Best WordPress Hosting
 

„Történeteket találok ki, és elmesélem őket, számomra ez a legnagyobb boldogság”

A teljes interjú itt olvasható.

Hatgyerekes testvérközösségből származik. Magányosabb típusú, csendesebb gyerek volt, vagy inkább csintalanabb, komisz kölyök?

Érzékeny gyerek voltam, és a testvéreim fontos szerepet játszottak az életemben. Nem volt sok könyvünk otthon, minden gazdagságunk a szavakban rejlett: a testvéreimmel sok történetet meséltünk egymásnak. Félénk, visszafogott gyerek és kamasz voltam, idővel aztán fejlődtem ebben. A kollégiumban nagyon nehéz volt, mert ötödik gyerek lévén a nagyobb testvéreim már bentlakásosak voltak; én azt hittem, hogy együtt leszünk, de a lányok a lányokkal laktak, a bátyáim pedig sokkal idősebbként máshol voltak. Ez szomorúvá tett, az első kollégistaévem nagyon nehezen telt. Vasszigorú internátus volt, brutális fegyelemmel. Nyugodt, csendes gyerekként igencsak féltem a felügyelőktől.

Könyvfesztivál – Cantabile című regényével érkezik Jean-Claude Mourlevat Astrid Lindgren-díjas francia író

Mourlevat negyvenévesen kezdett írni, első nagy sikerét az 1990-es évek végén a L’Enfant-Océan (Az óceán gyermeke) című könyvével aratta. Tavaly megkapta az Astrid Lindgren Emlékdíjat, az egyik legrangosabb gyermekirodalmi kitüntetést. Neve nem ismeretlen a magyar olvasók előtt sem, legutóbb Jakabak című regényét adta ki a Vivandra szintén László Kinga fordításában és Rofusz Kinga illusztrációival.

A Cantabile – A szabadság szele című regény egy képzeletbeli világban játszódik, amelyben a barbár zsarnokság, a Falanx uralkodik. A könyv négy kamasz főszereplője megszökik egy börtönszerű bentlakásos iskolából, és útjuk a rezsimmel szembeni ellenállókhoz vezet. Menekülésük közben feltárul a múlt, megismerik szüleik sorsát, akik az elnyomó rendszer áldozatai lettek.

Jean-Claude Mourlevat az MTI-nek e-mailben adott interjút. Ebben az író kiemelte, hogy a történethez saját életéből is merített. Mint írta, tízéves korától tizennyolc éves koráig maga is egy bentlakásos iskola tanulója volt, s csak hetente egyszer látogathatták meg „levelezőtársaikat”, egy családot a városban. Ez a motívum is előkerül a könyvben, amelynek diákjai szintén a közeli településre járnak „vigasztaló asszonyaikhoz”, ha már nagyon el vannak keseredve.

Átjárások egy másik világba – Kritika Jean-Claude Mourlevat Földlakó című könyvéről

Ha végigolvassuk Mourlevat magyarul megjelent regényeit, feltűnő, hogy mindegyik egy-egy ismert történet adaptációja. A Földlakó szintén újraír néhány mesei narratívát, de nem annyira értelmezi, mint inkább továbbgondolja őket. Egészen pontosan a Grimm testvérek által közölt két Kékszakáll-mese, az Orfeusz és Euridiké-mítosz, valamint Collodi Pinokkiója áll a hátterében.

Az az alvilágjárás, amelyben a regény főhőse részt vesz, mégsem a hagyományos, mitikus vagy akár metafizikai alászállás egy másik világba, inkább egy horizontálisan elképzelhető, talán a miénkkel párhuzamos világba vezető átjárás leírása. Egy futurisztikus, túlságosan is jól szervezett, érzelmektől mentes világba, az élőhalottak birodalmába, az olyan se nem élő, se nem holt lények közé, akik sok szempontból Pinokkióra emlékeztetnek. Csakhogy Pinokkióval ellentétben a regény végére belőlük nem lesznek embergyerekek. Noha Mourlevat fordulata szerint éppenséggel egyetlen férfi, Anna szerelme mégis eljut a másik világból az emberek világába, emberként kezd élni, sőt gyermeke is születik. A Földlakó ennek a gyermeknek a képével zárul.

A másik világ három részből épül föl: Campagne, magyarul Vidéknek fordítva, Lorfalen és Estrellas; ezeknek a helyszíneknek az eredeti neveit a fordító meghagyta.