Best WordPress Hosting
 

Az Oscar-rekorder westernkirály – John Ford

John Martin Feeney néven született 1894. február 1-jén ír bevándorlók gyermekeként a Maine állambeli Cape Elizabeth városkában. Középiskolás évei alatt tehetséges futballjátékosnak bizonyult, de a profi sportolói karriernél jobban vonzotta a szárnyait bontogató filmipar, és a showbizniszben egyre fontosabb szerepet kivívó Francis bátyjának hívására Hollywoodba költözött. Francis ekkor már Ford néven dolgozott, így ő is ezt a művésznevet választotta.

Testvére filmjeiben volt kellékes, asszisztens, forgatókönyvíró, operatőr és színész, szerepelt W. D. Griffith Egy nemzet születése című filmeposzában is, igaz, nevét nem tüntették fel a stáblistán. Francis idővel filmjei kisebb jeleneteinek forgatásával is megbízta öccsét, aki első saját filmjét 1917-ben készítette. A következő három év alatt 36 filmet forgatott, de ezek nagy része nem maradt fent teljes egészében. E filmek többségében a főszerepet Harry Carey játszotta, akivel a rendező jó barátságban állt, és később is többször feltűnt produkcióiban.

Ford 1920-ban szerződött le William Fox stúdiójához, négy évvel később itt forgatta első nagyszabású filmjét. A Tűzparipa című kétórás western óriási stábbal, óriási költségvetéssel készült – és óriási kasszasiker lett, Fordot pedig egy csapásra az egyik leghíresebb rendezővé tette. 1928-ban, a hangosfilm megjelenésekor szinte azonnal átnyergelt az új típusú filmekre, bár ez kezdetben csak hangeffektusokat és zenei aláfestést jelentett.

Rend a lelke mindennek? – Bűnügyek a hadseregben

A Halványkék szemek című krimi egy okkult rituálékkal tarkított sorozatgyilkosság körül bonyolódik az 1830-as években, a West Point katonai akadémián. A Netflixen népszerű, bűnügyi film pedig megfelelő apropót jelent ahhoz, hogy a hadsereg körmére nézzünk, és listába szedjük, milyen bűntetteket kínált a filmtörténet a katonaság kötelékén belül. Fegyelmezettség, drákói rendszabályok és szigorú hierarchia nélkül nem […]

The post Rend a lelke mindennek? – Bűnügyek a hadseregben appeared first on Filmtekercs.hu.