az emberek alig öt százaléka él túl. Ő azonban nem omlik össze, nem tragédiaként, hanem a teljes újrakezdés lehetőségeként tekint betegségére. 

Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatot. A Nem halok meg egyszerre mutatja be egy beteg, de nem elkeseredett ember testi és lelki vívódásait.

Az Anyáim története társrendezője, Dér Asia a kezelés legelejétől fogva követi Gábor mindennapjait, egy különleges ember szellemi és fizikai vívódásainak legmélyére ásva ezzel. A film 2023 őszén – ahogy Moldovai Katalin nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő is – meghívást kapott a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválra, mely a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei seregszemle mellett egyike a 14, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválnak.

A társadalmi összeomlás elkerülhetetlen || Stumpf-Bíró Balázs & Veiszer Alinda || Nagylátószög

„Ahogyan mi a fejlett világban élünk, az minden, csak nem normális.”

A Pannon Egyetemen a globális polikrízis jelenségét kutatja, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő Cassandra Program magyarországi alapítója és kollapszológus, magyarul összeomlás-kutató. Stumpf-Bíró Balázsnak a nem túl rózsás és nem túl távoli jövővel való szembenézés mondhatni szakmai ártalom. A Mozinet Nagylátószög új epizódjában Veiszer Alinda beszélget vele a december 28-án mozikba kerülő Ennél csak jöbb jöhet című film kapcsán. Az Életrevalók alkotóinak egy radikális klímaaktivista társaságban játszódó új vígjátéka vonatkozásában beszélgetnek a kapitalizmus által generált folytonos növekedési kényszerről, a túlfogyasztásról, a klímaválságról és a törékeny rendszereknek való kiszolgáltatottságról.

„Alapvetően tömegek fogják bedobni a törölközőt azért, mert hirtelen, váratlanul fognak szembesülni ezekkel a változásokkal. Nem tudják, hogy merre vannak arccal, mi itt a probléma, hogy kerültek ide, mi lesz most ezután, meddig tart ez az egész, és emiatt pánikba esnek, és pánikba esett emberek tömege kelti a káoszt. És ez vezet el egy társadalmi összeomláshoz, amit szeretnénk elkerülni.”

Negyven alkotás látható a szegedi Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában

A nézők nyolc-nyolc nagyjáték- és dokumentumfilmet, húsz rövidfilmet és négy kísérleti filmet láthatnak majd a szegedi Belvárosi Moziban. Ezeket az előzsűri csaknem négyszáz nevezésből választotta ki. A filmeket Szabó Gábor elnök irányította szakmai zsűri értékeli, a fődíjas mellett kiválasztják a legjobb dokumentumfilmet, a kis-, illetve nagyjátékfilmet, valamint kísérleti alkotást. Emellett kiosztják a kritikus zsűri díját és egy középiskolások és egyetemisták által odaítélt elismerést is.

Versenyen kívül hét, hazai alkotók által jegyzett, nemzetközi fesztiválokon szereplő filmet is műsorra tűznek, melyeket a Magyar Operatőrök Hete szekción belül tekinthetnek meg az érdeklődők. E szekció legjobbja számára a Magyar Operatőrök Társasága ajánlott föl díjat.

Premier előtt vetítik Sopsits Árpád Mellékszereplők, Dér Asia Nem halok meg, valamint Prikler Mátyás Hatalom című filmjét.

Két magyar film, a Nem halok meg és az Elfogy a levegő is Varsóban versenyez

Nyilvánosságra hozták a régió A-kategóriás seregszemléje, az október 6-án kezdődő Varsói Nemzetközi Filmfesztivál programját. A dokumentumfilm versenyben lesz a nemzetközi premierje Dér Asia Nem halok meg című filmjének, míg Moldovai Katalin alkotása, az Elfogy a levegő az elsőfilmes szekcióba kapott meghívást.

Dér Asia: Nem halok meg

A lengyel főváros nemzetközi seregszemléje a berlini, a cannes-i, a Karlovy Vary-i és a velencei mustra mellett egyike a 14, úgynevezett A-kategóriás filmfesztiválnak. „Hatalmas megtiszteltetés az egész stábnak, hogy filmünket beválogatták a Varsói Nemzetközi Filmfesztivál dokumentumfilmes versenyprogramjába” – nyilatkozta Dér Asia a Nem halok meg című dokumentumfilm rendezője.

A páncél mögött – Nem halok meg

Betegségfilmből portréfilmmé válik a Nem halok meg, amely Einspach Gábor küzdelmét mutatja be egy halálos kórral. Témához keresett alanyt legújabb filmjében Dér Asia, így talált rá Einspach Gábor műgyűjtőre, galériatulajdonosra, akit hasnyálmirigyrákkal diagnosztizáltak. A különösen veszélyes daganatos betegségből az érintettek mindössze 5%-a épül fel, Gábor viszont elhatározza, hogy ő ezek közé fog tartozni. A Nem […]

The post A páncél mögött – Nem halok meg appeared first on Filmtekercs.hu.

A CineFesten debütál Dér Asia filmje, a NEM HALOK MEG (16)

A Nem halok meg látható lesz a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál keretében, jóval az országos hazai mozibemutató előtt. Dér Asia (Anyáim története, A magunk módjára üvölteni) legújabb filmjét a szeptember 1. és 9. között zajló fesztivál dokumentumfilmes programjában vetítik.

A film felteszi a kérdést: mit tennél, ha megtudnád, olyan betegségben szenvedsz, amit csupán az emberek 5%-a él túl?

Einspach Gábor sikeres galériatulajdonos és kortárs műgyűjtő, a budapesti művészeti világ egyik meghatározó szereplője. Számára nincs legyőzhetetlen akadály, egyedül érte el mindazt, ahol a jelenlegi életében tart. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlik össze. A betegségben nem a tragédiát látja, hanem a lehetőséget a teljes újrakezdésre. Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatot.

Feldmár András beszélget Einspach Gáborral a NEM HALOK MEG (16) premier előtti vetítésén

Dér Asia (Anyáim története, A magunk módjára üvölteni) legújabb filmjében felteszi a kérdést: mit tennél, ha megtudnád, olyan betegségben szenvedsz, amit csupán az emberek 5%-a él túl? A Nem halok meg a Mozinet forgalmazásában ősszel kerül a hazai mozikba, de a film posztere, jelenet- és werkképei, portréi és teaser előzetese a film adatlapján és a sajtómappánkban már elérhetők.

Einspach Gábor sikeres galériatulajdonos és kortárs műgyűjtő, a budapesti művészeti világ egyik meghatározó szereplője. Számára nincs legyőzhetetlen akadály, egyedül érte el mindazt, ahol a jelenlegi életében tart. Amikor megtudja, hogy hasnyálmirigyrákban szenved, nem omlik össze. A betegségben nem a tragédiát látja, hanem a lehetőséget a teljes újrakezdésre. Miközben folytatja a fizikailag őt egyre jobban igénybe vevő kezeléseket, megpróbálja újraértelmezni a saját életét, valódi céljait, és a gyerekeivel, valamint a teljes környezetével való kapcsolatot.

A nagy sikerű Anyáim története társrendezője, Dér Asia a kezelés legelejétől fogva követi Gábor mindennapjait, egy különleges ember szellemi és fizikai vívódásainak legmélyére ásva ezzel. Vajon teljesíteni tudja Gábor a kitűzött céljait?

Dér Asia dokumentumfilm-projektje meghívást kapott a Cannes Docs fórumra

A május 17-én kezdődő cannes-i fesztiválhoz kapcsolódó filmvásáron lesz először látható Dér Asia Nem haltam meg címmel készülő dokumentumfilmjének nyers vágata. A rendező egész estés filmtervével egyike volt az NFI 2019-es Inkubátor-program nyerteseinek.

A tekintélyes szakmai fórum a fesztiválszervezőknek és forgalmazóknak jóval azelőtt mutat be ígéretes, még készülőben lévő projekteket, hogy azokat a nagyközönség láthatja.

A tájékoztatás szerint a dokumentumfilm a szembenézés, a változás lehetőségéről szól. A film főhőse Gábor, egy sikeres galériatulajdonos, aki szembesülve a hírrel, hogy hasnyálmirigyrákja van, energikusan áll neki a változtatásnak, esélyt látva a betegségében, hogy a régóta benne levő kérdésekre választ találjon.

Magyar dokfilm a Cannes-i filmvásáron

Dér Asia Nem haltam meg című filmje kapott meghívást a Cannes-i Filmvásár Cannes Docs szakmai programjába. A május 17-én kezdődő cannes-i fesztiválhoz kapcsolódó filmvásáron lesz először látható Dér Asia Nem haltam meg címmel készülő dokumentumfilmjének nyers vágata. A szakmai fórum a fesztiválszervezőknek és forgalmazóknak jóval azelőtt mutat be ígéretes, még készülőben lévő projekteket, hogy azokat […]

The post Magyar dokfilm a Cannes-i filmvásáron appeared first on Filmtekercs.hu.