Best WordPress Hosting
 

A harcmezőtől a körtefáig – Petőfi-emléktúra Erdélyben (2.)

Petőfi körtéje

„(K)oszorús népköltőnk, a tűzlelkű P. S. hír szerint elveszett” – írták 1849 nyarán. Akkor keltek szárnyra azok a történetek, amelyek az évtizedek során legendákká alakultak. Kétségtelen, hogy a legendagyártásban Székelykeresztúr igencsak élen járt – állapíthatjuk meg minden negatív előjel nélkül, hiszen őszinte tisztelettel emelték a legendák magasságába a vátesz utolsó napjának pillanatait. A Nagy-Küküllő melletti városban Sándor Zsigmond Ibolya muzeológussal találkozunk, aki a Gyárfás-kúria kertjében fogad bennünket. Ez az a helyszín, ahol a költő elfogyasztotta utolsó vacsoráját: bivalytejes túrós puliszkát. Csoda, hogy nem nyílt még étterem a városban, amely ezt a fogást kínálná a látogatóknak, akik télen ugyan még csak szórványosan, a pünkösdi búcsú időszakától viszont már tömegesen keresik fel a város Petőfi-emlékhelyeit.

A Gyárfás-kúria Székelykeresztúron

A harcmezőtől a körtefáig – Petőfi-emléktúra Erdélyben

Azt mondják, aki Petőfi nyomába ered, annak az 1849-es csata helyszínét, az Ördög-patak Segesvár határában húzódó völgyét kell felkeresnie. Egyedül nehezen találnánk meg az egykori harcmezőt, ezért úgy döntünk: arra kérjük a hely ismerőjét, Szabó Józsefet, hogy kalauzoljon bennünket. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, az emlékház gondnoka készséggel áll rendelkezésünkre. Autóval indulunk, és a Fehéregyháza határában húzódó dombok felé kanyarodunk. Idegenvezetőnk útközben arról mesél, hogy már gyermekként is szeretett volna minél többet megtudni Petőfiről. Nem csak azért, mert a tanárai kisiskolás korától az ő szellemében nevelték, hanem mert a költő titokzatos eltűnésének története lenyűgözte, és kíváncsi volt, a Haller család miért éppen a házuk szomszédságában emelt emlékmúzeumot a tiszteletére.

Szabó József a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke és a ház gondnoka

Leparkoljuk az autót, és a református temető mellett felkapaszkodunk az erdők irányába. Zord az idő, északi szél vág az arcunkba. Lassan magunk mögött hagyjuk a falu zajait. Sehol egy lélek, lihegünk a kaptatón. A fák recsegnek-zúgnak. Aztán hirtelen minden elcsendesedik, mintha az erdő is visszafojtaná lélegzetét, hátha meghalljuk a 174 évvel ezelőtti csata zaját. – Itt, az Ördögerdő alatt állt fel a hadtest balszárnya, itt zajlott a szomorú végkifejlet – magyarázza kísérőnk. – Lüders tábornok, az ellenség vezére Marosvásárhely irányából várta az erőteljesebb támadást, ezért már az ütközet reggelén megosztotta seregét, és az egyik felét a marosvásárhelyi oldalon pihentette. Bem azt hitte, valamennyi orosz csapat harcba szállt, és úgy ítélte meg, hogy a balszárnyon törésre viheti az ütközet sorsát, de mivel a segítségként várt két ezred nem érkezett meg, arra kényszerült, hogy a jobbszárnyról három székely századot átirányítson a másik szárny erősítésére. Lüders a csapatok mozgásából arra következtetett, hogy nem kell újabb magyar seregekkel számolnia, ezért nyomban bevetette addig pihenő egységeit, amelyek alig egy-két órás küzdelemmel eldöntötték az ütközet sorsát – mondja József.