Best WordPress Hosting
 

Odaát – Szabó Mátyás: Látom, amit látsz

Magunkba vagyunk zárva. A magunk börtönébe. Ez talán az emberi létezés legnagyobb tehertétele. Akár nagyszerű, akár nyomorúságos az életünk, mindig csak a miénk marad, csak mi viselhetjük el, és maradéktalanul még a legszebb pillanatait sem oszthatjuk meg senkivel. Ez különösen fájdalmas egy olyan korban, amely az életre szóló kapcsolatokban már nem igazán hisz, és legfeljebb szerencsés kivételként fogadja el, hogy két ember eggyé válhat, jóban-rosszban kitarthat egymás mellett oly módon, hogy ez mindkettőjük számára kiteljesítő legyen. Nem, nem, ennek szakemberek hadai állnak az útjában, az egyénnek azt az elidegeníthetetlen jogát hangoztatva, hogy magáról döntsön, a maga javát keresse, a maga szemével lásson, és semmiféle jelszóra hivatkozva ne rendelje alá magát másoknak. Az ugyanis megalkuvásnak, megnyomorodásnak, önfeladásnak számítana, amely nem méltó a felnőtt, autonóm emberhez. Amikor kétségbeesetten arra próbálunk hivatkozni, hogy évszázadok hagyománya szól a hűség, egymást jól kiegészítő, támogató emberek életszövetsége mellett, az a válasz, hogy ez csupán hamis mítosz, és kegyetlen elnyomást, de legalábbis rettentően aszimmetrikus viszonyokat fedtek-fednek el vele.

Nem amellett érvelek, hogy „régen minden jobb volt”, de nem lehet nem elszomorodni harminc-ötven év után felrúgott házasságok tragédiáin, az efféle esetek elszaporodásán. Válóperek tragikomikus múltidézésén, egymással összeegyeztethetetlen történetein, a kudarc okainak feltárhatatlanságán. Sokszor nem is érteni, mi végre a nagy „igazságkeresés”, kit nyugtatna meg a valódi, objektív okok megállapítása (ha ilyenek létezése elvi alapon egyáltalán bizonyítható). Valami, ami addig közös történet, közös sors volt, utólag hirtelen különválik, és a két „új lény” idegenként, sőt ellenségesen tekint a másikra. De még ennél is rosszabb a helyzet: mindketten magától értetődőnek tekintik, hogy a másik múlt színtiszta hazugság, a történtek rosszindulatúan meghamisított változata, tehát még azt is tagadják, hogy a másiknak joga lenne a maga változatához, ahhoz, hogy akár görcsösen kapaszkodjon mindabba, ami számára a házasságot, kapcsolatot, közös történetet értelmessé tette. A nézőpontok végzetes különbsége mindkét felet boldogtalanná teszi, mivel így, a másiknak ebben a másodlagos értelemben is hűtlenné válása folytán képtelenek a múltat tisztázni, megnyugtatóan lezárni.

Hajlamosak vagyunk ezt a szomorú fordulatot a kereszténység visszaszorulásával magyarázni, és nem is tapogatódzunk rossz felé. De arra azért érdemes emlékeztetni, hogy még a közösségi szemléletű kereszténység is az Isten által vezetett „egyéni számlák” modelljével dolgozik, vagyis úgy gondolja, hogy magunkra hagyottságunk – ezen a világon feltétlenül – megváltoztathatatlan, felülről rendelt adottság. Üdvösség és kárhozat egyaránt az egyénre vonatkozó sors. Pedig ez, ha jobban belegondolunk, rettenetes.

Csak nézem – Látom, amit látsz

Első blikkre: minimalista, futurisztikus thriller köntösébe burkolt romantikus dráma. Másodikra: szerzői merengés többek között empátiáról, szeretetlenségről, szerelem határtalanságáról és az ego határairól. A baj csak az, hogy mindez egyszerre szeretne lenni a Látom, amit látsz, miközben igazán egyik sem lesz. Szabó Mátyás filmje az elmúlt hetek-hónapok történései tükrében – finoman szólva is – bizonytalan jövőjű […]

The post Csak nézem – Látom, amit látsz appeared first on Filmtekercs.hu.

Megérkezett a Látom, amit látsz előzetese

Szabó Mátyás rendező első (korábban Vándorló levelek munkacímen leforgatott) játékfilmjének főhőse Ábel (Vilmányi Benett) a különleges képességekkel rendelkező, húszas évei végén járó fiatalember, aki a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor) által vezetett, gyermekmentést végző cégnél dolgozik. Ha becsukja a szemét és szubjektálni kezd, az elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, majd megtalálni őket. Munkája körül forog az élete, amit csupán a vénkisasszony Mituk nénivel (Nagy Mari) oszt meg. A professzor kényszerű távolléte alatt viszont hibát vét. Rácsatlakozik az egykori elveszett gyermekből felnőtt nővé vált Vera (Hartai Petra) látására, akinek a szemén keresztül kezdi másként szemlélni a világot. A két sebzett fiatal közt különös kapcsolat alakul ki, szerelmesek lesznek egymásba, aminek a következményeivel viszont nincsenek tisztában…

Vilmányoi Benett, Hartai Petra

A hamisítatlan kelet-európai közegbe ágyazott szerelmi történet alkotócsapata a látványteremtésben, a karakterek kitalálásában és a sorsuk alakulásában toposzoktól és korábbi műfaji mintáktól független, saját utat választott. Ennek részeként a csalódott, zárkózott Verát megformáló Hartai Petra semmiképp sem a tökéletes álomnőt alakítja. Hasonlóképp az életét a szubjektálás köré építő Ábelt játszó Vilmányi Benetthez, aki a magának való, kívülálló hős alakjában szintén nem a megszokott romantikus férfitípust testesítette meg a kamerák előtt.

Lukáts Andor tiszteletére három filmet is ingyenesen elérhetővé tesz a Filmio

A Nemzeti Filmintézet streaming felülete, a Filmio bárki számára hozzáférhető módon, ingyenesen teszi közzé az Eszkimó asszony fázik, a Fehér tenyér és A kétfenekű dob című filmeket, Lukáts Andor 80. születésnapja alkalmából. Az alkotások március 9-12. között elérhetőek, melyekben többek mellett a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész is remekel. 

Xantus János Eszkimó asszony fázik című, 1984-ben bemutatott, több nemzetközi díjjal is jutalmazott ikonikus mozifilmje egy különleges szerelmi háromszög történetét dolgozza fel a ’80-as évek underground zenei életének közegében. A titokzatos Marit rajongva szereti a siketnéma, állatkerti gondozóként dolgozó – Lukáts Andor által megformált – férje. Neki azonban hamarosan riválisa akad egy zongorista személyében.  A zongoraművészt Boguslaw Linda alakítja, Mari szerepében pedig Méhes Marietta látható.

A Fehér tenyér a szocializmus tekintélyelvű ifjúsági sportközegéről rántja le a leplet. A Hajdu Sándor rendezésében forgott, 2006-ban bemutatott, valós eseményeken alapuló film egy ígéretes fiatal tornász életébe enged betekintést, aki sérülését követően Kanadában kezd új életet edzőként. Dongó Miklós főszerepében Hajdu Zoltán Miklós látható, Lukáts Andor pedig a gyermek főszereplő apját alakítja, aki közömbösségével maga is a bántalmazó rendszer részesévé válik.